Zene

A pakisztáni bevándorlók gyermekeként Londonban született művésznő a ritka polihisztorok egyike: emberi jogi aktivista, keresett dj, kiállítások számára szerez zenét, live actjeivel neves múzeumokban (Tate Britain, Tate Modern) lép fel, feketeöves karatés, hamarosan Cambridge-ben doktorál etnomuzikológiából, ám az igazán sokoldalú előadók védjegye az, hogy alkalmanként mennyire tudnak elrugaszkodni saját komfortzónájuktól.

Nehezen tűrik a kötöttségeket, a szövegeket közös élményanyagból gyúrják össze, és hülye ingekben lépnek fel. Mégsem hobbizenekarként tekintenek magukra.

„Az Oberontól meg kell vonnunk az opera nevet, és minden más európai színházban alkalmatlan lesz a bemutatásra” – Carl Maria von Weber fogalmazott ilyen pesszimistán pár hónappal az Oberon 1826-os londoni premierje előtt – és a történelem nagyjából igazolta a komponista borúlátását.

És még BKV-ellenőr is lesz belőle.

Limonádé lesz?

A kitüntetést a Beatles legendájával, Paul McCartney-val közösen kapta.

Akinek kétségei voltak afelől, hogy már nem a rock az uralkodó zenei műfaj, azt meggyőzhetik a friss számadatok: a streamelések alapján tavaly már többen hallgattak rapet, mint gitáralapú zenét, ráadásul az idei Coachella fesztivál line-upját is inkább a hiphop/R&B előadók uralják, főleg ami a headlinereket illeti.

A Jobbik sátánistának bélyegezte őket, a Petőfi nem játssza a dalaikat, de az Apey & the Pea igyekszik a háta mögött hagyni a botrányokat. Frontemberük szólóban és a zenekarral is a legjobb lemezét hozta ki az ősszel. Áron András politikáról, pánikbetegségről és Neil Young jedi­trükkjeiről is mesélt a Narancsnak.

A szakmájában ugyan már nem számít annyira fiatalnak, amilyennek látszik, de nem késett le semmiről. Hogy sok a jó zongorista, az őt inkább inspirálja. Keresett kamarazenész is, de a szólókarrier érdekében ezt a profilt szűkíti. Négy zongoristát biztosan fölismer felvételről.

A papírforma a kritikus legveszedelmesebb ellensége. A vigasztalan helyzet, amikor sokadjára és sokadikként kényszerül újra megállapítani egy, a közmegegyezés által rég elfogadott tényt. Ezúttal jelesül éppen azt, hogy Anna Netrebko egészen kivételes minőséget képvisel korunk operavilágában: a hang szépsége, az előadói kultúra, a személyiség formátuma – ez mind együtt különbözteti meg és egyszersmind emeli ki őt napjaink nemzetközi mezőnyéből. Merthogy ezt a közvélekedést erősítette meg újfent az orosz szoprán második budapesti fellépése is, amelyre Umberto Giordano legsikerültebb operája, az Andrea Chénier koncertszerű előadásán került sor az Erkel Színházban.