Lemez

Slim fitt

Eminem: Revival

Zene

Akinek kétségei voltak afelől, hogy már nem a rock az uralkodó zenei műfaj, azt meggyőzhetik a friss számadatok: a streamelések alapján tavaly már többen hallgattak rapet, mint gitáralapú zenét, ráadásul az idei Coachella fesztivál line-upját is inkább a hiphop/R&B előadók uralják, főleg ami a headlinereket illeti.

Vitathatatlan tény, hogy a hiphop a népszerűsége csúcsán van, ezért is volt nagy kérdés, hogy egy olyan, lényegében már old skoolnak tekinthető sztár, mint Eminem (aki mellesleg az idei Coachella egyik fő fellépője) mit gurít a megfiatalodott mezőnyben. Talán nem véletlen, hogy egy kifejezetten rockos albummal állt most elő.

Az eredetileg Marshall Mathers névre hallgató, de Slim Shadyként is ismert rapper a 2000-es évek végére lejött a drogokról, és immáron megtisztultan készítette el a Relapse (2009) és a Recovery (2010) című lemezeit, amelyeknek nem volt túl jó a visszhangja, ellentétben a 2013-as The Marshall Ma­thers LP 2-vel. Vitathatatlan, hogy az immár 46. életévében járó Eminem megtért a pokolból, kiváló formában van, a nagy kérdés ilyenkor csak az, hogy akkor miről rappeljen egy multimilliomos sztár? Nem nehéz kitalálni: természetesen a Pennsylvania Avenue 1600 lakójáról, tehát arról a férfiról, akinek béna a frizurája, narancssárga a bőre, és szereti a túl hosszú piros nyakkendőket.

Eminem tavaly már elég nagy vihart kavart egy politikai témájú freestyle-jával, így hát nem nagy meglepetés, hogy a mostani albumon is odaszól rendesen Donald Trumpnak. A lemez legpolitikusabb dalai közé a Rodney Kinget is felemlegető Untouchable, az elnök szemszögéből íródott Offended, a Kim Dzsong Unt is emlegető Nowhere Fast, valamint a hitleres párhuzamot felhozó Like Home tartozik – az utóbbi messze a lemez legdühösebb dala. És persze kapunk mást is: Em több dalban is önmarcangolásba bonyolódik a régi házassága kapcsán (Bad Husband, Need Me), sőt a kvázi konceptalbum vége felé már ott tart, hogy búcsúlevelet ír a lányának, túladagolja magát gyógyszerrel, kómába esik. De aztán fel­éled, visszapörgeti az időt, összetépi a levelet, és lehúzza a gyógyszereket/drogokat a klotyón, így végül happy end a vége a váltakozó színvonalú és szokás szerint túl hosszú lemeznek, ami – mint már említettük – meglepően
ro­ckos, és nem csak azért, mert például szerepel rajta az I Love Rock ’n Roll és a Zombie (igen, a Cranberriestől) hangmintája is. A luxusvendégek (Beyoncé, Alicia Keys, Ed Sheeran, Pink) hozzák a kötelezőt, de ezt a lemezt az utókor várhatóan nem miattuk, még csak nem is a főhős, hanem a 45. amerikai elnök miatt fogja majd emlegetni.

Interscope/Universal, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.