A szerk.

A bukott erő

A szerk.

"A házelnök Kézdiszentléleken, Kézdialmáson, Felsőlemhényben és Szentkatolnán a világháborús hősök emlékművét koszorúzta meg, Kézdiszentkereszten és Gelencén (...) elültette a nemzeti összetartozás fenyőcsemetéjét. Gelencéről rövid lakossági fórum után Kovásznára és Barátosra ment, majd sepsiszentgyörgyi látogatása után dálnoki és csernátoni megállókkal tért vissza Kézdivásárhelyre, ahol a Gábor Áron téren az MPP zárórendezvényén vett részt, mely Lagzi Lajcsi fellépésével és Charlie-koncerttel zárult.

Kövér Lászlót több mint százfős tömeg fogadta Kézdiszentkereszten és Kézdialmáson, alig tizenöten Felsőlemhényben. Egyetlen község polgármestere sem köszöntötte Magyarország második közjogi méltóságát..." - tudósít a sepsiszengyörgyi Háromszék.

Nota bene: Sepsiszentgyörgyön sem volt kíváncsi rá a kutya sem, szó szerint páran lézengtek a fellépésén. A nagy búcsúbuli színhelyén, Kézdivásárhelyen eddig az MPP adta a polgármestert, az a párt, amelyiknek a magyarországi parlament elnöke az idézett vehemenciával korteskedett. Mit gondolnak, elvesztette a biztosnak tűnő Kézdivásárhelyet az MPP? Igen, el - bár azokkal is nehéz lenne vitatkozni, akik ennek döntő okát Lagzi Lajcsiban és Lagzi Csárliban látják. Az meg biztosan megérne egy misét, hogy kik hiszik azt, hogy a határon túli magyarok az itthon rég lejárt lemezekre buknak. A szikár tény az, hogy Románia magyarlakta területein alkalmasint Lagzi Lacinak mutattak ajtót.

A hétvégén tartott helyhatósági választásokon az RMDSZ megőrizte pozícióit, s még újakat is szerzett (egyebek mellett, ugye, Kézdivásárhelyen), ellenben két magyar riválisa, az MPP (Kövér László pártja) és az EMNP (Orbán Viktor pártja) végeredményben együtt is alulról szagolja az egy (1) százalékot, magyarul nem voltak a fasorban sem. Azon sincs tehát mit csodálkozni, hogy a mandiner.hu arra ösztökéli őket, hogy fuzionáljanak - akasztófahumornak tűnik, valszeg komolyan gondolják.

Az eredmény magáért beszél, de nem gondolhatjuk mégsem komolyan, hogy mindez a Lagzi testvérek (Lajcsi, Karcsi, Laci) félresikerült turnéjának tudható be. Így lett volna akkor is, ha nevezettek itthon maradnak a seggükön. Azt ugyanis, hogy "gyáva népnek nincs hazája", nos, azt pont itthon mondta Kövér László, közelebbről Szentendrén, a Pap-szigeten, amikor egy szlovákiai (oh, a drága Felvidék!) magyar főiskolás fiú azt kérdezte tőle, miért nem lehetett két hetet várni az állampolgársági törvénnyel. Erre jött a gyáva népezés - a két hét ugyanis a szlovákiai választások időpontjára vonatkozott, a gyáva pedig azt jelentette, hogy aki netán az életére tényleges hatással lévő szlovákiai törvénykezés jobbítását akarja - szavazatával, munkájával - támogatni, nem pedig örvendezni óhajt egy tisztán belföldi imidzsfarigcsálás céljából hozott prepotens kirakattörvénynek, az egy majrés nemzetáruló gané. Az a gyáva, aki nem áll bele azonnal a legmondvacsináltabb etnikai konfliktusba. S aki gyáva, az nem is magyar. Mint ahogy Orbán Viktor szerint nem magyar a "Bugár-féle" Híd sem, amit egy fideszes sem téveszt el itthon soha másként említeni, mint Most-Híd, így, elöl a Mosttal.

S ahogy mindennek - Kövér, Orbán és Németh Zsolt kísértetiesen hasonló tartalmú felszólamlásainak - köszönhetően Szlovákiában nem jutott be a parlamentbe a pénzzel, parolával a Fidesz fiókszervezetévé züllesztett Magyar Koalíció Pártja, úgy Romániában is hasonló sorsra jutottak most kis vazallusaik.

Mert etnikai konfliktusból adott esetben kijuthat nekik alanyi jogon is, hát nem kérnek a tisztán haszonszerzési alapú exportjából. Még szép, hogy nem, hisz a bőrükre megy a Fidesz játéka. Ahogy az a főiskolás fiú anno Kövérnek mondta: "Önök minél jobban nyomulnak itt, nekünk annál rosszabb ott." De hiába mondta, nem volt foganatja.

Most az édes Erdély mondta, ezt susogták a Havasok, ezt csobogta az Aranyos és a Küküllő, ezt zakatolta kincses Kolozsvár, ezt harsogták a hársak a Házsongárdi temetőben, ezt dörögte Uz Bence és Ábel is, meg az öreganyám kürtős kalácsa. Azt pontosan, hogy: Kövér, takarodj!

Ennek sem lesz foganatja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.