A szerk.

Ki a melegre!

A szerk.

Magyarország még függetlennek nevezhető sajtójának online orgánumai rendszeresen próbálnak pártunk és kormányunk különféle rendezvényei, díszszemléi alkalmából interjúkat kicsikarni vezetői, középvezetői, kisfőnöki szintű fideszes politikusoktól arra hivatkozva, hogy a rendesen beadott interjúkérelmeikre sosem érkezik válasz, s hátha így elkaphatják egy értelmes, emberi szóra az épp’ az úr színe elé járulókat.

Az eredmény általában elszomorító, a nyilvánosság legtöbbször kénytelen beérni pár odavakkantott szóval, egy menekülő alany hátával, és a sarkában lihegő, elfúló hangon kérdező újságíróval – aki sosem indulhat egyenlő helyzetből. Gyorsan tegyük hozzá, hogy az ország irányítóival készült, úgymond klasszikus interjúk sem különbek, csak másmilyenek kicsit. Lerázós helyett mellébeszélősek: nem a kérdésre válaszolsz, csak mondod a magadét, s a végén az áll ott (az írott sajtóban), amit te akarsz közölni a nagyérdeművel. Vagy (a független televízió, a rádió esetében, ha vannak még ilyenek) leugatósak, kérdezzenek bármit, az a fontos, hogy te legyél a hangosabb, az agresszívebb, te triumfálj. Ennek így már hosszú ideje nincs semmi értelme, viszont alternatívája sincs – akinek a nyilvánosság, az őszinteség, az igazság az ellenfele, azzal nem tudsz szót érteni, de még beszélni sem.

Vasárnap Magyarország vezetése megpróbálta ezt a praxist a tömegpolitika szintjére emelni, a napi köztéri és háztartási ügymenet részévé tenni, legalábbis elindítani egy olyan folyamatot, amelynek nemhogy a végén, de az első technikai fogásainak elsajátítása után a hétköznapi élet legfőbb kommunikációs eszköze a leugatás lesz.

A dolog kicsit nagyobb csinnadrattával – sportcsarnok, a popzenei másodvonal milliós fénytechnikája, vezéri fellépés, világsikerből csórelt elnevezés, Harcosok Klubja, hah –, de úgy ment, ahogy a rendes március 15-e szokott, tényleg csak a főnök jelenléte különböztette meg egy hangos-ülős Békemenettől. Kiálltak vidékre az adekvát buszok, s felhozták, akit még lehet, majd színpadra léptek a párt zsoldosai, ha tetszik, hivatásos, fizetett trolljai (a NER harmadvonalának közismert figurái, a kisebb-nagyobb Menczer Tamások), s a főnök előzenekaraként, jobbára hangoskodással arra igyekeztek rábírni a tisztelt felbuszoztatottakat, hogy eztán szűkebb-tágabb környezetükben tegyenek úgy, ahogy eddig tőlük (a mondott liliputi cirkusztól) látták. Aztán jött a vezértábornok, s ő is elmondta ugyanezt. Harcra hívott, harcba vezényelt. Kedves buszozók, fel a TikTokra, az Instára, a Twitterre és a Tinderre, és legyen harc, tessék leugatni mindenkit! Minden faluban legyen egy ATM, s tizenöt önkéntes Menczer Tamás!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.