Romanyi Rota: Phiravelman kalyi phuv. Tavaly a Cigánytörvény címû filmben és a Transglobal Underground Rejoice Rejoice albumán hallhattuk ezt a jó tíz éve mûködõ roma zenekart. Második CD-jének eredendõ hangja a kelet-magyarországi oláh cigány kultúra cerhári dialektusához kötõdik, ezt színesíti az egyre intenzívebb balkáni portya s végül egy délfrancia rumba, mely nem kevésbé giccses, mint amennyire kikandikál. Ezzel együtt: egy olyan társaságról, egy olyan lemezrõl van szó, amely pontosan látja az útját, és rendelkezik is azokkal az adottságokkal, hogy végigmenjen rajta. Szépek a hallgatók, meggyõzõ a többszólamú ének, csak legközelebb egy kicsivel több szenvedélyt és erõt kérnék szépen. (Fonó Records, 1999) * * * *
Continental Drifts. Londoni akusztikus folkzenekarok és londoni elektronikus klubzenék találkoztak a boncasztalon. Az egyik kelta, klezmer vagy cigány, a másik a Zion Train, az Afro-Celt Sound System vagy a Transglobal Underground. Ennek a remix-projektnek az ötlete vonzóbb, mint az eredménye; de legalább megismertetett a Tragic Roundabouttal (ez a klezmer) és a Baghdaddieszel (ez pedig a cigány), amiért mindenképpen köszönet + hála jár. (Hiltongrove, 1999) * * * és fél
Baaba Maal: Live at the Royal Festival Hall. Ez a négy szám, ez a negyven perc csupán részlet az azonos címmel megjelent DVD-bõl; de nem kevés. Az kiderül, hogy koncerten kevesebb a populáris engedmény; az elektronika sem tûnik ki, annak az egy szál billentyûsnek meg jó helye van az ütõsök, fúvósok, pengetõsök között. Kiderül továbbá, hogy nincs mese, szénfeketék vagyunk, és most tökre mindegy, hogy szenegáli vagy latin: az izzás, a fulladás, a transz közös. Kiderül, hogy ilyenkor kussolni kell, csak hát az nem egy újságírós mûfaj. Így még kiderülhet, amit eddig sem hallgattunk el: az istennek Baaba Maal a neve - s ha már így alakult, majd kéretik elzarándokolni augusztus 4-én a Szigetre. (Palm Pictures/Wave, 1999) * * * * *
Lévon Minassian and Friends: The Doudouk Beyond Borders. A címszereplõ kis nádfúvós instrument az örmények nemzeti hangszereinek egyike, Lévon szerint "az örmények lelke". Egy olyan népé, mely századunkban török, majd szovjet népirtásban vérfürdött, s melynek túlélõi nagy arányban szétszóródtak a világban. Franciaországban született Lévon is, s elõbb mandolinozni tanult; a dudukkal csak Örményországban ismerkedett meg, aztán visszatért újra meg újra, amíg nem vált azonossá vele. A lemezen hallható kilenc darab - bár más-más alkalomhoz: szerelemhez, valláshoz, munkához kötõdik - alig-alig tér el egymástól, annyira mélyen járja át a melankólia, a határtalan fájdalom. Örmény, francia, török, algériai és indiai népzenészek társaságában hallható Lévon, s bizony büszke lehet az õket összehozó Armand Armar: az isten sem tudja, melyikük keresztje súlyosabb. (Long Distance/HMK, 1998) * * * * *
Akosh S. Unit: Élettér. Azt olvasom, a francia dzsessznek most (a tizenhárom éve Párizsba "keveredett") Szelevényi Ákos a prófétája. Ez a "most" már vagy a negyedik éve napirenden van: közben bejárta az országot a Noir Désirrel, és a francia PolyGramnál kihozott három albumot. Elöljáróban ennyit a francia-ír-amerikai-afrikai-magyar muzsikuskörben felvett Élettérhez, akinek pedig valami demokratás értelmezés ugrott be, az dugjon fel magának egy szaxofont. A hazai ízt, a népzenei ihletettséget különben Éri "Muzsikás" Péter és Benkõ "Dresch" Róbert domborítja ki, és ez korántsem csak tiszteletkör - ha Szelevényinél magyar zene kerül szóba, akkor hát jobbára õk. Ha pedig a free dzsessz, akkor sincs a nevekkel baj, de ebbe most nem megyünk bele: én úgy hallom, Szelevényi "alanyi jogon" is rendben van az elragadtatással, az erõvel, a robbanékonysággal. Ennek a pasasnak megvan a maga hagyománya, és mégis szabad; megvan a maga szabadsága, és mégsem parttalan. Április 25-én utána lehet járni a Trafóban. (PolyGram, 1999) * * * * és fél
Marton László Távolodó
