Interjú

„Mint egy befagyott tó”

Hegedűs János basszusgitáros

Zene

A Másfél korábbi tagja 14 évig élt Franciaországban, majd onnan hazatérve, még a járvány előtt alapította meg új zenekarát. A düBel egy éve lépett fel először, az idén jelenik meg első lemezük. Zenéjüket „elektroűrdiszkópunknak” nevezik.

Magyar Narancs: 1980-ban Szűcs Juditnak volt egy Űrdiszkó című száma, két évvel később erre reflektálva énekelte az ETA nevű punkzenekar, hogy „űrdiszkóban radarpénisz lődörög”.

Hegedűs János: Emlékszem rá, de a műfaji meghatározás nem innen indult ki, ezek már menet közben jutottak az eszembe. Valahol az is passzol ehhez, hogy van egy számunk, a Helybenfutás, amelyet Esztergályos Cecília 1985-ös fitneszlemeze ihletett.

MN: Annak idején hatottak rád az efféle zenék?

HJ: Elsősorban azért, mert olyan korszakban éltünk, amikor a beszűkült lehetőségek miatt mindenki ugyanazt tudta hallgatni. Ezért sokkal homogénebb volt a zenei kultúra, ami ellen persze mi lázadoztunk. Ma már úgy gondolom, hogy amiket akkor lenéztünk, mert borzalmas gagyinak tűntek, gyakran remekül hangszerelt, profi produkciók. Lehet béna és giccses, de különösen a mai populáris zenével összehasonlítva kifejezetten izgalmasnak tűnik. Nem véletlen, hogy a düBellel többször is idézzük ezeket a dolgokat, sőt vannak kimondottan olyan elemei a zenénknek, amelyek erre erősítenek rá.

MN: Azt olvastam, hogy a düBel még a járvány előtt kezdett próbálni.

HJ: Hat éve költöztem vissza Franciaországból, ahol 14 évig éltem. Ott is volt zenekarom, a Myster Möbius, amely a korábbi együttesemhez, a Másfélhez hasonlóan csak instrumentális zenét játszott. Miután hazajöttem, úgy voltam vele, hogy nem szeretnék csak instrumentális zenét játszani. Inkább olyat, amelyben van szöveg és van ének is, pontosabban, szerettem volna kipróbálni azt, hogy milyen lehet ebben a formában a zenélés. Készítettem pár alapot, majd miután megismerkedtem olyan zenészekkel, mint Joó Imre szintetizátoros és Hőnich Henrik dobos, illetve Hegedűs Rozi, aki az NDK együttesben énekelt, lassan megalakult a düBel.

MN: Okkal gondolhatjuk, hogy egy nulláról induló zenekarnál kifejezett előny a Covid okozta izoláció?

HJ: Nem. Egy ideig valóban jót tett az alkotómunkának, hogy beszorultunk a próbaterembe, de hamar megkattantunk tőle. Nyomasztóan hatott a koncertlehetőségek hiánya, de leginkább az, hogy csak azt tudhattuk, hogy „majd egyszer, valamikor” megszűnik ez az egész.

 
Fotó: Palágyi Barbara

MN: Sok induló zenekar épp a bezártság miatt vált ismertté. Nem volt szükségük lemezre, a neten egy-egy dal is elég volt a sikerhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.