A szerk.

A bukott erő

"A házelnök Kézdiszentléleken, Kézdialmáson, Felsőlemhényben és Szentkatolnán a világháborús hősök emlékművét koszorúzta meg, Kézdiszentkereszten és Gelencén (...) elültette a nemzeti összetartozás fenyőcsemetéjét. Gelencéről rövid lakossági fórum után Kovásznára és Barátosra ment, majd sepsiszentgyörgyi látogatása után dálnoki és csernátoni megállókkal tért vissza Kézdivásárhelyre, ahol a Gábor Áron téren az MPP zárórendezvényén vett részt, mely Lagzi Lajcsi fellépésével és Charlie-koncerttel zárult.

Elmegy a főnök

Elmegy a főnök (néha) Brüsszelbe, megígéri, hogy minden jó lesz, módosítják, amit módosítani kell, a brüsszeliek azt mondják, remek, sok sikert, ha lesz módosítás, lesz pénz. A főnök ezután hazajön, az első dolga, hogy a másnapi nagygyűlésen (országértékelőn, rádióinterjúban, kenyérszegésen, anyahajó-avatáson, sat.) belerúg a tegnapi tárgyalópartnereibe, majd nem módosít, vagy úgy módosít, hogy nem módosít, vagy módosít, de nem azt és nem úgy.

Formanyomtatvány

A Magyar Narancs rendkívül fontosnak tartja, hogy a kétharmados többség zökkenőmentesen, és bizonyos, hazánk irányában nem feltétlenül jóindulatú nemzetközi körök zavarkeltésétől nem gátolva tudja elvégezni azt az országmentő munkát, amit a nemzet elsöprő többséggel reá bízott a közelmúltban.

Mi az a hatvan év?

Áder János, Magyarország államfője május 24-én, csütörtökön megtisztelte jelenlétével a 31. Úszó Európa Bajnokságot, érmeket adott át, majd elbeszélgetett a sportolókkal, a vezetőkkel és rajtkövekkel. Végül így összegezte tapasztalatait: "Ez a válogatott a szövetségi kapitánnyal együtt egy nagy család."

Urnarali

Pár csóka, mindegyik a magyar kormányzat ilyen-olyan megbízásából, vagy valamely hivatalának vagy médiumának képviselőjeként, Erdély-szerte fel-alá rohangál különféle urnákkal vagy egyéb tartóedényekkel, amelyekben vagy van valami, vagy nincs.

A kidei rém

A múlt héten Horthy Miklós szobra, tere volt műsoron, erre a hétre már Nyirő József újratemetése, műveinek kötelezővé emelése az állami program. Hány hét múlva kerül sorra Szálasi Ferenc? Jó, Szálasi nem volt egy angyal - de ő talán nem szolgált rá, hogy megvizsgáljuk az életművét, józanul, jót-rosszat mérlegelve, a kettős mércét végre félretéve? A balliberális véleményterror húsz éve után?

Ítélet rendelésre

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a Marian Cozma-ügyben hozott április végi jogerős döntésével jelentősen enyhítette a három fő vádlottra első fokon kimondott súlyos ítéleteket.

Kedves Európai Unió,

legelőször is szögezzük le: soha senki nem állította, hogy buzeráns bürokraták vagy bürokrata buzeránsok gyülekezete lennél, úgyhogy nem érdemes ezen felhúzni az orrod.

Tükrözés és trükközés

Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.

Nemzet a nemzettől

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

Hófehér paripán

A gyömrői Horthy utca és a kereki egész alakos Horthy-szobor felavatásának napjaiban adódik a kérdés: mivel érdemelte ki e közfigyelmet a kormányzó, s miért fordul felé megannyi tekintet ily nagy tisztelettel, sőt áhítattal?