Lemez

Slim fitt

Eminem: Revival

Zene

Akinek kétségei voltak afelől, hogy már nem a rock az uralkodó zenei műfaj, azt meggyőzhetik a friss számadatok: a streamelések alapján tavaly már többen hallgattak rapet, mint gitáralapú zenét, ráadásul az idei Coachella fesztivál line-upját is inkább a hiphop/R&B előadók uralják, főleg ami a headlinereket illeti.

Vitathatatlan tény, hogy a hiphop a népszerűsége csúcsán van, ezért is volt nagy kérdés, hogy egy olyan, lényegében már old skoolnak tekinthető sztár, mint Eminem (aki mellesleg az idei Coachella egyik fő fellépője) mit gurít a megfiatalodott mezőnyben. Talán nem véletlen, hogy egy kifejezetten rockos albummal állt most elő.

Az eredetileg Marshall Mathers névre hallgató, de Slim Shadyként is ismert rapper a 2000-es évek végére lejött a drogokról, és immáron megtisztultan készítette el a Relapse (2009) és a Recovery (2010) című lemezeit, amelyeknek nem volt túl jó a visszhangja, ellentétben a 2013-as The Marshall Ma­thers LP 2-vel. Vitathatatlan, hogy az immár 46. életévében járó Eminem megtért a pokolból, kiváló formában van, a nagy kérdés ilyenkor csak az, hogy akkor miről rappeljen egy multimilliomos sztár? Nem nehéz kitalálni: természetesen a Pennsylvania Avenue 1600 lakójáról, tehát arról a férfiról, akinek béna a frizurája, narancssárga a bőre, és szereti a túl hosszú piros nyakkendőket.

Eminem tavaly már elég nagy vihart kavart egy politikai témájú freestyle-jával, így hát nem nagy meglepetés, hogy a mostani albumon is odaszól rendesen Donald Trumpnak. A lemez legpolitikusabb dalai közé a Rodney Kinget is felemlegető Untouchable, az elnök szemszögéből íródott Offended, a Kim Dzsong Unt is emlegető Nowhere Fast, valamint a hitleres párhuzamot felhozó Like Home tartozik – az utóbbi messze a lemez legdühösebb dala. És persze kapunk mást is: Em több dalban is önmarcangolásba bonyolódik a régi házassága kapcsán (Bad Husband, Need Me), sőt a kvázi konceptalbum vége felé már ott tart, hogy búcsúlevelet ír a lányának, túladagolja magát gyógyszerrel, kómába esik. De aztán fel­éled, visszapörgeti az időt, összetépi a levelet, és lehúzza a gyógyszereket/drogokat a klotyón, így végül happy end a vége a váltakozó színvonalú és szokás szerint túl hosszú lemeznek, ami – mint már említettük – meglepően
ro­ckos, és nem csak azért, mert például szerepel rajta az I Love Rock ’n Roll és a Zombie (igen, a Cranberriestől) hangmintája is. A luxusvendégek (Beyoncé, Alicia Keys, Ed Sheeran, Pink) hozzák a kötelezőt, de ezt a lemezt az utókor várhatóan nem miattuk, még csak nem is a főhős, hanem a 45. amerikai elnök miatt fogja majd emlegetni.

Interscope/Universal, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.