Az Alkotmánybíróság (AB) a múlt héten az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte és megsemmisítette a felsőoktatásban szeptembertől bevezetni tervezett hallgatói szerződés intézményét (magyarul a "röghöz kötést") szabályozó kormányrendeletet. A testület az ombudsman indítványának minden érvét elfogadta; határozata szerint a szabályozás alkotmányellenes, mert a művelődéshez, valamint a foglalkozás szabad megválasztásához való jogok olyan alapvető jogok, amelyeket a nemzetközi egyezmények (valamint utóbbit az uniós alapszerződés) védenek, így nem szabályozhatók kormányrendeletekkel, csak törvényekkel.
E formai indoklásánál sokkal fontosabb azonban a tartalmi megközelítés. Az AB ugyanis a kormánnyal ellentétben tisztában van azzal, hogy Magyarország nyolc éve az Európai Unió tagja, azaz állampolgáraira is vonatkozik az unión belüli szabad munkavállalás elve. Ha egy tagállam akár csak egy évre is megköti az állampolgárait, akkor az európai joggal ellentétesen cselekszik - ezt egy hasonló tartalmú német jogszabály elmeszelésekor mondta ki az Európai Unió Bírósága. Márpedig ami ellentétes az uniós joggal, az a magyar alaptörvénynek sem felelhet meg.
Persze, lehetett volna még mit bogarászni a törvényi-rendeleti röghöz kötésen; például a nemrég létrehozott állami csinovnyikképző, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóira miért vonatkoznak kedvezőbb szabályok? Az AB említi ugyan, de érdemben (ombudsmani indítvány hiányában) nem vizsgálja, holott igencsak diszkriminációszagú az egész.
Az AB-döntés sajátossága, hogy a 2011-ben kizárólag a kormánypárt által jelölt alkotmánybírák majdnem mindegyike (Dienes-Oehm Egon kivételével) a határozat ellen szavazott. Szalay Péter különvéleményében elsősorban a törvényi szintű szabályozás szükségességét vitatta, Lenkovics Barnabás pedig - Szalay Mária és Balsai István társulásával - újra felmondta a kormánypárti mantrát, miszerint a költségvetési szükségszerűség és a hazai munkaerő-piaci elvárás miatt jogos társadalmi igényt elégített ki a kétharmad, amikor semmibe vette az uniós kötelezettségeket. Elgondolkodtató, hogy az ombudsmani hivatalból az AB-be katapultáló jogászt nemcsak az nem zavarja, hogy a rendeleti szabályozással a jogbiztonság elve sérül, de különvéleményében meg sem említi a vonatkozó közösségi jogi előírásokat.
És ne menjünk el szó nélkül az AB-döntések rendszerint legszórakoztatóbb fejezete, Pokol Béla házi dolgozata mellett sem. Ő egyenesen a Nemzeti hitvallásból vezeti le a röghöz kötés alkotmányosságát: ha egyszer abban benne van, hogy "ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét", és "valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb kerete a család és a nemzet", akkor szerinte mindent meg kell tenni "a magyar társadalom unión belüli perspektivikus feloldódásával szemben". A magyar diplomás tehát ne kujtorogjon Európa-szerte, mert szétesik a nemzet, meg a család, és odalesz a lelki egység is. Lenkovicsék és Pokol egyaránt hivatkoznak arra is, hogy a felsőoktatás nincs ingyen, és ki fizesse, pláne az államháztartás jelenlegi helyzetében, ha nem a hallgató?! (Ah, csak nem a tandíj bevezetését sürgetik? Baj lesz ebből!)
Az AB ezzel együtt is fontos döntést hozott, hiszen egyértelműen kimondta: röghöz kötés, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, semmilyen formában nem vezethető be.
