A szerk.

Nemzet a nemzettől

A szerk.

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

(És dicsérjük meg nyomban a honatya bátorságát és talpraesettségét: hogy tudniillik két év után feltette az elmúlt két év legegyszerűbb, legkézenfekvőbb kérdését. Vajon mi gátolja a többi ellenzéki képviselőt abban, hogy rászokjanak erre? Hogy arra használják a parlamentet, amire való?) A kérdés Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, a két kormányközeli férfiú életmunkásságát firtatta; s tágabb értelemben mindazt a kormányzati gyakorlatot, amit e két férfi neve fémjelez. Azt a gyakorlatot, mely szerint a közhatalmat birtokló személyekhez közel álló személyek, pártbarátok, egyéb barátok, családtagok aránytalanul nagy számban jutnak sok közpénzt involváló állami vagy önkormányzati szerződésekhez; hogy ezeket a szerződéseket nemegyszer gyanús körülmények között, akár a versenytársak kizárásával kötik; hogy az ilyen megbízásokat furcsán méretezett szabályoknak köszönhetően kapják; hogy annak az iparágnak a szabályozását, amelyben ezek a személyek tevékenykedni óhajtanak, nehezen magyarázható indokokkal alakítják.

Az alacsonyan fejlett demokráciákban mindezeket a praktikákat tagadni szokták, illetőleg a tagadást megelőzően mindent megtesznek részben azért, hogy ezek a dolgok ne derüljenek ki, részben meg hogy ne is történjenek meg. Ezeket a kezdetleges demokráciákat mi most jobbról, indexelés nélkül leelőztük, és a társadalmi szervezettség, valamint a nemzeti egyöntetűség és egylényegűség ama fázisába léptünk, amikor ezek a problémák megszűntek létezni. A kormányfő ugyanis nem cáfolt - ezt a nevetségesség kockázata nélkül aligha tehette volna meg -, hanem átértelmezett.

És tényleg! Ha a lopás, mint olyan megszűnik lopásnak lenni, ha a lopás (hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés stb.) tényállását, vagy - tágabb értelemben - a gazdasági jogot kiiktatjuk, majd ezek után magát a lopás szót is megfosztjuk az értelmétől, átnevezzük nemzeti tőkefelhalmozássá, akkor többé sem büntetőjogi, sem hétköznapi értelemben nem lesz lopás és korrupció. A Fidesz - az Orbán-Simicska-tandem, meg az őket kiszolgáló, s egyúttal tőlük függő parlamenti és közhatalmi masinéria - a korrupciót... nem is az, hogy elemelte a földtől, a kisszerű, pár száz milliós, de mondd, pár milliárdos csalárd szerződések szocialista mocsarából, a piti, egyéni üzletecskék őskáoszából, de a magas egekbe, a sztratoszférába röpítette, egy másik valóságba, miáltal is a jelenség szőrén-szálán eltűnt, felszívódott, értelmezhetetlenné, jelen nem lévővé vált. A Fidesz, Orbán Viktor és Simicska Lajos megszüntették a korrupciót az országban!

Orbán válaszának ez volt a leglefegyverzőbb része: az orcátlanságnak egy egészen váratlan, lenyűgöző dimenziója villant fel, s a honfikebel elragadtatottan zihált. Ehhez képest az, hogy a miniszterelnök még nemzeti tőkésnek is nevezte a Simicska-birodalom személyi állományát, egyszerre alázva le a nemzet és a tőkés fogalmát, már igazán szóra sem érdemes. Hogy az állam hájából szalonnázó Simicska Lajos vagy Nyerges Zsolt lenne a nagytőkés, az állapotleírásnak bizonyára megteszi, de a szó történeti konnotációjából - miszerint tőkés alatt hagyományosan mégiscsak a maga erejéből és a szabad piacgazdaságban vállalkozó, majd meggazdagodó illetőt értenénk - bizonyosan bohóctréfát csinál. Aminthogy azt sem lesz könnyű jó eszünkben tartani, hogy ezentúl Simicska és Nyerges maga a nemzet, és ami jó nekik, az a jó a nemzetnek és nem más. Pedig az ekvivalencia logikája nem bonyolult: ha valaki a nemzetet lopja meg, csak akkor nem lehet tolvaj, ha ő maga a nemzet - hisz a nemzet nem lophat a nemzettől: ez fogalmi képtelenség lenne. Ezért is futott ki Orbán mondandója mintegy természetes módon a labancozásra. Sírnivalóan közhelyes kifutás - ha bejön neki, meg is érdemeljük.

(A válasznak volt amúgy még egy érdekes dimenziója, eszerint az oligarcha olyan valaki, aki a gazdasági hatalmát felhasználva politikai hatalomra tör, vagyis pénzért vesz mondjuk miniszterelnökséget. Ezzel szemben nálunk a politikai hatalmat nem az oligarchák gyakorolják - akik ennélfogva nem is oligarchák -, hanem a politikusok. Vagyis: ő. Vagyis: ő és nem Simicska a főnök. The Simicska situation is under control. Sokakat birizgált eddig, hogy most a Közgépnek van kormánya, vagy a kormánynak Közgépe - nem mintha erre most megbízható feleletet kaptunk volna, de annyi bizonnyal kiderült a kormányfői definíciós ingerből, hogy a kérdés nem légből kapott.)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.