Sergey Rachmaninovról (1873–1943) sokáig élt a közgondolkodásban a megbélyegző tévhit, mely szerint stílusa érzelgős, csöpögős, bombasztikus – no meg az, hogy bizonyos művei hollywoodi filmzenékre emlékeztetnek (többnyire olyan darabokról mondták ezt, amelyek jóval a hangosfilm megjelenése előtt keletkeztek). A magyar zeneéletben Kocsis Zoltán volt az, aki az orosz utóromantikus művei iránti szenvedélyes szeretetével és e művek elkötelezett előadójaként világossá tette, hogy mindez ostobaság: Rachmaninov az igazi nagyok közé tartozik.
A hetvenéves lett hegedűs, Gidon Kremer és két muzsikustársa, Giedrë Dirvanauskaitë litván csellista, és Danyil Trifonov orosz zongoraművész, közös lemezén egy hegedű-zongora kompozíciót és két triót hallunk. Az előbbi egy rövid tétel, a Preghiera (Imádság), amely valójában átirat: a múlt századforduló és a 20. század első felének nagy hegedűvirtuóza, Fritz Kreisler készítette a 2. zongoraverseny közkedvelt lassú tételéből. Ez képviseli a CD-n Rachmaninov művészetének azt a rétegét, amelyet némelyek szentimentálisnak tartanak. A lemez nagyobb részét kitöltő két Trio élégiaque, az egytételes g-moll és a háromtételes, szimfóniaterjedelmű d-moll viszont arra figyelmeztet, milyen szervesen kapcsolódik Rachmaninov stílusa Csajkovszkijhoz – a második triót történetesen éppen a csodált példakép halálhíréről értesülve, friss megrendülésében komponálta Rachmaninov.
A lemez nagy élménye, ahogyan a szikrázó virtuozitás, a technikai perfekció szinte magától értődőn, hangsúlytalanul funkcionál, minduntalan maga elé tessékelve a gondolati tartalmak és az érzelmek-indulatok kifejezését. A három muzsikus három generáció, mégis tökéletesen együtt lélegeznek, együtt képviselik előadásmódjuk fajsúlyával és erejével Rachmaninov mély, gazdag és szubjektív művészetét.
Preghiera. Rachmaninov: Piano Trios. Kremer, Dirvanauskaitë, Trifonov. Deutsche Grammophon, 2017
