A szerk.

Mérgezett alma

„Bátran be kell avatkozni a gazdaságba” – mondta évértékelő beszédében Orbán Viktor, és már sorolta is a kormány „eredményeit” a rezsicsökkentéstől a kamatstopon át az ársapkákig. Megkérdőjelezhetetlenül, a leplezetlen önfényezés jegyében. Egyúttal felvezetve a leg­újabb szenzációt, a megyei és országos bérleteket, amelyekkel Orbán szerint filléres tétellé csökken a vasúti és a helyközi buszos tömegközlekedés. „A vármegye-bérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak” – mondotta a miniszterelnök, majd pár órával később meg is jelent a MÁV hasonló tartalmú közleménye, amelynek címét – Korszakalkotó változás a közösségi közlekedésben – valószínűleg a propagandaminisztériumban ötlötték ki.

Itt állunk

A hrodnai régió Belaruszban van, nyugatra Lengyelország, észak-nyugatra Litvánia határolja, a legnagyobb városa a több mint 300 ezer lakosú Hrodna. A lakosság úgy negyedrésze lengyel nemzetiségű. Szép környék.

Újra és újra

Tavaly több mint 130 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a kormány egyedi döntésekkel. Ebből a Waberer’s fuvarozó cég 6 milliárd forintot kapott egy 18 milliárd forintos összértékű logisztikai, és 390 milliót egy szolgáltató központra. Tiborcz István nem sokkal a támogatási szerződések aláírása előtt szállt be a cégbe. E hét elején kiderült az is, hogy Tiborcz a tulajdonában lévő BDPST Group egyik érdekeltségén keresztül megveszi az alapító Wáberer György részvényeit, és így a BDPST részesedése 49,64 százalékra nő a Waberer’sben. A cégben a másik nagyobb tulajdonos Jellinek Dániel, közel 30 százalék erejéig.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

A kotta átka

Megjelenésünk másnapján Csehország megteszi a második döntő lépést afelé, hogy remélhetőleg végképp megszabaduljon modern kori történetének egyik legsötétebb csirkefogójától, Andrej Babištól. Az első lépést 2021 őszén tették, amikor a végrehajtó hatalomból zavarták el nevezettet; most az elnöki palota környékéről fogják.

Az ifjúságé a jövő

Több mint tíz éve annak, hogy az október 6-i gyásznapon a Kossuth téren rendezett katonai díszszemle alatt bekapcsolva felejtettek egy mikrofont, így ország-világ hallhatta a miniszterelnök szavait. „Nincs köztük kövér, az a halálom. A pocakos tábornokok…” – mondta Orbán Viktor az őt kísérő parancsnoknak, így fejezve ki jól megérdemelt elégedettségét, mely a nyalka főtisztek láttán eltöltötte.

Hárítunk

„Természetesen minden rendőr megkapja a megfelelő kiképzést, de az ilyen helyzetekre nem lehet felkészülni” – nyilatkozta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a múlt csütörtöki rendőrgyilkosság után. „Az intézkedő kollégák nem feltétlenül számíthattak arra, hogy egy ilyen agresszív valakivel lesz dolguk” – tette hozzá.

Helyben hagyták

Nagyon megverték a Fideszt a január 15-i jászberényi időközi önkormányzati választáson, a Közösen Jászberényért Egyesület ellenzéki összefogása (mínusz DK, de erről később) a polgármesteri helyet több mint kétharmaddal, mind a tíz egyéni körzetet pedig 60 százalék körüli eredményekkel nyerte meg. (A „leggyengébben” szereplő ellenzéki egyéni jelölt is majd’ 57 százalékot szerezve lett első.) A 15 tagú új képviselő-testületben a Fidesznek csak négy embere lesz, valamennyien a kompenzációs listáról kerültek be.

A múlt terhe

Václav Havel, Václav Klaus, Miloš Zeman… a szakítás után létrejött Cseh Köztársaság elmúlt 30 kerek esztendejének államfői. Csupa így vagy úgy jelentős férfiú, Havel a kommunizmus, az orosz megszállás elleni küzdelem mítoszi hőse, a demokrácia, a szabadság utáni vágyakozás megtestesítője – így őrzi emlékét a cseh nép, a világtörténelem, s nagyjából minden értelmes ember a Földön.

Talán süket

Csak valami félreértésről lehet szó. Ez Navracsics Tibor lapzártánkkor, kedd délután épp aktuális mondása arról, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette Magyarország részvételét az Erasmus-programban, abban a nagyszerű uniós kezdeményezésben, amelynek keretében az elmúlt évtizedekben Magyarországról 160 ezer egyetemi hallgató és 110 ezer oktató utazott külföldre és vett részt valamilyen felsőoktatási csereprogramban, vagy kapott egyéb támogatást tanulmányaihoz.