A szerk.

Az arany csillogása

A szerk.

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Ha innen fotózzuk, a Gellért-hegy lesz a háttérben, ha onnan, akkor az Országház – az egész világ Magyarország csodájára fog járni. Aztán majd’ egy évbe telt, mire a csodás műtárgyat sikerült eltakarítani, különös tekintettel az eszelős méretű betonalapzatára, amelyet szabályszerűen szét kellett vernie egy erre szakosodott hatalmas munkagépnek. Nos, 2017-ben volt az a világbajnokság. Kérdezzünk bárkit is a világon arról, hogy mi történt 2017-ben Budapesten? Vagy arról, hogy ki nyerte ott a férfi 100 pillangót? Akár kérdezhetjük is, a válaszok eredményességi aránya borítékolható.

S hogy mindennek mi köze van a magyar kajak-kenu sport éppen aktuális botrányához (Kozák kontra Csipes), azt magunk is csak sejtettük addig, amíg Magyarország kormányának első számú orgánuma bele nem vetette magát a balhé közepébe, hogy kivágja a tuti érvet, megmondja azt, hogy ezután hogyan legyenek a dolgok: kompromisszumra kell jutni a közelgő párizsi aranyak jól felfogott érdekében, s különben sem történt fizikai, csupán verbális abúzus, meg ugyebár nincs is annál kevésbé elegáns dolog, mint kikotyogni mások „alkoholproblémáját” (vö. „mint egy suttyó alkesz”).

Természetesen nem könnyű, hovatovább lehetetlen ép ésszel túllépni azon, amikor az áldozaton kérik számon az esztétikus viselkedést, de lám, vannak a dolognak magasabb szempontjai is, s ezeket a magasabb szempontokat képviseli most Magyarország kormánya afféle muszáj Herkulesként (aligha lehetnek illúzióink a kormányzati akció felől, hiszen a mondott lap a NER-esítése óta következetesen, percnyi lankadás nélkül a hatalom álláspontját mantrázza, számos esetben szó szerint is felbüfögve az épp aktuális direktívákat). E magasabb szempont pedig nem más, mint az arany csillogása – a csillogáson van a hangsúly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.