Lemez

Valószínűtlen nyaralás

The Avalanches: Wildflower

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016. augusztus 21.

Zene

Az ausztrál Avalanches elvarázsolt, eszképista és fölöttébb szórakoztató (a szó „élvezetes” és „vicces” értelmében egyaránt), hangmintáktól csak úgy roskadozó debütlemeze, a Since I Left You éppen 16 éve, az ezredfordulón jelent meg, és úgy vált hamar a nullás évek egyik legmeghatározóbb albumává, mintegy a cut and paste-esztétika csúcsművévé, hogy a zenekarról (zenekar ez egyáltalán? és kik vannak benne? alighanem ausztrálok) egy idő után azt sem lehetett eldönteni, hogy létezik-e egyáltalán, vagy nem volt-e más ez az egész, mint egyszeri és megismételhetetlen, ördögi tréfa.

Akárhogy is, ha most, az új lemez ürügyén ismét elővesszük a Since I Left You-t, azonnal feltűnik, hogy ellentétben a korszak akkoriban frissnek és előremutatónak számító zenéivel, milyen keveset kopott az egész. A lemez részleteiben ugyan kapcsolódik az akkor éppen divatosnak számító stílusirányzatokhoz (big­beat, absztrakt-instrumentális hiphop, lounge/exotica-revival, shibuya-kei, filter disco stb.), ám olyan fesztelen eleganciával, könnyedséggel és humorral teszi idézőjelbe, facsarja ki és torzítja el ezeket az ismerős elemeket, hogy bár itt-ott ugyan megmosolyogtatónak tűnhet a hangzás, a végeredmény mégis időtlen, és igazából nem nagyon emlékeztet semmi másra. A legklasszabb mégis az, hogy nem valami avantgárd hangfolyam és pláne nem a minden jó ízlésű ember által mélyen megvetett „őrült stíluskavalkád” az egész, hanem egy szuper jó buli: szivárványszínű hangkulissza egy valószínűtlen nyaraláshoz valami távoli és egzotikus szigeten.

Az a tény, hogy 16 év kreatív szünet után ismét van új Avalanches-lemez (kábé a semmiből), csak még lehetetlenebbé teszi ezt az egész sztorit. Nyilván a készítők is sejtették, hogy egy új Since-et dobni reménytelen és felesleges vállalkozás volna, így aztán a Wildfloweren a kibogarászhatatlan hangminták helyett, illetve mellett a közreműködő sztárvendégekre helyezték a hangsúlyt. Stílszerűen olyan kortárs holdkórosok teszik tiszteletüket a lemezen, mint Danny Brown vagy Ariel Pink, de fel­tűnik a Flaming Lips-es veterán Jonathan Donahue vagy a külön­utas rapper, MF Doom is. A zene meg, hát, nagyjából ki lehet találni: mozaikkockákból összerakosgatott, aztán széttördelt pszich-pop, folkos, barokkpopos, hippis kanyarokkal; hetvenes évekbeli, bajuszos énekes-dalszerzők kósza árnyai; néhol egészen direkt hiphop, aztán kitekert feel-good diszkóba mutálódó újhullám; napfény, csilingelések, éterien úsztatott vokálok, easy-listening; özönvíz előtti hangminták, beszédfoszlányok (plusz az év legjobb/legirritálóbb novelty slágere, a Frankie Sinatra), amelyek vagy összeállnak vagy nem állnak össze jóleső egésszé. Összességében azért működik a lemez, és egyébként is, az ilyen zenének a teljes szétesés vagy az annak határán való látszólagos egyensúlyozás nem árt, inkább használ. A „nahát, ilyen zenét még nem hallottam”-élmény nyilván hiányzik, és az is világos, hogy ezek az évek nem az Avalanches-ről szólnak, de attól ez még nagyon jó kis nyári lemez, egyáltalán nem hiábavaló, hogy elkészült.

EMI, 2016



Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.