Ismerjük meg a csodás Eon lovagot, az eonizmus atyját, vagyis anyját, aki a férfi-nő ruhák váltogatása közben szupertitkos diplomáciai és látványos szórakoztatóipari karriert is épített: ügyködött titkos invázión, zsarolta a versailles-i udvart, de volt olyan, hogy az esküdtszék döntötte, mi van a lába között. Vitézek női ruhában, második rész, befejező rész.

Miután Ulrich von Lichtenstein lefektette a korszerű lovagi cross-dressing alapjait Európában, a méltó utód felbukkanásáig sajnos még pár hosszú évszázadot még várni kellett. Az 1600-as években XIV. Lajos király öccse, Fülöp orléans-i herceg, a casseli csata győzedelmes hadvezére nyújtott emlékezetes produkciót: a herceget gyakorlatilag gyermekkorától lánynak neveltek, és az ellenség muskétásaitól ugyan cseppet sem félt, ám attól, hogy a csatatéren esetleg összepiszkolja csodás ruháját vagy alabástrom arcbőrét, már annál inkább. De az igazán nagy dobást a varázslatos 18. század hozta el.

Ekkoriban valósággal dúskálhattunk a kétes hírű, gátlástalan kalandorokban, az excentrikus különcökben és az ártalmatlan holdkórosokban: olyan nagymenők lepték el ekkoriban a kontinenst, mint a halhatatlan Saint-Germain, a mágus Cagliostro, az azóta köznevesült Casanova vagy honfitársunk, egyúttal óriási kedvencünk, Martinovics Ignác, aki ezer embert óhajtott volna beszervezni a magyar jakobinus mozgalomba, hogy megdöntse a fennálló társadalmi rendet, de 75-nél lebukott, és kivégezték. Nem csoda hát, hogy ebben a rendkívül inspiráló közegben élt és alkotott a francia Eon lovag, XV. Lajos titkosügynöke, dragonyoshadnagy, diplomata és párbajhős.

Eon hosszú élete során olyan szakértelemmel váltogatta a női-férfi ruhatárat, hogy részint ennek, részint pedig a tudatos misztifikációnak (amelyben a kortársak és az utókor mellett ő maga is tevékenyen részt vett) köszönhetően

ma sem teljesen egyértelmű, hogy milyen nemű is volt – na nem mintha számítana,

de valószínűleg egyébként férfi. Eon lovag, aki ekkoriban még nem volt lovag, csak egy elszegényedett nemesi család ambiciózus sarja, szupertitkos diplomáciai- és látványos szórakoztatóipari karrierje a szentpétervári udvarban kezdődött, ahol állítólag Lia de Beaumont kisasszonyként olvasott fel Erzsébet cárnőnek, valamint buzgón küldözgette jelentéseit a királynak. A hétéves háborúban Eon dragonyoshadnagyi rangig vitte és megkapta a Szent Lajos-rend lovagkeresztjét, majd érdemei elismeréseként Londonba küldték, ahol komoly diplomáciai pályát futott be, és mellesleg egy Anglia elleni francia invázió titkos tervén dolgozott. Utóbbi, bármily regényesen is hangzik, sajnos még nem elég az örökkévalósághoz. Eon lovag azután kezdett valóságos mitológiai alakká válni, amikor csúnyán összekülönbözött felettesével és szakmai riválisával, a frissen kinevezett francia nagykövettel, bizonyos Guerchy gróffal. Eon azt állította, hogy a gróf meg akarja őt öletni, utóbbi pedig azt terjesztette a lovagról, hogy eszelős és hermafrodita, az események pedig ettől a ponttól meglehetősen szürreális kanyarokat vettek.

 

A londoni társasági élet és az élclapok kedvelt témája lett a lovag nemének kérdése, amelyre a bátrabbak még fogadtak is, méghozzá komoly tétekben, egy ízben még a bíróságig is eljutott az ügy, az esküdtszék pedig megállapította, hogy Eon minden kétséget kizáróan nő. A lovag, aki minden bizonnyal élvezte ezt a kitüntetett figyelmet, nem nagyon próbálta meg eloszlatni a pletykákat.

Nemkülönben izgalmas, bár sajnos vélhetően nem igaz az a korabeli szóbeszéd, mely szerint Eon női ruhában csábította el Zsófia Sarolta brit királynét, vagy az, hogy gyereket szült John Wilkesnak, a kor ismert ellenzéki újságírójának.

Annyi bizonyos, hogy miután kifogyott a pénzből, diplomáciai működése során felhalmozott titkos iratokkal zsarolta a versailles-i udvart. XVI. Lajos először egy közvetítőt küldött az egyre inkább elszabadult hajóágyúként viselkedő lovaghoz, aki feleségül kérte a már nőként élő Eont, majd afféle csodafegyverként bevetették személyesen Beaumarchais-t, akivel végül különös megállapodást kötött: a kormány hajlandó tekintélyes életjáradékot fizetni neki, ha ezentúl kizárólag női ruhában mutatkozik – hogy miért, az utólag kissé homályos, de talán a brit bírósági döntés is közrejátszhatott ebben. Eon asszony ezután még évekig élt Franciaországban, ahol

idősödő drag queenként aratott komoly társasági sikereket,

még maga Voltaire is a csodájára járt, egy szellemíróval megíratta az emlékiratait, a forradalom alatt felajánlotta a francia nemzetgyűlésnek, hogy kizárólag nőkből álló hadosztályt vezet a Habsburgok ellen, ebből sajnos nem lett semmi.

 

Miután az új világ beköszöntével megszűnt az életjáradéka, ismét Angliába ment, ahol érdekes kuriózumként volt még néhány jó éve, többek közt maga a walesi herceg is gratulált bámulatos keresztöltözői teljesítményéhez. Ám Innentől kezdve nem sok babér termett számára: 1810-ben, 81 évesen halt meg, ha nem is nyomorban, de meglehetős rossz körülmények között.

Hogy Eon lovag férfi volt, vagy nő, transzvesztita vagy transznemű, vagy csak olyasvalaki, aki a haute couture egyik legragyogóbb századában is szeretett volna különbözni mindenki mástól, azt itt most nem fogjuk tudni eldönteni, de az biztos, hogy életműve példaként szolgálhat mindazok számára, akik a különféle nemzetközi konspirációk művelése közben is szeretnének olyan csinosan felöltözni, mint Mária Antónia.

Igazán sajnálatos, hogy a Havelock Ellis szexológus által bedobott fogalom, az eonizmus nem vert gyökeret, és helyette a kissé klinikai hangzású transzneműséget használjuk ma is.
___

Szabó Sz. Csaba kedvenc lemeze a Pink Flag, kedvenc regénye a Sylvie, tízszer látta Az elnök végveszélybent. Blogja, A léghajózás aranykora péntekenként jelentkezik a Narancson.