Lemez

Elő a gitárt!

Nabihah Iqbal: Weighing of the Heart

  • - minek -
  • 2018. február 18.

Zene

A pakisztáni bevándorlók gyermekeként Londonban született művésznő a ritka polihisztorok egyike: emberi jogi aktivista, keresett dj, kiállítások számára szerez zenét, live actjeivel neves múzeumokban (Tate Britain, Tate Modern) lép fel, feketeöves karatés, hamarosan Cambridge-ben doktorál etnomuzikológiából, ám az igazán sokoldalú előadók védjegye az, hogy alkalmanként mennyire tudnak elrugaszkodni saját komfortzónájuktól.

Nos, a korábban Throwing Shade néven agyas, rafinált elektronikus tánczenéket készítő Iqbal ebből a szempontból is nagyot dobott, hiszen egy gitáralapú, ráadásul éneklős albumot készített. Voltaképpen nem is ez a „felállás” a különös, hiszen Iqbal korábbi lemezein (például a Ninja Tune kiadónál publikált remek House of Silk EP-n) is hallható a hangja, és a dj-pályafutása előtti élő fellépé­sein előkerült a gitár is, ám az már valódi meglepetés, hogy honnan szedi az inspirációit. Úgy tűnik, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának posztpunk klasszikusaitól a kora kilencvenes évek dreampop/shoegaze előadóiig sokan hatottak rá, sőt a Siouxsie–Cocteau Twins–Lush vonalon jó eséllyel megtaláljuk az ő helyét is a popzenei koordinátarendszerben. Iqbal számára a zenei gyökerekhez való visszatalálás egyben saját hangjának felfedezése is, ebben a folyamatban már az is gesztusértékű, ahogy lecserélte korábbi művésznevét a brit-ázsiai származására emlékeztető eredetire, amelynek kiejtése egykor oly sok gondot okozott a tanárainak. Legalább ennyire kulcsfontosságú, hogy minden hangszert egymaga szólaltat meg: a gitáron kívül játszik billentyűs hangszereken, néha basszusgitáron, de ő programozta a pilinckázó dobgépes ritmusokat is a dalai alá, úgyhogy ebben is hű maradt a hús-vér dobosaiktól gyorsan megszabaduló zenei előképeihez. Gitárjátéka finom részletekben gazdag, hol napfényesen szárnyaló, hol kedélyesen csilingelő, vagy éppen rafináltan torzított. Énekhangja gyakran effektezett, látszólagos törékenysége mögött érezhetően kellő erőt hordoz, tónusa tökéletesen olvad a jól kifundált zenei kulisszába. Iqbal ügyes dalszerző, pontosan annyit terhel a zenei szerkezetekre, amennyit azok még éppen kibírnak. A befogadót maradéktalanul beszippantó új albuma hangulatok és melódiák sokszínű gyűjteménye, ahol jól megfér a Saw U Twice melankóliája, a Zone 1 to 6000 nagyvárosi neurózisa vagy az In Visions álomzenéje. Ám az utolsó, rövid számban ismét előtör Throwing Shade-énje: az Untitled Friday hamisítatlan, a nemes chicagói hagyomány bűvöletében készült house-alapú tánczene.

Ninja Tune/Neon Music, 2017

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.