mi a kotta?

Szívják a vérünket

  • mi a kotta
  • 2018. február 11.

Zene

„Az évszak hideg volt és esős, esténként körülültük a lángoló fahasábokat, és német kísértethistóriákkal szórakoztunk, mert véletlenül épp azok kerültek a kezünk ügyébe. E mesék felkeltették bennünk a játékos »utánozhatnékot«. Két barátunk (egyikük tollából a közönség szívesebben fogadna bármi mesét, mint akármit, amit én valaha is írni remélhetek) és jómagam megállapodtunk, hogy ki-ki megír egy-egy, természetfölötti jelenségeken alapuló történetet. Az idő azonban váratlanul jóra fordult, és az én két barátom magamra hagyott, elutazott az Alpokba, s a csodálatos tájon teljesen kiment a fejükből még az emléke is minden kísértetlátomásnak.”

Így idézte fel Mary Shelley 1816 júniusának azt a néhány napját, amikor a Genfi-tó partján lévő – és Lord Byron társasága által benépesített – Villa Diodatiban megfogant a nyugati civilizáció két irodalmi rémalakja: Mary Shelley Frankensteinje, valamint John Polidori Vámpírja. A Byron orvosaként ténykedő Polidori hívta életre a lányok és asszonyok életerejének elemésztésére szakosodott Lord Ruthven alakját, aki ezekben a napokban egy vadromantikus német opera főszereplőjeként jut elénk. A zenéjével leginkább talán Carl Maria von Webert idéző Heinrich Marschner operája, A vámpír koncertszerű formában hangzik majd fel az Erkel Színházban: a címszerepben a nemrég komikusként megismert és méltatott Bruno Taddiával, túlélőként pedig Kolonits Klárával (január 12., hét óra). S ha már Marschner mintaképe gyanánt Webert emlegettük, hát vasárnap este az ő utolsó operáját, a különlegesen problematikus Oberont is ott találjuk az Erkelben: Selmeczi Györgyék, vagyis a Kolozsvári Magyar Opera produkciójában (január 14., hét óra).

Az elkövetkező napok főszereplői mindazonáltal az életerejüket a zongora mellől kiárasztó hölgyek lesznek. Hiszen szombat este nem is egy, de mindjárt két nagyszerű művésznő vonul majd ki a Zeneakadémia pódiumára: a két Labèque nővér, vagyis Katia és Marielle Labèque (január 13., fél nyolc). A francia zongoristaduó (képünkön) Bartókot, valamint Brahms néhány Magyar táncát fogja eljátszani, borítékolhatóan érzékletessé téve számunkra a testvérpári összhang hibátlanságát. S ez még nem minden, elvégre szerdán meg Mitsuko Uchidát hozza el körünkbe A Zongora című, nagyérdemű koncertsorozat (Zeneakadémia, január 17., fél nyolc).

A csodás zongorista Schubert-programmal érkezik Budapestre, s mi most idézzük átvezetésképpen a bécsi mestert, aki így sóhajtott elhalt pályaelődje felé: „Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” Merthogy Mozart egyik zongoranégyesének hangjaival fog zárulni Várdai István és barátai kamaraestje, ahol előbb Ligetit, Chopint és Dohnányit is játszanak majd nekünk a válogatott nemzetközi hangászok (Zeneakadémia, január 15., fél nyolc).

S végül hirdessük a Concerto Budapest esedékes hangversenyét, ahol a Bernsteint és Gershwint felvonultató amerikai koncertfélidőt követően Stravinskyt ígér a vezénylő Rácz Zoltán (Nemzeti Hangversenyterem, január 18., fél nyolc). Méghozzá a Tűzmadár-szvit mellett egy valódi felfedezést: az 1908-as, ám utóbb egy évszázadon át elveszettnek hitt Gyászének című zenekari kompozíciót, amely magyarországi bemutató gyanánt szólal majd meg csütörtök este.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.