A szerk.
Ki felel? - a West Balkán-ügyről
Két év, nyolc hónap - ennyit kell a múlt szerdai elsőfokú ítélet szerint rács mögött töltenie a három halálos áldozatot követelő West-Balkán-tragédia bíróság elé állított felelőseinek. Azt, hogy ez sok vagy kevés, és a felelősség egyenlő arányban terheli-e az érintetteket, nem tisztünk megítélni. Azt azonban keserű szájízzel konstatáljuk, hogy pontosan az történt, amit a borzalmat követő lapszámunkban megjövendöltünk: az illetékes hatóságok és az önkormányzat felelősségét teljesen elkenték.
Ki tud legtöbbet Európáról?
Megpróbáljuk elmagyarázni, mi történt a múlt héten, péntekre virradó éjjel Brüsszelben.
Nem mondja, csinálja
A frissen elfogadott új Btk. le se tagadhatná azt, aki a világra hozta - és mindjárt elmondjuk, hogy kikre gondolunk.
Stairway to Hell
Akinek úgy hozta a jó szerencséje, hogy kitehette a lábát néhányszor ebből a szegény országból, bizonyosan látott már szerelmespárt csókolózni a Sacré Cœur lépcsőjén, ne adj' isten, hangoskodó süvölvényeket sörözni a kölni dómhoz vezető grádicsokon, s az sem verte ki nála túlságosan a biztosítékot, ha alvó hátizsákos turistákba botlott a Szent Pál-székesegyház főkapujához kaptatván.
Orbán drachmája
Görögországban eszükhöz jöttek a választók. Ha eddig 90 százalékuk meg akarta tartani az eurót, csak ennek a 90 százaléknak a többsége úgy, hogy ne kelljen visszafizetni a kölcsönvett pénzt, akkor ez az arány megfordult.
A reformfideszes irányvonal felelősségéről és aktuális feladatairól
Demokratikus közéletünk leghaladóbb szereplői nagy elvárásokkal tekintenek az új államfőre. Szinte kézzel tapintható egyfajta remény, hogy Áder János működése bizonyos értelemben megújítja demokratikus nemzeti közösségünk létmódozatait.
A bukott erő
"A házelnök Kézdiszentléleken, Kézdialmáson, Felsőlemhényben és Szentkatolnán a világháborús hősök emlékművét koszorúzta meg, Kézdiszentkereszten és Gelencén (...) elültette a nemzeti összetartozás fenyőcsemetéjét. Gelencéről rövid lakossági fórum után Kovásznára és Barátosra ment, majd sepsiszentgyörgyi látogatása után dálnoki és csernátoni megállókkal tért vissza Kézdivásárhelyre, ahol a Gábor Áron téren az MPP zárórendezvényén vett részt, mely Lagzi Lajcsi fellépésével és Charlie-koncerttel zárult.
Thália szekerén - A szerk. a magyar kézilabdáról
Szlovénia tegnap hattal verte meg a magyar kézilabda válogatottat, ezért a csapat nem lesz ott a világbajnokságon, sőt az olimpiai szereplés is elúszni látszik. A nemzeti gyász alkalmából olvassák el két évvel ezelőtti írásunkat.
Elmegy a főnök
Elmegy a főnök (néha) Brüsszelbe, megígéri, hogy minden jó lesz, módosítják, amit módosítani kell, a brüsszeliek azt mondják, remek, sok sikert, ha lesz módosítás, lesz pénz. A főnök ezután hazajön, az első dolga, hogy a másnapi nagygyűlésen (országértékelőn, rádióinterjúban, kenyérszegésen, anyahajó-avatáson, sat.) belerúg a tegnapi tárgyalópartnereibe, majd nem módosít, vagy úgy módosít, hogy nem módosít, vagy módosít, de nem azt és nem úgy.
Formanyomtatvány
A Magyar Narancs rendkívül fontosnak tartja, hogy a kétharmados többség zökkenőmentesen, és bizonyos, hazánk irányában nem feltétlenül jóindulatú nemzetközi körök zavarkeltésétől nem gátolva tudja elvégezni azt az országmentő munkát, amit a nemzet elsöprő többséggel reá bízott a közelmúltban.