Lemez

World music: varázsszőnyegünkkel

  • Marton László Távolodó
  • 2012.10.17 06:00

Zene

A mediterráneum és a Balkán felett szárnyalunk, de érinteni fogjuk Kongót is, ahol kapóra jön pár kerekes szék.


Orchestre National de Barbés: 15 ans de scénes Ezzel a dupla koncertalbummal ünnepelte 15 éves fennállását az Orchestre National de Barbés. Nem az első koncertlemezük ez, viszont egészen más minőség, mint a debütáló En concert volt. Az indulás éveiből akkor már inkább a 99-es Poulinát emelném ki, miatta kattantam rá a gnauára - arra a rituális zenére, ami a Nyugat-Afrikából Algériába és Marokkóba hurcolt rabszolgák szertartásain alapult. Az ONB-t Párizsban hozta tető alá a basszeres Youcef Boukella, és egy arab negyedről nevezte el a zenekart. Marokkói, algériai és francia társai nemcsak gnawában utaztak, éppúgy kötődtek a raihoz, a rockhoz és a reggae-hez is, és ami a lényeg: sikerült mindebből valami egészen eredeti és önfeledten magával ragadó stílust kialakítaniuk. Az ezredfordulót követően mindössze két albummal (Alik és Rendez-vous Barbés) jelentkeztek, így hát e jubileumi koncert keretébe beleférhetett az összes nagy dobásuk - a Sympathy for the Deviltől a saját szerzeményekig. Vagyis aki eddig nem volt képben, most ezzel az egy albummal felzárkózhat a mennyekig - ennél pedig nem tudok kifizetődőbb ajánlatot elképzelni. (ONBCorp, 2012)



Raiz & Radicanto: Casa Ezzel a lemezzel egy nápolyi énekes és egy apúliai együttes közös "otthonába" látogathatunk el, mely maga a mediterráneum. Volt már ilyen a világzenében, gondoljunk csak a szaloniki Savina Yannatoura, aki egy istennő, ugye... De ezekről az urakról a kutya sem hallott még, legfeljebb ott az olasz csizma sarkán került a terítékük az asztalra. Pedig rendkívüli fogás. Kimondottan finoman, szordínósan adagolva - szolid buzukival, lanttal, gitárral és harmonikával, szín akusztikusan. És hát elképesztő hang Raizé: egyszerre nyers és szívszaggató érzésekkel teli. Lényegében egyre megy, hogy nápolyi, spanyol, portugál, görög, arab vagy zsidó muzsikát játszanak-e, ugyanazzal a hitelességgel és hangoltsággal teszik. Rettenetesen sok meló lehet abban, hogy ilyen könnyedén közös hangra találjon ennyi befolyás - fado, flamenco, rumba, szefárd és így tovább -, ráadásul az ilyesmi nem szokott sokat hozni a konyhára, de én már nagyon várom a repetát. (Arealive/EDEL, 2012)



Staff Benda Bilili: Bouger Le Monde! A kongói Staff Benda Bililit utcazenészekről forgató francia filmesek fedezték fel Kinshasában. Hál' isten, egyből leadták a drótot a Crammed Discsnek, mely hamarosan mozgóstúdiót indított az együttes munka- és lakhelyére, az állatkertbe. Némi apróért ugyanis ott játszott ez a hajléktalanokból és mozgássérültekből álló zenekar, melynek alaptagjai úgy alakították ki kézpedálos triciklijüket, hogy abban gitározni is tudjanak. Aztán bővült a csapat: felhúrozott bádogkannájával melléjük szegődött egy tizenhét éves varázsló, és táncosként pár hajléktalan kölyök is csatlakozott. A kongói rumba, a soukous és a funky szárnyán így emelkedtek fel a csillagokig. Trés Trés Fort című korongjuk 2009-ben az év albuma címet kapta a fROOTS magazintól, aztán a WOMEX nagydíját is bezsebelték, majd több mint 350 koncertet adtak szerte a világban.

És most új lemezük van, ahogy az életük sem a régi: az SBB-nek immár nem hajléktalan mozgássérültek a tagjai. És vadonatúj kerekes székük is van. De arról nincs szó, hogy elszálltak volna vele. Most azon ügyködnek épp, hogy az utcagyerekeknek iskolát alapítsanak. Ami pedig a Bouger Le Monde! világát illeti, az simán állja a sarat. Ugyanaz a feldobott rumba, ugyanaz a derű, ugyanaz a hit. Elvégre ők megtapasztalták: a világ felkavarható. De azért akadnak fejlemények is: most már a társaság összes tagja képes szólóéneklésre, meg amúgy is bátrabbak: sokkal erőteljesebb és összeérettebb a hangjuk. (Crammed Discs, 2012)



Kottarashky And The Rain Dogs: Demoni Három évvel ezelőtt nagy port kavart a bolgár Kottarashky Opa Hey című bemutatkozása, mellyel új alapokra fektette a Balkán divatos tánczenéit. Konkrétan: egy laptopra. A Balkán mellett azonban más zenei területekről is otthonosan ollózott billentyűzetén, nem meglepő, hogy korunk digitális Bartók Bélájaként emlékezett meg róla a sajtó. A konstruálás ezen módja azonban nem sokáig elégítette ki, hanem vérszemet kapva legott zenekar-alapításba fogott. Így született meg a Kottarashky And The Rain Dogs nevű formációja, mellyel élőben is arathatja a babérokat, és mellyel nyilván izgalmasabb a Balkánt dubba, bluesba, funkba vagy dzsesszbe ágyazni, mint az íróasztalon. Idáig oké. Sőt a Demoni hangszeres felhozatala több mint meggyőző, a klarinétos Aleksander Dobrev például egészen kitűnő. Az is nagyon tetszik, hogy határozott szándék mutatkozik valami füstös-melankolikus hangulat megragadására; csak hát az a baj, hogy nem jön össze. Mindenesetre friss és agyas, eredeti vállalkozás ez, szóval ha a szívemet is megérintette volna, egészen odalennék érte. (Asphalt Tango, 2012)



Neked ajánljuk