Interjú

„Mint egy befagyott tó”

Hegedűs János basszusgitáros

Zene

A Másfél korábbi tagja 14 évig élt Franciaországban, majd onnan hazatérve, még a járvány előtt alapította meg új zenekarát. A düBel egy éve lépett fel először, az idén jelenik meg első lemezük. Zenéjüket „elektroűrdiszkópunknak” nevezik.

Magyar Narancs: 1980-ban Szűcs Juditnak volt egy Űrdiszkó című száma, két évvel később erre reflektálva énekelte az ETA nevű punkzenekar, hogy „űrdiszkóban radarpénisz lődörög”.

Hegedűs János: Emlékszem rá, de a műfaji meghatározás nem innen indult ki, ezek már menet közben jutottak az eszembe. Valahol az is passzol ehhez, hogy van egy számunk, a Helybenfutás, amelyet Esztergályos Cecília 1985-ös fitneszlemeze ihletett.

MN: Annak idején hatottak rád az efféle zenék?

HJ: Elsősorban azért, mert olyan korszakban éltünk, amikor a beszűkült lehetőségek miatt mindenki ugyanazt tudta hallgatni. Ezért sokkal homogénebb volt a zenei kultúra, ami ellen persze mi lázadoztunk. Ma már úgy gondolom, hogy amiket akkor lenéztünk, mert borzalmas gagyinak tűntek, gyakran remekül hangszerelt, profi produkciók. Lehet béna és giccses, de különösen a mai populáris zenével összehasonlítva kifejezetten izgalmasnak tűnik. Nem véletlen, hogy a düBellel többször is idézzük ezeket a dolgokat, sőt vannak kimondottan olyan elemei a zenénknek, amelyek erre erősítenek rá.

MN: Azt olvastam, hogy a düBel még a járvány előtt kezdett próbálni.

HJ: Hat éve költöztem vissza Franciaországból, ahol 14 évig éltem. Ott is volt zenekarom, a Myster Möbius, amely a korábbi együttesemhez, a Másfélhez hasonlóan csak instrumentális zenét játszott. Miután hazajöttem, úgy voltam vele, hogy nem szeretnék csak instrumentális zenét játszani. Inkább olyat, amelyben van szöveg és van ének is, pontosabban, szerettem volna kipróbálni azt, hogy milyen lehet ebben a formában a zenélés. Készítettem pár alapot, majd miután megismerkedtem olyan zenészekkel, mint Joó Imre szintetizátoros és Hőnich Henrik dobos, illetve Hegedűs Rozi, aki az NDK együttesben énekelt, lassan megalakult a düBel.

MN: Okkal gondolhatjuk, hogy egy nulláról induló zenekarnál kifejezett előny a Covid okozta izoláció?

HJ: Nem. Egy ideig valóban jót tett az alkotómunkának, hogy beszorultunk a próbaterembe, de hamar megkattantunk tőle. Nyomasztóan hatott a koncertlehetőségek hiánya, de leginkább az, hogy csak azt tudhattuk, hogy „majd egyszer, valamikor” megszűnik ez az egész.

 
Fotó: Palágyi Barbara

MN: Sok induló zenekar épp a bezártság miatt vált ismertté. Nem volt szükségük lemezre, a neten egy-egy dal is elég volt a sikerhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.