Tartalom

(2012-05-10)

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Csalás

Néhány hete még reménykedtem, hogy Schmitt Pál plágiumügye talán általános tisztulási folyamatot indított el az országban. De mostanra az egész olyan kisstílűvé vált. Mi még a csalással is csalunk.

Mélyi József: Pálya a magasban

Egotrip

Macskasiklás

Valaki alkot egy szót, használni kezdi. Azután másvalakik magyarázzák, kiforgatják, beforgatják, kiürítik, újratöltik. Remek példa erre a magyarságteljesítmény.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Hol lesz majd lakóhelye?

Talán ki sem akadt volna az ember, talán csak megrándítja a vállát és továbblép, talán csak betudja az egészet a mindent - ép erkölcsi érzéket, józan észt - félresöprő orcátlan bírvágynak; mindközönségesen egy adott személy jellemgyengeségének. Betudja, ha nincs ez a mondat.

A szerk.

A szerk.

Nemzet a nemzettől

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

A szerk.

A szerk.

Hófehér paripán

A gyömrői Horthy utca és a kereki egész alakos Horthy-szobor felavatásának napjaiban adódik a kérdés: mivel érdemelte ki e közfigyelmet a kormányzó, s miért fordul felé megannyi tekintet ily nagy tisztelettel, sőt áhítattal?

Olvasói levelek

Olvasói levél

Olvasói levelek

Sodródó világok

Magyar Narancs, 2012. május 3.

Sziasztok! Örömmel olvastam Barotányi Zoltán írását a kontinensvándorlásról és Wegenerről. A cikkbe egy kicsi hiba csúszott, amit szeretnék kijavítani.

Olvasói levél

Olvasói levelek

A szerk: Mint a kámfor

Magyar Narancs, 2012. május

Tisztelt Szerkesztőség! Önök olyasmire vetemedtek, amit elképzelni sem tudtam erről az orgánumról. Szerkesztőségi cikkükben bizonyíték nélkül ítélik el Gyurcsány Ferencet arra alapozva, hogy bizonyíték nélkül kizárólag őt tartják felelősnek 28 évvel ezelőtti főiskolai szakdolgozatának eltűnéséért (eltüntetéséért?).

Publicisztika

Rudas János

Publicisztika

A törzsfőnök esete a propagandával

Általánosnak tekinthető nézetek szerint a Fidesz már hatalomra jutása előtt, ellenzéki helyzetben is, de főképpen a kétharmados győzelem óta igen hatásos propagandát folytat belföldön - és ezt ellenlábasai is el szokták ismerni. Ezzel kapcsolatban most két kérdésre próbálok felelni.

Külpol

Görög választások

Külpol

Omlásveszély

A parlamenti választásokat megelőző közvélemény-kutatások jelezték ugyan, hogy átalakulóban vannak az ország pártpolitikai erőviszonyai, az eredmények azonban túltettek minden várakozáson.

Választások Szerbiában

Külpol

Szerény igények, szerény remények

Az eddigieknél óvatosabb ígéretekkel, de a szokottnál durvább hangnemben folyt a parlamenti, tartományi, önkormányzati és az előre hozott államelnöki választások kampánya. Háttérbe szorult a nemzeti retorika és Kosovo, az ellenzéki pártok éppúgy időnyerésre játszottak, mint a kormányerők.

Külpol

"Nem tudok jobbat az összefogásnál"

Wolf Kaiser történész, a Wannseei Konferencia Háza oktatási igazgatója

A héten ünnepeljük a II. világháború végének 67. évfordulóját. Az egyik németországi emlékhely vezetőjét a múltfeldolgozás állásáról kérdeztük.

Belpol

Kié lesz a harkányi gyógyvíz?

Belpol

Befürdőváros

A négyezer lelkes kisváros adóssága eléri az ötmilliárd forintot, s ezzel az egy lakosra eső tartozás tekintetében listavezető az országban. A kiutat a csődből a fürdő fejlesztése jelenthetné, ám nem sikerült tőkeerős partnert találni ehhez, sőt a város elbukott 1,5 milliárd forint uniós támogatást is.

Nyomozás egy szentendrei beruházás miatt

Belpol

Mindegy, csak drága legyen

Előnytelen, fölösleges és drága alvállalkozói szerződések, hiányzó teljesítésigazolások, gyanús és eltúlzott értékű számlák - a szentendrei Városi Szolgáltató Zrt. előző ciklusbéli hagyatéka ez. Az ügyészség hamarosan tanúkihallgatásokkal folytatja a hűtlen kezelés miatt indított nyomozást.

A DK a plágiumvádon túl

Belpol

Plusz vagy mínusz

A plágiumvád nemcsak Gyurcsány Ferencet, de a pártját, a Demokratikus Koalíciót (DK) is végleg a partvonalon túlra szoríthatja.

Interjú

Belpol

A gyerek megijed

Szűcs Andrea ügyvéd a családjog készülő változásairól

A családjog a tervek szerint visszakerül a polgári törvénykönyvbe (Ptk.). Új szabályok vonatkoznak majd az öröklésre, a vagyonmegosztásra, a gyermekelhelyezésre, a lakáshasználattal, tartásdíjjal, a házassági szerződéssel kapcsolatos kérdésekre. Mindez egy e heti konferencia témája is.

Miért csökkent a felvételizők száma?

Belpol

Helyre igazítás

Nyilvánosságra hozták azokat az adatokat, amelyek elárulják, hogy hányan és milyen felsőoktatási intézményekbe jelentkeztek az idén. Ezek közül a legmellbevágóbb az, amely szerint az első helyes jelentkezők száma a tavalyi 141 ezerről 110 ezerre csökkent.

Interjú

Belpol

"A NER-t meg kell dönteni"

Majtényi László az orbáni roncsállamról és a jogállam lehetőségeiről

Mire Áder János elfoglalta pozícióját, a rendszerváltás alkotmányos berendezkedését felváltotta egy másik közjogi rendszer. Arról, hogy ez milyen természetű, milyen közszabadságokat hogyan épít le, és hogyan szabadulhatunk meg tőle, az Eötvös Károly Intézet jogtudós elnökét kérdeztük.

Képzőművészet

Miért ilyen értékes Edvard Munch festménye?

Képzőművészet

Katar bekavar

A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a mű, amely sokak szerint a modernizmus kezdetét jelöli és a populáris kultúra ikonromboló falánkságát példázza, de ezek a tények együtt sem magyarázzák azt a közel 120 millió dolláros vételárat, amelyet a Sikolyért fizetett a névtelen licitáló.

Könyv

Könyv

Könyv

Muzeológia mindenkinek

Frazon Zsófia: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei

Fontos és vonzó kötettel gazdagodott a magyarországi múzeumi diskurzus alig méternyi széles polca. Az eddig főleg Ébli Gábor, György Péter és néhány más kutató könyvei, illetve pár tanulmánykötet és folyóiratcikk által uralt sorba szervesen illeszkedik Frazon Zsófia doktori disszertációjának továbbgondolt változata.

Könyv

Könyv

Lenin-piramis

Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Az orosz sztárszerző Metró 2033 című kötetével nagyon betalált. Az apokalipszis és a tömegközlekedés találkozása a végtelen moszkvai alagútban nyilvánvaló hülyeségei ellenére is fantasztikus, sőt a maga műfajában fantasztikusan jó könyv.

Könyv

Putyin, a jó király - Dmitrij Gluhovszkij író

Az író, aki nem fogadta el az orosz elnök meghívását. Az író, aki posztapokaliptikus regényeivel a Sztrugackij testvérek és a moszkvai metró nagyságának adózva csinált divatot. Az író, akinek több százezer példányban kelnek el a regényei. A Metró 2034 és a Szürkület szerzője a ponyvapiactól a politikáig, a százezres példányszámoktól a celebrity életformáig sok mindenről mesélt a Narancsnak.

Interjú

Könyv

Hogy mondják a focisták?

Hanif Kureishi író

Hollywood egy forgatókönyv-írói Oscar-jelöléssel, az angol királynő pedig a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki. A The Times szerint egyike az 50 legjelentősebb kortárs angol írónak. Az angol-pakisztáni családból származó Hanif Kureishivel, A kültelki Buddha című regény és Az én szép kis mosodám című film forgatókönyvének szerzőjével a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Hay Fesztivál keretében beszélgettünk.

Folyóirat

Könyv

Szépirodalmi Figyelő

Az idén éppen tizedik életévébe lépett folyóirat - a szerkesztői bevezető szerint - lényegi megújhodással ünnepel. Kívül-belül változik: új rovatszerkezet, tematikus blokkok és hosszabbodó (mélyülő) kritikák jellemeznék az új struktúrát. Az első szám alapján az eredmény egyelőre felemás, de biztató.

Zene

Interjú

Zene

"A tudatalattimról szól"

Rufus Wainwright popsztár

A rokokósan szertelen hangszerelési stílusáról könnyen beazonosítható kanadai-amerikai popzenész a mai napig az egyik legmarkánsabb hangú dalszerző az ezredforduló környékén becsöngetett fiatal tehetségek közül. Rufus Wainwright az utóbbi időben elkanyarodott kissé a maga színpompás, pazarul berendezett világától: frivol slágerek helyett előbb operát (Prima Donna), majd az édesanyja emléke előtt tisztelgő komor gyászlemezt (All Days Are Nights: Songs For Lulu) írt. Friss albumán, az Out Of The Game-en azonban ismét a derűs popszámoké a terep - ennek megjelenése alkalmából beszéltünk vele telefonon.

Koncert

Zene

Pinchas Zukerman

Pinchas Zukerman, a Budapesti Fesztiválzenekar dicső vendége mondhatni jelentéstani felismerést kínált a hallgatóság számára Beethoven Hegedűversenyének magánszólamában.

mi a kotta?

Zene

Zenemesterek és festőinasok

Tanult Kodály Zoltánnál és Hubay Jenőnél, koncertezett az idős Richard Strauss és a jó barát Pablo Casals oldalán, tevékeny részese volt Bartók-ősbemutatónak és Mozart szülővárosa, Salzburg többet köszönhet neki, mint megannyi hajdanvolt hercegérsekének: nem kétséges, hogy gazdag és jelentékeny művészsors jutott az 1997-ben elhunyt Végh Sándor osztályrészéül.

Film

Interjú+Kritika

Film

A Boursin sajt íze

Audrey Tautou színésznő

A francia film szolid barnája megjelenésünk napjától a Nathalie második élete című filmben szédíti a magyarországi nézőket.

Film

Film

Keleti nyugalom - Marigold Hotel

Nincs új, még az indiai nap alatt sem. Egyfelől van az a vígjátéki szubzsáner, amely valamely közeg Potemkin-falu voltának lelepleződéséből nyeri poénjait;

Film

Film

A biztonság záloga

Amikor Jason Statham mindig egykedvű arcán premier plánban legördül egy könnycsepp, azért megdobban az ember szíve. Persze ezúttal is ugyanazt a keményfiút hozza, mint máskor, viszont most egy remek helyzetet is kanyarítottak köré: exzsaru, elhasznált ketrecharcos, utóbbi minőségben betesz az oroszoknak, ezért feleségét megölik, ő pedig magára marad. Bárkihez fordul, kinyírják az illetőt - így kövezve ki az öngyilkosságához vezető útját.

Színház

Interjú

Színház

"Látsz egy pasit"

Szávai Viktória színész

Két idei bemutató, a Protokoll és a Bolha a fülbe apropóján beszélgettünk a Radnóti Színház művészével, aki nem rajong a vicces szerepekért, simán kicselezi a neki nem tetsző rendezői instrukciókat, de arról, hogy mit játszana szívesen, senkinek sem mer beszélni.

Színház

Színház

Próféták és királyok

Mrozek drámája a KoMa Bázison

Az öt év legyen korszakhatár: a megalapítás és beüzemelés véget ért. A KoMa - amely a kezdet kezdetén Garaczi László Plazmájának divat- és (mint utóbb megtudtuk) színházteremtő előadásával kezdte működését, és teremtette meg maroknyi, ám lelkes törzsközönségét - belépett a színházi nagykorúság (bármit is jelentsen ez) korszakába.

Sport

Sport

"Szívemből úsztam"

Alexander Dale Oen (1985-2012)

A világbajnok mellúszót május elsején holtan találta csapattársa a flagstaffi magaslati edzőtábor zuhanyzójában. A vizsgálatok még tartanak, de valószínűleg hirtelen szívhalál okozta a mindössze 26 éves sportoló halálát. Három hónappal a londoni olimpia előtt Norvégia nemcsak legnagyobb aranyesélyesét vesztette el, de nemzeti hősét is.

Lokál

Neszmély

Lokál

A lábadozó falu

Borvidéki központ, csodálatos fekvés. Közel van Budapest, Pozsony és Bécs. Ha listát készítenénk, hol lenne érdemes az idegenforgalmat fejleszteni, a Komárom-Esztergom megyei település teljes joggal szerepelne az elsők közt.

Lélek

Lélek

"Tulajdon véremmel írtam"

Kathleen Kelley-Lainé pszichoanalitikus

A Franciaországban húsz, nálunk 15 éve nagy sikert aratott - és idén újra kiadott - Peter Pan, avagy a szomorú gyermek című könyv Párizsban élő szerzőjét többek között arról kérdeztük, miként változtatta meg életét az "elveszett gyermekkor" felfedezése, s a kötet megírása hogyan segítette pszichoanalitikusi munkáját.

Tudomány

Macskagyökér

Tudomány

Csak nyugi

Az egyik legnépszerűbb házi patikaszer: úgy tűnik, sem ember, sem macska nem bír ellenállni a vonzásának.

Gasztro

kertész lesek

Gasztro

Hasmester/Budakalász

Jeles nap volt Budakalász történetében 2010. június 18. Lakitelek és Pesthidegkút után az egykori népiskolával szemközt, a Budai úton is leleplezték Búza Barna szobrászművész Klebelsberg Kunóról készült mellszobrát.

chili&vanília

Gasztro

A szardellasózó művésznők

- Nyolcan vagyunk, csak nők, és amikor szezonja van, három nap alatt ezer kiló szardellát teszünk el. Van, hogy hajnali háromkor riasztanak a halászok, hogy jó fogás volt, ilyenkor megy a körtelefon, a hatórás irodai munka helyett pedig a tizenkét órás szardellasózás - meséli teljes természetességgel Nelli, a két csinos olasz hölgy egyike, akik a Cinque Terre-i Nemzeti Park szardellasózó üzemét vezetik. Nelli Monterossóból származik, amely a sóban eltett szardelláról híres.