Interjú

„Brutális eljövetel lesz”

Áron András „Apey” énekes, gitáros, dalszerző

  • Soós Tamás
  • 2018. február 11.

Zene

A Jobbik sátánistának bélyegezte őket, a Petőfi nem játssza a dalaikat, de az Apey & the Pea igyekszik a háta mögött hagyni a botrányokat. Frontemberük szólóban és a zenekarral is a legjobb lemezét hozta ki az ősszel. Áron András politikáról, pánikbetegségről és Neil Young jedi­trükkjeiről is mesélt a Narancsnak.

Magyar Narancs: Szeptemberben a Jobbik kecskeméti képviselője be akarta tiltatni az ottani koncerteteket, mert kereszténygyűlölőnek találta a zenekart. De csak annyit ért el, hogy nem árulhattatok pólót és CD-t az egykori zsinagógában rendezett koncerten, az esetet pedig felkapta a sajtó. Megköszöntétek az ingyenreklámot?

Áron András: Próbálunk nem lemenni erre a szintre. A reklám a legjobbkor jött, ez tény, de az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy már előtte eladtuk az összes jegyet az A38-as lemezbemutatóra. Ha visszamehetnénk az időben, azt választanám, hogy inkább ne törjön ki a botrány.

MN: Rosszul élted meg?

ÁA: Először megijedtem. A politikai elit manapság azt akarja elérni, hogy féljél, és bár nem tudtam, hogy pontosan mitől kéne, ott mocorgott bennem a rossz érzés, hogy ebből baj lehet. De amikor kiderült, hogy pontosan miről van szó, már ironikusan fogtuk fel a dolgot. Egy abszurd eset volt, olyasmiket akartak, hogy takarjuk le a tetoválásainkat. Végül megegyeztünk a hellyel, hogy nem kell letakarni semmit, és megtartottuk a koncertet. De nagyon nem szeretek erről beszélni, mert eltereli a figyelmet a zenéről.

MN: A hétköznapjaidba mennyire szól bele a politika?

ÁA: Semennyire. Figyelemmel követem, hogy mi történik, de ezzel a politikai szemfényvesztéssel, ami manapság zajlik, szerintem nincs értelme foglalkozni.

MN: Nem is jut eszedbe ilyenkor, hogy külföldön próbálj szerencsét? Biztos mondták már, hogy ezzel a füstös hanggal amúgy is amerikai kocsmákban kéne játszanod.

ÁA: Akkor sem mennék, ha fizetnének érte. 2018-ban csak romantikus gondolat, hogy Amerikában vár a nagy lehetőség. A folkos szólóanyagommal azért lenne nehéz fellépni, mert ott minden útszéli csehóban van egy ilyen zenész, az Apey & the Pea-vel pedig értelme sincs megpróbálni, mert utoljára a 2000-es évek elején volt pénz az amerikai keményzenében. Az ottani metálzenekarok is inkább Európába menekülnek, mert nálunk éli reneszánszát a stílus. Nyugaton most könnyű megvetni a lábadat, mert ott az emberek nem aggódnak, hogy a hó végén be tudják-e fizetni a lakbért, és a zenére is több pénzük és idejük jut. Külföldön nincs kiadónk, de nem is kell, mert ha hosszú évek munkájával bekerültél a köztudatba, akkor csak egy jó koncertszervező ügynökségre van szükség. Mi meg többel is kapcsolatban állunk. Világéletünkben az volt az álmunk, hogy aktívan turnézhassunk külföldön. A Weedeater például 200–600 ember előtt játszik rendszeresen, ezt a szintet szerintem mi is el tudjuk érni.

MN: Telt házas klubturnék, többezres rajongótábor, Fonogram-díj: Magyarországon mindent elértetek, amit egy metálzenekar elérhet?

ÁA: Úgy érzem, sikerült bekerülnünk egy biztos pozícióba, amire azért vagyok büszke, mert nem csináltunk mást, csak lemezeket írtunk és koncerteztünk. Sok lehetőség van még előttünk – márciusban lesz például az eddigi legnagyobb koncertünk az 1200 férőhelyes Barba Negrában –, de nincsenek világmegváltó terveink, csak hogy zenéljünk, és még jobbak legyünk. A következő lemezünk egy brutális eljövetel lesz. A Hex már majdnem eljött… Sokat tanultam belőle.

MN: Például?

ÁA: Ezoterikusnak hangzik, de a lemezeink önálló életre szoktak kelni, ők irányítanak minket. A Hex olyan volt, mint egy MMA-harcos, ami ránk csimpaszkodik, és levisz a földre. Nehéz volt kibújni a szorításából, de végül legyűrtük. Nyolc verziót kevertünk ki belőle, de egyre rosszabb lett. A stúdiózás olyan, mint a
puzzle: ha nem szól jól a dob, állítunk rajta, de akkor kitakarja a gitárt, úgyhogy visszaállítjuk, és rácsodálkozunk, hogy valamiért jobb lett, mint előtte. Nehéz volt ilyen apró lépésekben kisakkozni a Hexet, de egyszer csak megadta magát. Ez lett a legundorítóbb lemez, amit csináltunk, a hideg ráz tőle még mindig.

MN: A Stranger viszont a legpopulárisabb szólóanyagod, amit ráadásul egy hónap alatt raktál össze.

ÁA: A metálban a káosz izgat, mert úgy érzem, hogy a zseniális stonerbandákból – a Weedeaterből, az Electric Wizardból – már kivontam a felhasználható fűszereket. Most a pokoli atmoszférát keresem az olyan együttesekben, mint a Nails, a Converge vagy az All Pigs Must Die, mert azt még nem tudtam megfejteni. Viszont a könnyűzenében egyre inkább az egyszerűség gyönyörködtet, és ahogy idősödöm, a történet, a mondanivaló válik fontossá. Nem véletlen, hogy előbújt a Neil Young-rajongó énem a Strangeren. Először őt is, Bob Dylant is rossz énekesnek és gitárosnak tartottam, de aztán átjött, miről szól a zenéjük, és akkor összeállt a kép. Sokáig tanulmányoztam azokat az apró ropogtatásokat, rezdüléseket, tempóingadozásokat a játékukban, ami egy laikus számára hibának tűnhet vagy bizonytalanságnak, pedig valójában ezek azok a jeditrükkök, amiktől zseniális lesz a zenéjük. 14 év után most jutottam el odáig, hogy úgy érzem, nem gyalázom meg Neil Youngot, ha eljátszom az Old Mant vagy a Down by the Rivert, ezért is kerültek rá a Strangerre.

MN: Az mennyire gáncsolja a zenekart, hogy a Petőfi rádió még akkor sem játssza a zenéteket, ha behívnak egy beszélgetésre?

ÁA: Ez a Petőfi szegénységi bizonyítványa. Náluk a metál kimerül a Linkin Parkban, pedig egy közszolgálati rádiónak nem kéne aggódni a hallgatottság miatt. Ha lennének olyan rádiók Magyarországon, amelyek játszanak más, radikálisabb műfajokat, akkor nem kéne a Petőfivel foglalkozni. De sajnos itt torzult a piac, a mainstreamen kívül nincs semmi más. A Klubrádió játssza néhány számunkat, de nincsenek olyan platformok, ahol megmutathatnánk magunkat.

MN: Ezért is vagy több zenekarban? Az Apey & the Pea mellett ott van a grunge-os Trillion is.

ÁA: Az undergroundban nem a megélhetés miatt játszanak az emberek több helyen, hanem mert tág az ízlésük. Megélni több zenekarból sem lehet. Én is csak a szólóprojektemnek köszönhetem, hogy be tudok vásárolni a Sparban, mert azon a bevételen nem kell osztozkodni senkivel.

MN: Nem tartasz tőle, hogy a szólóprojekted így átfordulhat megélhetési zenélésbe?

ÁA: Ha a pénzért csinálnám, már rég kiégtem volna. 14 éve zenélek, és mindössze két éve látok belőle pénzt – és nem is túl sokat. A zenélésnek a zene szeretetéről kell szólnia, de az kétségtelen, hogy sokat segít, ha normálisan megfizetnek érte. Én például elkezdtem jobban megbecsülni a zenét, amióta munkaként tekintek rá. Előtte 13 évig piásan vagy betépve álltam színpadra, mert úgy éreztem, anélkül nem leszek jó. Ma viszont már nem iszok koncert előtt, leszoktam a cigiről, és rendszeresen edzek. Voltam már nagyon lent, ezért is szeretném a lehető legjobbat kihozni magamból azok előtt, akik megtisztelnek azzal, hogy jegyet vesznek a koncertemre.

MN: Mikor voltál nagyon lent?

ÁA: 17 éves koromban majdnem meghaltam, mert szétszakadtak a mellhártyáim. Utána egy évig tanultam újra járni és levegőt venni, és ez az élmény olyan traumatikus volt, hogy pánikbeteg lettem. Egy idő után eldöntöttem, hogy levetkőzöm ezt a pánikbetegséget azzal, hogy visszaszokom a cigire és az italra is. Így húztam le jó pár évet, de 28 évesen rám tört a bűntudat, hogy nem figyelek az egészségemre, pedig ma is fémkapcsok vannak a tüdőmben. Az éneklés jót tesz neki, a cigizés viszont nagyon nem, ezért is raktam le két éve. Utólag már úgy látom, szükséges rossz volt az életemben ez a betegség. Fiatalon megtapasztaltam, mi az igazi fájdalom, amikor hat slagcső feszítette szét a mellkasomat, és könyörögtem azért, hogy meghaljak. Édesanyám pedig rá fél évre hunyt el rákban. Borzalmas periódus volt az életemben, de sokat merítek belőle zenészként, a dalaimban a mai napig üzenek anyámnak. Sok nyomort kaptam az élettől, és rájöttem, hogy ez a nyomor tönkrevághat, de erősebbé is tehet, ha felállok belőle. Én pedig úgy döntöttem, hogy inkább felhasználom, és zenélni fogok.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.