Épp csak arra nemigen számít ilyenkor a verzátus néző, hogy felül kell majd vizsgálnia a saját előítéleteit. Márpedig a jelen sorok írója épp erre kényszerült múlt szombat este, Szentendre főterén ücsörögve, ahol éppenséggel Kero rendezésében és vadonatúj, kortársian szlengesített magyar szöveggel játszották Rossini legnépszerűbb vígoperáját.
Korántsem csupán az újszülöttek tájékoztatására közlöm, hogy az ötvenes évek (vagyis Szinetár Miklós, Vámos László és Békés András pályakezdése), illetve az ezredvég (vagyis Kovalik Balázs berobbanása) között eltelt évtizedek legígéretesebb és leginkább formátumos új operarendezője Kerényi Miklós Gábor volt. Ezt a tényt mára az idősebbek is könnyen elfelejthették, különösen az utóbbi pár év néhány kevéssé lelkesítően sikerült Kero-operarendezését látva, amelyek rendszerint a hipermaiság látszatának hajszolásán, valamint a rendezői védjegynek tekinthető kényszeres túlmozgatáson (lásd még: horror vacui) csúsztak el. Mindezek ismeretében tért vissza most a kritikus 25 év elteltével, szigorúan Kero nyomában Szentendrére, ahol a rendező 1992 után újra színre hozta A sevillai borbélyt. Hipermai modorban, nyüzsgő túlmozgásokkal – és összességében remekül.
Rossini operája persze eredendően jól bírja a felforgató közelítéseket, ám ez önmagában nem magyarázhatja meg kielégítően az előadás váratlan frenetikumát. Ahogy nem magyarázhatja meg azt a kötelező nyárias szabadosság és a hely szelleme sem. Nem, a szokott kerói eljárást ezúttal az alkotó- és játszótársak szerencsés kiválasztása igazolta fényesen, ha tetszik, részben visszamenőleg is igazolva néhány korábbi rendezésének kiinduló koncepcióját. Ám itt most jóval messzebbre jutott a vállalkozás. Galambos Attila új szövege például nem egyszerűen szlengesen vicces-vicceskedő, de helyenként megható tehetséggel és lényegi hűséggel ülteti át a librettó szellemes fordulatait. Például a korábbi magyarítás (a Harsányi Zsolt szövegét átdolgozó Blum Tamás munkája), egyébként ugyancsak leleményesen, az olasz szöveg „különösen szerencsés helyzet” értelmű makaróni-metaforáját így tette át: „Erre a húsra az égből hull a mártás.” Itt most „extra sajt van a bolognai szószon” szerepel. Blumék hajdan vasárnapi-ünnepi érzetet keltő kiszólása („rántott csirke lesz ebédre”) Galambosnál esküvői tortává változott át. A szerelmesének magát álnév alatt bemutató Almaviva gróf szerenádjában pedig, immár a kulináris képektől elszakadva, valósággal megható volt a „Lindoro, egy szegény csóró” fordulatot hallani.
Éppily szerencsés választás volt Dinyés Dániel a karmester szerepére, ő ugyanis nemcsak profin irányította és uralta a nézőtér bal szélére kihelyezett zenekar és az énekesek együttműködését, de a lehetőségekhez igazodva is sodró lendületű, árnyalatokban gazdag és stílusos Sevillai-interpretációt hívott életre. Olyat, amely illett a kerói nyüzsgés színpadához, és az operaénekesi együttes készségeihez és hajlamaihoz. A címszerepben Kendi Lajos igazi nagy játékos: átütően mai figurájához kiegyenlített és kifejező baritonhang és kirobbanóan energikus színpadi jelenlét társult. Kendi intenzív, mimikában, mozgásban és szövegkezelésben egyaránt sűrű jelenléte valóban megvalósította azt, amit Rossini operája a mindenkori előadókra hagyott elvégzendő feladat gyanánt: Figaro jelentőségének, játékbeli nélkülözhetetlenségének érzékletessé tételét. Mellette Balczó Péter (Almaviva) és Kálnay Zsófia (Rosina) az erősen motivált játékkészség és éppígy a kortársiasság emelt fokát bizonyította, s mindketten egészséges vokális állapotukról is hangzó tanúságot tettek – a szólamaik által megkívánt stiláris jártasság két különböző szintjének érzékeltetésével. A buffo-intrikusok, vagyis Kovács István (Basilio) és Bátki Fazekas Zoltán (Bartolo) ugyancsak hozták a tőlük elvárható maximumot, olyan együttesbe beilleszkedve, amely ezúttal az alig kétmondatnyi szólamú Ambrosio szolgaszerepén is messze túlterjedt. A szombati tapsrendhez és derűs fináléismétléshez ráadásul még egy valódi friss mátkapár is jutott, meglepően szerethető pillanattal zárva Kero szentendrei Sevillai-újrázását.
Fő tér, Szentendre, július 29.
