Könyv: Vezér út 1. (Alan Massie: Augustus)

A római császárkor elindítójával, Gaius Julius Caesar Octavianus, a késõbbi Augustus életével és dolgaival kapcsolatban meglehetõsen egységes szemlélet alakult ki. Octavianus, aki mostohaapja, Julius Caesar meggyilkolása idején mindössze tizenkilenc éves volt, ahelyett, hogy rockegyüttest alapított vagy beállt volna hajtáspajtásnak, konzullá neveztette ki magát, majd rövid kakaskodás után szövetkezett két másik Julius Caesar-pártival, Antoniusszal és Lepidusszal, megalakítva ekképp a második triumvirátust, ami legfõképpen a parancsnokságuk alatt álló légiók összevonását jelentette. Az így létrejött hadsereg Philippinél legyõzte Caesar gyilkosainak, Cassiusnak és "te is, fiam" Brutusnak a légióit, ami a köztársasági Róma "hivatalos" serege volt, azután bevonultak Rómába, egy kiadós proscriptióval nyomatékosítva, ki az úr a háznál, majd jól fölosztották egymás közt a hatalmat. Octavianus még ekkor is csak 22 éves volt, de mégis sokkal rutinosabb versenyzõnek bizonyult, mint idõsebb bajtársai, akik mindketten bekattantak a maguk módján: Lepidus Afrika királyának képzelte magát, Antonius Kleopátrával való hetyegését pedig mindenki ismeri. Octavianusnak tizenöt évébe telt, míg a "köztársaság egyedüli védelmezõjeként" sikerült leszámolnia Lepidusszal és Antoniusszal, a szenátustól megkapta az Augustus (fenséges) nevet, és abszolút egyeduralkodóvá vált, ráadásul dinasztikus törekvéseit is kinyilvánította. Mégis ügyelt a látszatra, beérte köztársasági eredetû jogkörökkel (nem úgy mostohaapja, aki "Mars és Vénusz istenek leszármazottjának, a földön megjelent istennek, az egész emberi nem megváltójának" kiáltotta ki magát), és békepolitikájával sikerült meggyõznie a rómaiakat, hogy csak az a helyes út, amit õ képvisel. Augustusnak szerencséje is volt, hetvenhét évig élt, befejezett életmûvet hagyott hátra, a nép halála után istenné nyilvánította.

Könyv

Voltaképpen jogosan.

Augustus terrort követõ puha diktatúrája az antik világ legnagyobb jelentõségû politikai mûvévé vált: ennek köszönhetõ, hogy Róma évszázadokig a leghatalmasabb birodalomnak számított. Augustusból mégsem lett afféle ókori sztár, mint Nagy Sándorból, Julius Caesarból vagy éppen Antoniusból, pedig ha létezett valaha is zseniális zsarnok, akkor az õ volt.

Hogy helyére kerüljenek a dolgok, egy skót klasszika-filológusnak kellett akcióba lépnie. Alan Massie Augustus címû regénye olyan izgalmas, sõt "letehetetlen" könyv, amivel talán sikerül az olvasásra hajlamosabb néprétegek érdeklõdését egy lassan-lassan elfelejtett kor felé irányítania. Pedig nagyon rosszul kezdõdik a dolog. Massie egy meglehetõsen átlátszó kamuval indít, mely szerint a mû, amit az olvasó a kezében tart, Augustus elveszett önéletrajza, aminek a XIII. század elején készült másolatát 1984-ben találták meg a macedóniai Szent Cirill és Metód-kolostorban, befalazva, egy csontváz társaságában. A két részbõl álló önéletrajzot - az elsõ az Antoniusszal való leszámolásig tart, idõrendben követve az eseményeket, a második viszont egy öregember csapongó visszaemlékezés-sorozata - viszont nem történészek vették kezelésbe, hanem odaadták Massie-nek, csináljon már belõle afféle népszerû-ismeretterjesztõ dolgozatot.

Ezt a hernádigyulás felütést kell csupán átvészelni ahhoz, hogy egy kimondottan izgalmas, jól megírt regénnyel találjuk szemben magunkat, noha a könyv semmi olyan újdonsággal nem szolgál, ami megkérdõjelezné az Augustus-életmû legfontosabb ellentmondását: egy voltaképpen gyenge és beteges fiatalember felismeri, birodalmi érdek, hogy a római köztársaság mint olyan megszûnjön, ám minden diktatórikus lépését a köztársaság védelmével indokolja.

A könyv legnagyobb érdeme, hogy a szerzõ teljes mértékben mellõzi az antik pátoszt és egzotikumot, a szereplõk szinte teljesen hétköznapi módon viselkednek, és hétköznapi nyelvet beszélnek. Ettõl válik az Augustus letehetetlenné: a sokat emlegetett nagy események, csaták, hódítások, de a családi perpatvarok, a tragédiák is olyan közel kerülnek hozzánk, mintha nem is több mint kétezer évvel ezelõtti eseményekrõl lenne szó. De ugyanez a könyv hiányossága is: a briliáns fordulatok, zseniális szarkeverések közepette nem érezzük Rómát, nem érezzük Egyitomot vagy Germániát, Massie a díszletekre kevésbé ügyelt. Valószínûleg azért, mert könyvének legfontosabb üzenete nem a történelem és nem is a sztori, hanem az, hogy megállapítsa: a kifinomult kavarás, áskálódás, taktika és kegyetlenség, amit modern politikának nevezünk, Augustus nevéhez fûzõdik.

Azóta sem akadt senki, aki ügyesebb és szerencsésebb lett volna zsarnok kategóriában.

- legát -

Aranyesõ Könyvkiadó, 1998; fordította: Bori Erzsébet; 402 oldal