Csoda történt, úgyszólván.
Orbán Magyarországán nem úgy mennek a dolgok, hogy a parlament hoz egy jogszabályt, az azzal egyet nem értők kérdést fogalmaznak, aláírást gyűjtenek, a nép meg eldönti, vissza kell-e vonni a törvényt vagy sem. Nálunk a hatalom minden létező adminisztratív-hatósági, valamint kopasz-kigyúrt eszközzel igyekszik elérni, hogy az állampolgárok eleve be se adhassák a kérdésüket, vagy ha beadják, az ne menjen át a fideszesített választási bizottságon. Ha hiba csúszik a számításba, a kormány rendszerint visszakozik, mint a vasárnapi boltzár, az olimpiarendezés vagy legutóbb a római-parti gát ügyében (Tarlósék annyival rafináltabbak voltak, hogy csak egy adott sorszámú határozatot vontak vissza, gátépítési terveikről nem tettek le). Közben pörög a népszavazásnak meg nemzeti konzultációnak álcázott propaganda. A magyar nép a közvetlen demokráciát is választott képviselői útján gyakorolja.
Most is szólhatnak érvek a kormányzati meghátrálás mellett. A júniusban elfogadott civiltörvény végrehajtása kabaréra hasonlít: a fő ellenségnek kikiáltott szervezetek – a TASZ, a Helsinki Bizottság, az Amnesty International – bojkottálják a regisztrációs kötelezettséget, ellenben sikerült feketelistára tenni a Rex Kutyaotthont vagy a Magyar Vöröskeresztet. A törvény be nem tartása miatti szankciók csak a választások után esedékesek, és nem is biztos, hogy a kormány erőltetné az ilyesmit, a törvény utolsó pillanatos módosítása nyomán az ügyészségnek nem feltétlenül kell majd a renitens szervezetek törlését kezdeményeznie.
A civiltörvény szimbolikus jelentőségét ugyanakkor nem becsülnénk le. A külföldi ügynökök „eltakarítása” a kormány Soros György köré felépített mitológiájának szerves része, a Helsinki és az Amnesty tevékenysége az aktuális konzultációs kérdőívben a „Soros-terv” igazolására szolgál. A párhuzamosan futó CEU-ügyben egyértelművé vált, hogy bár a kormány egyelőre nem zárja be a CEU-t, a választások előtt nem is engedi el a Soros alapította egyetemet, a határidők kitolásával időhúzásra játszik. A civilellenes harc ráadásul épp a napokban kapott újabb lendületet: az Igazságügyi Minisztérium kijelentette, hogy nem fogadják el az Európai Bizottság szabta válaszadási határidőt a civiltörvény miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, a KDNP ifjúsági tagozata pedig a törvényt bojkottáló szervezeteket nyomta fel a Fővárosi Főügyészségnél.
Bármit is lép Orbán, a Kúria zöld jelzése értékes kapaszkodót kínál az utóbbi időben jobbára belharcaival foglalatoskodó ellenzéknek. Ha visszavonja a törvényt a Fidesz, az eddigieknél sokkal érthetőbben és erőteljesebben kell kommunikálniuk a sikert, és azt sem ártana tudatosítani a választókban, hogy Orbán hazudott nekik, majd megfutamodott a véleményük elől.
Ha a kormány beleáll a küzdelembe, a törvényi határidők miatt a népszavazást a választásokig bizonyosan nem lehet megtartani, az ellenzéki pártoknak viszont lesz három hónapjuk országosan 200 ezer aláírás összegyűjtésére. A kérdést benyújtó Momentum NOlimpia-kampányából kiindulva ennek a többszöröse is kinézhet, és kellő belátással a pártok elérhetik, hogy viszályaik helyett az együttműködésük kerüljön a közbeszéd fókuszába (a törvényről csak a néppártosodó Jobbik álláspontja nem egyértelmű, korábban maguk javasolták az ügynökszervezetek listázását, a parlamenti szavazásnál tartózkodtak, a civiltörvény alkotmánybírósági kontrollját támogatták).
A sikeres aláírásgyűjtés nem tenné egy csapásra a választás esélyesévé az ellenzéket. Ám ha sikerül megértetni a választókkal, hogy aláírásukkal az önkénynek és a megbélyegzésnek ellenálló civilek polgári engedetlenségi mozgalmát támogatják, az komoly energiákat szabadíthat fel. Ha pedig így vagy úgy, de érvényét veszti a civiltörvény, azzal az orbáni párhuzamos valóság egyik fontos téglája is kiesik. Ilyen lehetőségből aligha jön még egy áprilisig.
