A szerk.

A NER szája

A szerk.

Az a jó a NER-ben, hogy főbb (és feltörekvőbb) képviselőinek immár nem kell lakatot tenniük a szájukra. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került csodálatos megnyilatkozások mind megveszekedett hatalmi gőgről és tébolyról árulkodnak.

A nagy mondások sorát még a múlt héten Lázár János miniszterelnöki főminiszter nyitotta meg azzal, hogy azt mondta a közmunkásokról: „Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen.” Csak a pontosság kedvéért tehát: ha kihajtod a cigány belét, nem ér rá lopni, mert földig lóg a nyelve. Lázár aztán – kor­mány­infónak nevezett heti stand-up műsorában – elrebegett valami önkorrekciófélét, hogy „azokról az emberekről beszélt, akit a szocialisták korábban megélhetési bűnözőként neveztek meg, de ha bárkit megsértett, elnézést kér”. Szerencsére azt is gyorsan hozzátette, hogy „megcáfolhatatlan tény, hogy vannak olyan csoportok, akiknek korábban csak a megélhetési bűnözést ajánlották, most a munkát”. Hogyha a szavait valaki véletlenül bocsánatkérésnek vette volna, tudja, hogy valójában miről van szó: újabb ordas cigányozásról.

S ha már a megélhetési bűnözésről van szó, a Fidesz örökös második helyezettje, Kövér László is a megélhetési bűnözés egy kétségkívül fehérgalléros változatáról számolt be – persze csak úgy maguk közt, de sajna kiszivárgott neki. „A választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben, amit a szocik alkottak meg” – mondotta az Országház dúlt tekintetű magatartás-felelőse, nem is annyira a múltba révedve, mint inkább a jövőre nézvést. Azt tudniillik, hogy „bazmeg, csaltak a szocik is, mi is csalunk, kedves magyarok, ez van, ezt kell szeretnetek, amúgy meg pont le vagytok szarva”. Kövér nagy kiszivárgása után nem reagált önmagára, bocsánatot sem kért érte semmit, a Fidesz szerencsétlen kommunikációs osztálya nyökögött valamit, hogy „mér’, mi ezzel a probléma, semmi”, ilyesmit. (A miheztartás végett: a 90-es törvényben semmi ilyesfajta csalás nincs. Vagyis a szokásos önfelmentő hazudozás.)

Schmidt Mária után viszont már a saját irodája küldött e-mailt a Guardiannek, hogy a kormánybiztos asszony csak viccelt, amikor azt találta mondani a lapnak, hogy „nem szeretem, ha olyan emberek oktatnak ki, akik nem tudtak felállítani egy nemzetállamot 1871 előtt”. Ennek a mondatnak a lefordításával most – nem lévén szakorvosok – nem nagyon veszkődnénk, a belőle áradó téboly önmagában is sokatmondó. Valaki nem tudja, hogy mit is állít valójában, nem tudja, hogy hol él, nem tudja, hogy épp mi is történik vele, csak azt tudja, hogy melyik seggbe kell belenyalni, s azt, hogy hogyan kell belenyalni, hogy legalább annyit fialjon, mint eddig.

S ha teljesíteni kell, a NER alsóbb traktusaiban is nagy a tolongás. Kedvencünket, szerkesztőségünk kerületének mozgékony polgármesterét, Bácskai Jánost hagytuk a végére. Ő konkrétan azt mondta, hogy legfőbb csókosa azért parkolhat ingyen a kerületében, mert a parkolási társaságnak (ti. a vezetése alatt álló önkormányzat parkolótársaságának) van egy előtte is „titkos VIP-listája”, amire „valaki”, az ördög se tudja ki, feltette a kerület hírhedett kalandorának a nevét. Ez pedig már tényleg nem jelent mást, csak annyit, hogy én ugyan szénhülye vagyok, de ezt még vizsgáljuk, másrészt ti, kis kerületi barátaim, még nálam is százszor hülyébbek vagytok, úgyhogy csengessétek csak tovább rendesen a parkolási díjakat.

S ha még egyszer végignézzük, mindegyik közlésnek ugyanez az üzenete: csak, baszki, azért, mert nekünk szabad, te meg tűrjed. Szabad cigányozni, csalni, hazudni és megint csak csalni. És tényleg szabad.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.