Lemez

Elő a gitárt!

Nabihah Iqbal: Weighing of the Heart

  • - minek -
  • 2018. február 18.

Zene

A pakisztáni bevándorlók gyermekeként Londonban született művésznő a ritka polihisztorok egyike: emberi jogi aktivista, keresett dj, kiállítások számára szerez zenét, live actjeivel neves múzeumokban (Tate Britain, Tate Modern) lép fel, feketeöves karatés, hamarosan Cambridge-ben doktorál etnomuzikológiából, ám az igazán sokoldalú előadók védjegye az, hogy alkalmanként mennyire tudnak elrugaszkodni saját komfortzónájuktól.

Nos, a korábban Throwing Shade néven agyas, rafinált elektronikus tánczenéket készítő Iqbal ebből a szempontból is nagyot dobott, hiszen egy gitáralapú, ráadásul éneklős albumot készített. Voltaképpen nem is ez a „felállás” a különös, hiszen Iqbal korábbi lemezein (például a Ninja Tune kiadónál publikált remek House of Silk EP-n) is hallható a hangja, és a dj-pályafutása előtti élő fellépé­sein előkerült a gitár is, ám az már valódi meglepetés, hogy honnan szedi az inspirációit. Úgy tűnik, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának posztpunk klasszikusaitól a kora kilencvenes évek dreampop/shoegaze előadóiig sokan hatottak rá, sőt a Siouxsie–Cocteau Twins–Lush vonalon jó eséllyel megtaláljuk az ő helyét is a popzenei koordinátarendszerben. Iqbal számára a zenei gyökerekhez való visszatalálás egyben saját hangjának felfedezése is, ebben a folyamatban már az is gesztusértékű, ahogy lecserélte korábbi művésznevét a brit-ázsiai származására emlékeztető eredetire, amelynek kiejtése egykor oly sok gondot okozott a tanárainak. Legalább ennyire kulcsfontosságú, hogy minden hangszert egymaga szólaltat meg: a gitáron kívül játszik billentyűs hangszereken, néha basszusgitáron, de ő programozta a pilinckázó dobgépes ritmusokat is a dalai alá, úgyhogy ebben is hű maradt a hús-vér dobosaiktól gyorsan megszabaduló zenei előképeihez. Gitárjátéka finom részletekben gazdag, hol napfényesen szárnyaló, hol kedélyesen csilingelő, vagy éppen rafináltan torzított. Énekhangja gyakran effektezett, látszólagos törékenysége mögött érezhetően kellő erőt hordoz, tónusa tökéletesen olvad a jól kifundált zenei kulisszába. Iqbal ügyes dalszerző, pontosan annyit terhel a zenei szerkezetekre, amennyit azok még éppen kibírnak. A befogadót maradéktalanul beszippantó új albuma hangulatok és melódiák sokszínű gyűjteménye, ahol jól megfér a Saw U Twice melankóliája, a Zone 1 to 6000 nagyvárosi neurózisa vagy az In Visions álomzenéje. Ám az utolsó, rövid számban ismét előtör Throwing Shade-énje: az Untitled Friday hamisítatlan, a nemes chicagói hagyomány bűvöletében készült house-alapú tánczene.

Ninja Tune/Neon Music, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.