A szerk.

Az arany csillogása

A szerk.

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Ha innen fotózzuk, a Gellért-hegy lesz a háttérben, ha onnan, akkor az Országház – az egész világ Magyarország csodájára fog járni. Aztán majd’ egy évbe telt, mire a csodás műtárgyat sikerült eltakarítani, különös tekintettel az eszelős méretű betonalapzatára, amelyet szabályszerűen szét kellett vernie egy erre szakosodott hatalmas munkagépnek. Nos, 2017-ben volt az a világbajnokság. Kérdezzünk bárkit is a világon arról, hogy mi történt 2017-ben Budapesten? Vagy arról, hogy ki nyerte ott a férfi 100 pillangót? Akár kérdezhetjük is, a válaszok eredményességi aránya borítékolható.

S hogy mindennek mi köze van a magyar kajak-kenu sport éppen aktuális botrányához (Kozák kontra Csipes), azt magunk is csak sejtettük addig, amíg Magyarország kormányának első számú orgánuma bele nem vetette magát a balhé közepébe, hogy kivágja a tuti érvet, megmondja azt, hogy ezután hogyan legyenek a dolgok: kompromisszumra kell jutni a közelgő párizsi aranyak jól felfogott érdekében, s különben sem történt fizikai, csupán verbális abúzus, meg ugyebár nincs is annál kevésbé elegáns dolog, mint kikotyogni mások „alkoholproblémáját” (vö. „mint egy suttyó alkesz”).

Természetesen nem könnyű, hovatovább lehetetlen ép ésszel túllépni azon, amikor az áldozaton kérik számon az esztétikus viselkedést, de lám, vannak a dolognak magasabb szempontjai is, s ezeket a magasabb szempontokat képviseli most Magyarország kormánya afféle muszáj Herkulesként (aligha lehetnek illúzióink a kormányzati akció felől, hiszen a mondott lap a NER-esítése óta következetesen, percnyi lankadás nélkül a hatalom álláspontját mantrázza, számos esetben szó szerint is felbüfögve az épp aktuális direktívákat). E magasabb szempont pedig nem más, mint az arany csillogása – a csillogáson van a hangsúly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.