A szerk.

Csak a szégyen

A szerk.

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

A Szerbia által kirobbantott délszláv háború során 1995. július 11. és 18. között a szerb csapatok bosnyák férfiak és fiatalkorúak ezreit mészárolták le. A beazonosítható áldozatok száma 8372, de ennél bizonyosan több embert öltek meg, és ne feledkezzünk el a nem­egyszer vadállati módon megerőszakolt nők tömegeiről se. Európában a második világháború óta nem volt hasonló, tudatosan eltervezett és kivitelezett tömeggyilkosság. A háborús bűnösök ellen lefolytatott későbbi hágai perek tanúvallomásai jószerivel felfoghatatlan szörnyűségekről, kegyetlenségről számoltak be; ha egy-egy részletet önmagában olvasnánk, akár azt is hihetnénk, hogy egy auschwitzi túlélő visszaemlékezése van előttünk. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék háborús bűncselekménynek minősítette a Srebrenicában történteket, szisztematikusan bizonyítva a népirtás tényét.

Az emléknap megtartására vonatkozó javaslatot Bosznia-Hercegovina, Németország és Ruanda nyújtotta be – olyan országok, amelyek vagy genocídiumok elszenvedői, vagy végrehajtói voltak. A gesztus időzítését többen kifogásolták a képlékeny nyugat-balkáni helyzetre hivatkozva; és hogy a fölvetés mennyire megosztotta a Közgyűlést, azt a szavazati arányok is mutatják. Mindez lehet legitim politikai vita tárgya, de ha az ügy már előkerült, valójában csak egyféle válasz létezhet. Igazából az állásfoglalástól való húzódozás is necces – néhány ország delegációja kihúzta magát a szavazás alól, és sok volt a tartózkodás (68) is –, az elutasítás pedig morálisan elfogadhatatlan.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.