SZIGET MELLÉKLET - Világzene a Szigeten

Több mint buli

  • Marton László Távolodó
  • 2017.09.03 12:08

Zene

Tizennyolc éve működik Világzenei Nagyszínpad a huszonöt éves Szigeten, és az idén kimondottan ünnepi, afféle „best of” kínálattal áll elő. Megidézi a színpad eddigi legnagyobb durranásait, de folytatja azt a hagyományt is, hogy elsőként mutassa be a műfaj legújabb szenzációit. Szóval együtt a régi és az új nagy nevek, a felfedezés élménye és a tuti buli. Kezdjük az előbbivel!

Már az első nap biztosra mehet a látogató: a brazil Bixiga 70 az afrobeatnek és a brazil tánczenéknek azt a fúzióját játssza (augusztus 11-én, pénteken 20.00-tól), amit diszkréten „gyilkosnak” szoktak nevezni. Tízen alkotják a brancsot, gitárokkal, fúvós- és ütőhangszerekkel, és nincs pöcsölés, az első pillanattól súlyos tűzveszély forog fenn. A manapság újra lángoló afrobeat revival egyik legmarkánsabb társasága az övék, melynek nevéből éppúgy előre köszön Fela Kuti Afrika 70 nevű zenekara, mint São Paulo multietnikus Bixiga negyede, melynek 70-es számú stúdiójában alakult meg a zenekar.

Az izraeli Jewish Monkeys fellépett tavaly az Ellátóházban, de ennek alig-alig volt híre, úgyhogy koncertjük akár „beavatásnak” is tekinthető (szombaton 17.15-től). A Zsidó Majmok zenéje épp olyan vitriolos humorú, amilyen a nevük: nincs az a hagyomány, amit ne borzolnának fel, hogy ismeretlen alapokra fektessék a klezmert, a kabarét, a skát, a jazzt és a rapet, mégpedig úgy, hogy ebből fölöttébb egységes produkció keveredjen ki. Szédítő váltásokkal, bámulatos energiával, rengeteg poénnal és hibátlan számokkal; vagyis mindazzal, amitől egy buli magával ragadó.

A világzenei színpad nehezen képzelhető el afrikai zene nélkül. És nem is kell elképzelni, hiszen itt lesz (20.00-tól) a mali sivatagi blues legkeresettebb bandája, a Tamikrest. Nevük csomópontot jelent, zenéjük pedig összefogja mindazt, ami hatott rájuk, a tamashek gitározástól a rockon át a funkig.

Egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a vasárnapot isten is a felfedezésekre teremtette. Indításként (17.15-től) a török Gaye Su Akyollal ismerkedhetünk meg, akire a nagy török dívák (mint Selga Bağcan és Müzeyyen Senar), valamint a pszichedelikus és alternatív rock előadói (a Grateful Deadtől a Sonic Youthig) egyaránt komoly hatással voltak. A hangja gyönyörű, anatóliai gyökere mélyre ható, és ahogy a tradicionális és elektronikus gitárok kíséretével szárnyal, az ellenállhatatlanul csábító.

Még földet sem érünk, máris kezd (18.30-tól) az Orkesta Mendoza. Az újra virágzó latin pszichedélia élcsapata a mexikói határ közeléből, Tucsonból érkezik, és nagyon nehéz lesz elbúcsúzni tőle, mert annyira szórakoztató tánczenét kever cumbiából, chicából, mariachiból és popból. Szörfös gitárokkal, ódon billentyűkkel és mariachi trombitákkal, „mintha egy szürreális bálteremben Tarantino éppen összeborulna Perez Pradóval”.

Mire magunkhoz térünk, a színpadot ellepi a népes, chilei Chico Trujillo (21.30-tól). Tőlük újabb adag pánamerikai koktélra számíthatunk, chilei, mexikói, argentin, perui és kolumbiai dallamokkal, és hozzájuk olyan elementáris tempóval, mintha egy mennybéli fiesztán ropnánk.

Hétfőn két francia csapatra csodálkozhat rá a nagyérdemű. A breton La Gapette a „muzouche” nevet adta stílusának, egyetlen szóba sűrítve legfontosabb befolyásait. Jelesül a bal-musette-et és a manouche jazzt, amihez még egy jó adag szvinget, punkos sanzont és skát biggyeszt a koncertjein, hogy megvaduljon a közönség. Ráadásul a Szigetre magába szippant egy átütő fúvós kart is (17.15-től).

Aztán (18.30-tól) a Zoufris Maracasé a pálya, ami egyszer csak azon kapta magát, hogy bármennyire hanyagolta a próbákat, szolid utcazenekarból a fesztiválok kedvencévé lett. Pedig igazán nem tett érte semmit, csak írta egymás után a dalait: rumbát, sanzont, cumbiát, mornát és cigányt, amint majd hallani fogjuk.

Ha kedd, akkor Marta Ren & The Groovelvets (18.30-tól) Portugáliából. Oké, nem a tipikus – azaz folkos alapú – világzene az övék, de annyira nyerő, hogy semmi reklamáció… Marta pályafutása a kilencvenes években indult, mindig a soul és a funky izgatta, de csak az utóbbi években sikerült olyan zenekarral kiállnia, amellyel saját számokat játszhat – persze továbbra is Aretha Franklin, Lynn Collins és Julie Driscoll követőjeként.

 

*

És akkor most kezdjük elölről, a „visszaesőkkel”. Pénteken (21.30-tól) Roy Paci & Aretuska. A trombitás Roy Paci csodagyerekként tűnt fel a szicíliai jazzklubokban, aztán latin-amerikai és nyugat-afrikai tanulmányútra indult, majd a legnépszerűbb olasz bandákhoz csapódott. Saját együttesét 2002-ben hozta össze, ami pillanatok alatt a latin ska színtér egyik legsikeresebb együttesévé vált. Amit a színpadon művelnek, az mindenkit levesz a lábáról: virtuozitás, humor, kirobbanó energia és stiláris gazdagság, egyedül az szörnyű benne, amikor véget ér.

Szombaton (21.30-tól) Goran Bregovic Wedding And Funeral Band. Ha nem „best of” program lenne az idei, akkor is nehéz lenne érvelni meghívása ellen – hiszen rendre az egyik legsikeresebb koncert az övék. Természetesen most azt kapjuk tőle, amit annyira várunk: a Balkán cigányzenéjének örökzöldjeit, a Kusturica-filmek himnuszait, a menyegzők és a temetések dalait, a legdurvább szilvapálinkánál is bódítóbban.

Vasárnap (20.00-tól) Orchestre National de Barbès. Ez a marokkói–algériai–francia társaság Párizs arab negyedéről nevezte el magát, és azzal tűnt ki, ahogy a Nyugat-Afrikából Marokkóba hurcolt rabszolgák rituális zenéjét, a gnawát játssza. A tagjai ugyanis otthonosak voltak a rockban, a reggae-ben és a skában is, és ezekkel súlyosbítva alkották meg jellegzetes stílusukat. Nincs még egy zenekar, amely úgy tolná a Rolling Stones Szimpátia az ördöggel című számát, mint ők.

A New York-i Klezmatics hétfőn (20.00-tól) bizonyítja be újra, hogy a világ legjobb klezmer zenekara, mely harmincegy éves fennállása során időtlenné és egyetemessé tette a jiddis hagyományt. Előbb jazzel és rockkal, balkáni és közel-keleti népzenével szőtte át, majd a hiphop, a salsa, a gospel és a country felé fordult, de mindig úgy, hogy a zsidó menyegzői muzsikában rejlő mélységes fájdalom és öröm ne csorbulhasson. És mindennek tetejébe, hogy hihetetlen buli legyen…

Húszéves fennállását ünnepli a Leningrad kedden (21.30-tól). A szentpétervári és moszkvai klubok egykori „réme” nálunk soha nem okozott csalódást, és most arra készül, hogy még rátegyen két lapáttal. A fő csapás iránya persze továbbra is a ska, mélyen átitatva punkkal, de az indulók, illetve az orosz tánc- és népdalok is megkapják a magukét; kimondottan egyszerű, rövid és dallamos számok sorozatával, amit nem lehet megunni, annyi benne a fordulat és a poén. Súlyosabb zárókoncertről álmodni sem merhet egy fesztivál. Petárdák sem kellenek, ez maga a „tűz”.

Végül – és elölről kezdve me­gint – nem hagyható említés nélkül, hogy a Világzenei Nagyszínpadra soha nem kapott meghívást annyi hazai társaság, mint idén. A 0. nap (vagyis augusztus 10-e) kimondottan az övék: Zoord, Parno Graszt, Kerekes Band, Söndörgő, Lajkó Félix feat. Óperentzia és Firkin. Aztán a továbbiakban Bohemian Betyárs, Besh o droM, PASO és Romengo, és akkor a 23.15-kor induló cigányzenei sávról, majd az őket követő DJ-kről még nem is beszéltünk.

De tudják, amiről nem lehet beszélni, azt hallgatni kell!

Neked ajánljuk