Általános egyetértés van abban, hogy a The Orb a rave-éra egyik legméltóságteljesebben öregedő alakulata. Nehéz ugyanakkor igazi sikereket találni az életmű kései szakaszában – Alex Paterson és zenésztársai a 2005-ös Okie Dokie óta nem igazán alkottak emlékezeteset: vagy csak a túlságosan absztrakt ötleteket kedvelő követőikre gondoltak (The Orbsessions-sorozat), vagy a modern hangzásoktól elidegenedő, megöregedett rajongóikra (The Dream).
A legújabb, Lee "Scratch" Perryvel felvett album azonban szolid előrelépés, mondhatni a legjobb az utóbbi időkből. Paterson ugyan nem erőlteti meg magát különösebben, mert jobbára a 90-es évek örökségeként megmaradt, ismerős dub riddimeket és masszív basszusú triphopképleteket utánozza, ám aktuális társa, a visszatérő Thomas Fehlmann az egészet belehelyezi egy olyan, house-os környezetbe, ami a felvételeket korszerű hangzással látja el. Lee "Scratch" Perry könnyedén adja önmagát: nem főszereplője a lemeznek, de szövegeinek punk/reggae keveréke kétségkívül éltető része. S alighanem ez a kiegyensúlyozottság teszi eredményessé a projektet. Egyik zenész sem kerekedik felül a másikon, s pont annyi komolyan megírt szám van – például a törzsi doboktól lázasan tomboló Congo –, mint jó hangulatú jammelésből született remekmű az 1990-es Little Fluffy Clouds dubos újradolgozásától (Golden Clouds) a Man In The Moon bristoli aranykort felidéző triphopján át a klasszikus reggae-vel flörtölő Police & Thievesig, amelyben Perry annyira elszáll a végére, hogy teljesen elhülyéskedi a szövegét.
Cooking Vinyl, 2012
