"A doppinggyalázat elhomályosított mindent, ami előtte és utána történt sportolóinkkal az olimpián. Már semminek nem lehet annyira örülni, mint amennyire egy-egy siker normális esetben rászolgált volna. Fazekas, Annus, Gyurkovics és a többiek doppingbotránya beszennyezte az egészet, azt is, aminek semmi köze nem volt hozzá. A legszörnyűbb mégis a reakció volt, az érintettek viselkedése az ügy kipattanása után. A menekülés, a bújócska, a kormolás, a történtek előadása. Meg az a mértéktelen szereptévesztés, ami ugyancsak minden szereplő sajátja e pillanatig is" - írtuk egy hónap híján négy esztendeje. Emlékeznek? A végtelenül méltatlan hercehurca aztán itthon folytatódott, a WADA képviselőit nem engedték be ide se, oda se, a bujdosók bujdostak, aztán ügyvédet fogadtak egyenesen Bécsből, perre mentek és elbuktak.
Ám a legnagyobb csoda is elmúlik, új trógerok jöttek rejtekutakon, s a kollektív emlékezet is látszólag sikerrel igyekezett szabadulni az "athéni incidens"-től. Csak a szereptévesztés maradt meg. Az örök mifelénk, alighanem.
Hisz most, amikor az olimpiai szereplésünkre Kolonics György halálának árnyéka vetül (nem vetül, már az a hír, hogy Kozmann-nak feltörték a kocsiját, Görbitz Anita leforrázta a lábát, innen is jobbulást), előlép valahonnan, mint a tékozló fiú a bukott népszínműben, Fazekas Róbert, és a diszkoszával megdobja - az egyébként nem túl magas - olimpiai szintet.
Mire jön a magyar olimpiai válogatott egyik kiemelt szponzora, a T-Mobile, hogy ezt azért már mégsem kéne, hogy rossz fény vetülne az országra, mit gondolnának rólunk, meg milyen ciki lenne már ez, hogy a dobbingbetyár az olimpián, mikor annyira odafigyelnek.
Egyéb szempontból meg esetleg az a ciki, amikor egy magyar sportoló föláll a dobogóra, adott esetben meghallgatni a himnuszt egy világversenyen a többiekkel, és a többieknek, a lengyel kislánynak, a fehérorosz vegyes párosnak olyan szép tiszta a mackója, nincs azon egy makulányi folt sem, a mieinké meg úgy néz ki, mint a Körút- Népszínház utca sarkán a hirdetőoszlop. Nemcsak a "főszponzor", de a solymári autómentő címkéje is ott van a szerencsétlen ruháján. Erre még (talán) mondhatjuk: ez van, ha egy állam nem áldoz eleget a sportjára (sem), ilyenkor máshonnan (és majdnem mindenáron) kell összeszedni a lóvét, mert sport (Magyarországon: a sportsiker) nélkül nem élet az élet.
Ez ugyan nem száz százalékig bizonyított. Ám abban hundertprozentig biztosak vagyunk, hogy nem a szponzor állítja össze a válogatottat, mert azt nem T-Mobile-nak hívják, hanem Magyarországnak. T-Mobile-nak például azt a kerékpárcsapatot hívták, aminek az élversenyzőjét, Jan Ullrichot úgy kellett a szervezőknek elzavarni a Tour de France-ról, nota bene: megrögzött doppingolás miatt.
Fazekas Róbert az, aki. Az történt vele, ami. Lehet, hogy disznóságaival egy csomó kellemetlen percet szerzett mindenkinek (abban persze kételkedünk, hogy azok miatt csökkent volna világszerte a telefonálási kedv). De mindazért megbüntették, s ha vétkességét nem ismerte is el, a büntetését rendben kitöltötte, a svájci frankokat, büntetéspénzeket befizette. És megdobta (épp hogy - na és) az olimpiai szintet. Akkor miről beszélünk?
Menjen isten hírével. Az olimpiára. Formaruha, bőrönd, repülőgép, és mutassa meg, hajrá, Fazekas!
