A kevesebb több
A kanadai együttes azzal futott be, hogy ugyan sohasem voltak igazán újszerűek és nem született korszakos slágerük sem, 2004 óta megjelent eddigi négy lemezükön a remek dalok mellett olyan koncepciót is sikerült megvalósítaniuk, amellyel nagyon könnyű volt azonosulni.