rés a présen

Egyszerűek voltunk

Neményi Zsolt dobos, grafikus, író

  • rés a présen
  • 2018. február 11.

Zene

rés a présen: Webgrafikusként dolgozol, három zenekarban játszol, és írsz is. Mi a prioritás?

Neményi Zsolt: Váltakoznak a szerepek, mikor mi a fontosabb éppen. Az íráson kívül talán a zenét is, de a grafikai munkákat mindenképpen munkának tekintem, mivel ritkán van alkalmam arra, hogy valóban olyan anyag kerüljön ki a kezeim közül, amit én is érdemesnek tartanék arra. Ez a munkás, azaz én és a megrendelő vizuális nézetkülönbségei miatt alakul legtöbbször így. Már megszoktam. Ezért az igazán szabadon kezelhető munkákat nem is számítom a munkák közé, azokat örömmel, hobbiszinten végzem. A zenéről meg nincs mit mondani; egyszerűen szeretek játszani.

rap: Mitől volt jó az ős-Csókolom? Miért tértél vissza a zenekarba?

NZS: Részemről nem a zenekar nevétől, az biztos. Nem bírtam megszokni évekig. Aztán maradt, míg végül most már szinte brandként működik. A Csókolomnak Ujj Zsuzsi volt a lelke, a zenei részének meg Tóth Zoli, a Spenót. A legkorábbi felállásban 1992-ben pedig Zalka Imre fotográfus is benne volt. Ahogy Zsuzsi fotói, úgy érett be a Csókolom is, puszta önmegvalósítás, mindenféle manír nélkül. Egyszerűek voltunk, talán ezért. Aztán kiszálltam ebből a „bizniszből” jó tizenöt évre. Pár évvel ezelőtt hívott fel Zoli, hogy nem játszanék-e megint velük. Talán egy hónapot gondolkodtam, és igent mondtam. Meguntam, hogy csak az ujjaimmal dobolhatok az asztalon.

rap: A Puszi zenekar már tulajdonképpen nagyüzem. Mi a titka?

NZS: Elég heterogén csapat – Tóth Spenót Zoltán, Géresi László, TG Lupin és Ditrói-Tóth Szabolcs –, sokan, sokféle stílust képviselünk, nagy a repertoárunk, hosszú bulikat is le tudunk nyomni, szóval fáradhatatlan koncertzenekar vagyunk. A szervezés és az egész zenekari menedzs­ment Spenót hátán nyugszik, mindent ő intéz, ő a motor. Mi meg jó zenészek vagyunk, akik élvezik, ha játszhatnak. Vannak vendégzenészeink is, énekesek, akikkel minden korábban játszott számunk is másképp szól, más feladat. Jordán Adéllal legalább egy éven keresztül folyamatosan koncerteztünk. A mostani, már hagyománnyá vált karácsonyi koncertünkön pedig a félelmetesen jó hangú Tasnádi Bence színésszel léptünk fel az Instantban, és szédületes bulit csináltunk.

rap: Dobolsz más csapatokban is?

NZS: A Dodes-ka-den Group az, amit mindenképp megemlítenék, mert nagyon fontos, jó zenekarnak tartom, már csak az irodalmi értékű szövegei miatt is, amelyeket a gitáros Gámentzy Eduárd és az énekes Török Tony ír. Nem vagyok otthon a stílusok világában, de talán az urbán folk-pop valamelyik ágához tartozhat. Az állandó tagcserék miatt egy éve nem koncertezünk, csak teszteljük az új embe­reket, akik közül eddig egy sem vált be, de a weboldalunkon vagy a zenekar Facebook-oldalán úgyis látható lesz, ha a közeljövőben újraindulnak a koncertek. Szólógitárost keresünk…

rap: Mikor koncertezel legközelebb?

NZS: Most pihenünk az ünnepek után, és január 27-én az Astoria melletti Fészekben a Puszi Classic Originallal lépünk fel először, aztán majd nyilván folyamatosan.

rap: Lesz új köteted? Hány volt eddig?

NZS: Az első az Eszkimó vers, eszkimó próza volt, 1997-ben jelent meg a Seneca kiadónál, aztán 2002-ben a Fekete könyv a Fekete Sas Kiadónál. Hosszú szünet után most ismét pihen egy kötetnyi szöveg a Pesti Kalligram kiadónál, hogy eldőljön a sorsa. Én is várom.

rap: Szerinted mi tudja legyőzni a sötétséget?

NZS: Csak politikai alapon tudok viszonyulni ilyen barbár kérdésekhez, mert azokat érzem a bőrömön. Alapvetően szkeptikus alkat vagyok, és nemforradalmár (sic!). Viszont tiszta erőből csináljuk, most már egyre többen a Nyomtass te is!-t, és képes-arculati viszonylatban a Viszlát, kétharmad! című oldalt és mozgalmat is próbálom erősíteni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.