A szerk.

Nemzet a nemzettől

A szerk.

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

(És dicsérjük meg nyomban a honatya bátorságát és talpraesettségét: hogy tudniillik két év után feltette az elmúlt két év legegyszerűbb, legkézenfekvőbb kérdését. Vajon mi gátolja a többi ellenzéki képviselőt abban, hogy rászokjanak erre? Hogy arra használják a parlamentet, amire való?) A kérdés Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, a két kormányközeli férfiú életmunkásságát firtatta; s tágabb értelemben mindazt a kormányzati gyakorlatot, amit e két férfi neve fémjelez. Azt a gyakorlatot, mely szerint a közhatalmat birtokló személyekhez közel álló személyek, pártbarátok, egyéb barátok, családtagok aránytalanul nagy számban jutnak sok közpénzt involváló állami vagy önkormányzati szerződésekhez; hogy ezeket a szerződéseket nemegyszer gyanús körülmények között, akár a versenytársak kizárásával kötik; hogy az ilyen megbízásokat furcsán méretezett szabályoknak köszönhetően kapják; hogy annak az iparágnak a szabályozását, amelyben ezek a személyek tevékenykedni óhajtanak, nehezen magyarázható indokokkal alakítják.

Az alacsonyan fejlett demokráciákban mindezeket a praktikákat tagadni szokták, illetőleg a tagadást megelőzően mindent megtesznek részben azért, hogy ezek a dolgok ne derüljenek ki, részben meg hogy ne is történjenek meg. Ezeket a kezdetleges demokráciákat mi most jobbról, indexelés nélkül leelőztük, és a társadalmi szervezettség, valamint a nemzeti egyöntetűség és egylényegűség ama fázisába léptünk, amikor ezek a problémák megszűntek létezni. A kormányfő ugyanis nem cáfolt - ezt a nevetségesség kockázata nélkül aligha tehette volna meg -, hanem átértelmezett.

És tényleg! Ha a lopás, mint olyan megszűnik lopásnak lenni, ha a lopás (hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés stb.) tényállását, vagy - tágabb értelemben - a gazdasági jogot kiiktatjuk, majd ezek után magát a lopás szót is megfosztjuk az értelmétől, átnevezzük nemzeti tőkefelhalmozássá, akkor többé sem büntetőjogi, sem hétköznapi értelemben nem lesz lopás és korrupció. A Fidesz - az Orbán-Simicska-tandem, meg az őket kiszolgáló, s egyúttal tőlük függő parlamenti és közhatalmi masinéria - a korrupciót... nem is az, hogy elemelte a földtől, a kisszerű, pár száz milliós, de mondd, pár milliárdos csalárd szerződések szocialista mocsarából, a piti, egyéni üzletecskék őskáoszából, de a magas egekbe, a sztratoszférába röpítette, egy másik valóságba, miáltal is a jelenség szőrén-szálán eltűnt, felszívódott, értelmezhetetlenné, jelen nem lévővé vált. A Fidesz, Orbán Viktor és Simicska Lajos megszüntették a korrupciót az országban!

Orbán válaszának ez volt a leglefegyverzőbb része: az orcátlanságnak egy egészen váratlan, lenyűgöző dimenziója villant fel, s a honfikebel elragadtatottan zihált. Ehhez képest az, hogy a miniszterelnök még nemzeti tőkésnek is nevezte a Simicska-birodalom személyi állományát, egyszerre alázva le a nemzet és a tőkés fogalmát, már igazán szóra sem érdemes. Hogy az állam hájából szalonnázó Simicska Lajos vagy Nyerges Zsolt lenne a nagytőkés, az állapotleírásnak bizonyára megteszi, de a szó történeti konnotációjából - miszerint tőkés alatt hagyományosan mégiscsak a maga erejéből és a szabad piacgazdaságban vállalkozó, majd meggazdagodó illetőt értenénk - bizonyosan bohóctréfát csinál. Aminthogy azt sem lesz könnyű jó eszünkben tartani, hogy ezentúl Simicska és Nyerges maga a nemzet, és ami jó nekik, az a jó a nemzetnek és nem más. Pedig az ekvivalencia logikája nem bonyolult: ha valaki a nemzetet lopja meg, csak akkor nem lehet tolvaj, ha ő maga a nemzet - hisz a nemzet nem lophat a nemzettől: ez fogalmi képtelenség lenne. Ezért is futott ki Orbán mondandója mintegy természetes módon a labancozásra. Sírnivalóan közhelyes kifutás - ha bejön neki, meg is érdemeljük.

(A válasznak volt amúgy még egy érdekes dimenziója, eszerint az oligarcha olyan valaki, aki a gazdasági hatalmát felhasználva politikai hatalomra tör, vagyis pénzért vesz mondjuk miniszterelnökséget. Ezzel szemben nálunk a politikai hatalmat nem az oligarchák gyakorolják - akik ennélfogva nem is oligarchák -, hanem a politikusok. Vagyis: ő. Vagyis: ő és nem Simicska a főnök. The Simicska situation is under control. Sokakat birizgált eddig, hogy most a Közgépnek van kormánya, vagy a kormánynak Közgépe - nem mintha erre most megbízható feleletet kaptunk volna, de annyi bizonnyal kiderült a kormányfői definíciós ingerből, hogy a kérdés nem légből kapott.)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.