A Szerbia által kirobbantott délszláv háború során 1995. július 11. és 18. között a szerb csapatok bosnyák férfiak és fiatalkorúak ezreit mészárolták le. A beazonosítható áldozatok száma 8372, de ennél bizonyosan több embert öltek meg, és ne feledkezzünk el a nemegyszer vadállati módon megerőszakolt nők tömegeiről se. Európában a második világháború óta nem volt hasonló, tudatosan eltervezett és kivitelezett tömeggyilkosság. A háborús bűnösök ellen lefolytatott későbbi hágai perek tanúvallomásai jószerivel felfoghatatlan szörnyűségekről, kegyetlenségről számoltak be; ha egy-egy részletet önmagában olvasnánk, akár azt is hihetnénk, hogy egy auschwitzi túlélő visszaemlékezése van előttünk. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék háborús bűncselekménynek minősítette a Srebrenicában történteket, szisztematikusan bizonyítva a népirtás tényét.
Az emléknap megtartására vonatkozó javaslatot Bosznia-Hercegovina, Németország és Ruanda nyújtotta be – olyan országok, amelyek vagy genocídiumok elszenvedői, vagy végrehajtói voltak. A gesztus időzítését többen kifogásolták a képlékeny nyugat-balkáni helyzetre hivatkozva; és hogy a fölvetés mennyire megosztotta a Közgyűlést, azt a szavazati arányok is mutatják. Mindez lehet legitim politikai vita tárgya, de ha az ügy már előkerült, valójában csak egyféle válasz létezhet. Igazából az állásfoglalástól való húzódozás is necces – néhány ország delegációja kihúzta magát a szavazás alól, és sok volt a tartózkodás (68) is –, az elutasítás pedig morálisan elfogadhatatlan.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
