A szerk.

Az idén már külön konferencián is elemzik, hogy Orbán Viktor miként szerezte vissza 1989. június 16-án az ország szuverenitását, és döntötte meg a szovjet birodalmat alig hét perces beszédével.

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

A minap azt mondta Lázár János, hogy „mindenki azt csinál az ágyban, amit akar”. Mondta már februárban is, csak akkor hálószobát használt az ágy helyett, olezánc. A mondat így is, úgy is maga az engedékenység, a megengedés. Hovatovább tolerancia.

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Hétköznapi nyelven fogalmazva egy olyan történet körvonalazódik Orbán Áron körül, amely a nagy összegű lehúzásokon túl illegális embercsempészetről szól, és amelynek egyes figurái, s még inkább a köztük lévő kapcsolat, fogalmazzunk megengedően így, könnyen zavarba ejtik az állampolgárt.

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

Hogy ilyen körülmények között mekkora mozgástere marad a Tusk-kormánynak a belpolitikában a 2027 őszén esedékes parlamenti választásig, tulajdonképpen nem is kérdéses. Szinte semekkora.

A miniszterelnök „Harcosok Klubja” nevezetű gyűlöletkampányára reagáltak. Immár nem csupán abban áll a választás, hogy ki legyen kormányon, ki vezessen.

Az utóbbi napok vadulása azzal is magyarázható, hogy a talajvesztést érzékelő miniszterelnök mindenre – de tényleg mindenre – elszánt az elkövetkező hónapokban.

Orbánék ezzel szemben egyre kevésbé képesek bármit is felmutatni: legfeljebb „profin kivitelezett” belső tereket gondosan válogatott közönséggel, meg az egyre nagyobb hülyeségeket összehordó miniszterelnököt.

Nem, a szabad sajtót nem a külföld finanszírozza – legfeljebb segíti nem felfordulni, és nem, az adományozók nem mondják meg, hogy mit írjunk. Azt írjuk, amit gondolunk, és amit sok más rendes ember gondol szerte a világban.

A Magyarországon regnáló hatalom az egyik kezével és törvényei teljes erejével befogja minden másként gondolkodó, minden demokrata száját, a másik kezével pedig lökdösi gyülevészhadait, hogy most aztán kapára-kaszára, menjetek nekik.

Ha a magyar kémhálózat ukrajnai leleplezése valós tényeken alapul, akkor teljességgel értelmet nyer az orbánista honvédelmi miniszter beszéde is a háború „első fázisába” lépésről.