A szerk.

Röpülő ősbölény

Hétfőn rendkívüli elnökségi ülésen mondatták le Gaskó Istvánt a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája elnöki posztjáról. Húsz évig vezette a Liga szakszervezeti konföderációt, és negyedszázadig a Liga egyik legfontosabb tagszervezetét, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét (VDSZSZ) – vagyis nem kispályás játékost léptettek le.

Béke, aranyak és pénz

Múlt heti hozzászólásaink óta – melyekben helyesen azonosítottuk a kitűnő sportember és a szövetség közti konfliktus forrását (pénz) – a Hosszú Katinka-leves tovább rotyogott, s a kölcsönös szeretet és megbecsülés helyreállításától még mindig távol vannak a felek. Kérdés persze, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) múlt heti piruettjei hozzátettek-e bármit is a széles tömegek által oly hőn óhajtott béke beköszöntéhez!

Elnökké ütve

Pedig pont úgy indult, ahogy szokott: Kövér László nem azt mondta, nem úgy mondta, félremagyarázták, bár alapjáraton is hülyeség volt, de ami kikerekedett belőle, az még nagyobb hülyeség lett. Nem túl nagy lendülettel, de azért mégis ráugrott a nyilvánosság, s valóban úgy tűnt, hogy ha túl hosszú időre nem is, de pár napra megteszi, elrágódunk rajta, s addig sem figyelünk a disznóságokra. Addig is a Fidesz uralja a pillanatot. Csakhogy ezúttal nem így történt. Megbicsaklott a szokott menetrend.

Rükvercben

A hétfő óta tartó Uber-ellenes taxisdemonstráció, noha forgalmas fővárosi csomóponton akadályozza a közlekedést, eddig nem hozta lázba a közvéleményt, még Budapesten sem. Pedig nem tanulság nélküli, hogy ez a szakma miként került mostani szorult helyzetébe.

Itt járt Cameron

Cameron Dávid múlt heti pesti látogatása igen szívélyes légkörben zajlott, a két pajtás a túlcsorduló barátság hullámaitól magasra emelve a pillanat erejéig talán maga is elhitte, hogy van dolguk egymással, de mert okos emberekről beszélünk, ilyen messzire nem mennénk.

Csendes forradalom

Emlékszik még valaki a Tárcaközi Földrajzinév-bizottságra? Ez a minisztériumokat segítő szaktestület az éppen csak formálódó nemzeti együttműködésbe rondított bele illetlen módon 2011 márciusában. Azt merték ugyanis mondani, méghozzá 20:1 arányban, hogy ha már muszáj átnevezni, akkor inkább Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy legyen a neve a sokat látott létesítménynek, ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Nem kellett volna.

A félelem törvénye

Szokatlan dologgal szembesült a kormányzat a parlament decemberi, utolsó ülésén: nem ment át a kétharmados egyháztörvény immár sokadik módosítása. Egyetlen ellenzéki képviselő sem akadt, sem szocialista, sem jobbikos, aki a nevét adta volna a vallási közösségekkel szembeni kormányzati önkény fenntartásához.

Lajos, te Hadriánusz!

Ez az év ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Az Orbán–Simicska-háborúval. Akkor a nyilvánosságért ment a hirig, az MTVA nekiállt hírtévévé fabrikálni az addig nemzeti főadót, így akarván eltiporni Simicska hírtévéjét. Azóta a nemzeti hírtévé már valóság lett, s további tévék is becsatornázódtak Orbán megfelelő aljzataiba, lett bulvárlapja, nem bulvárlapja, rádiója, ilyesmije. Simicska is megtartotta a maga orgánumait, közvetít a Hír Tv, szól a Lánc­híd rádió.

2016

Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak, soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól. A szerk. beletekint az előttünk álló évbe.

Olimpiát!

Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére, és az erre pályázó Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mögött széles a nemzeti összefogás.

Mérföldkő

Hogy milyen pártalelnök volt Pokorni Zoltán, arról ugyan lehetnek elképzeléseink, de inkább nem idézzük fel őket, hiszen a működésével kapcsolatos információk többsége még a maga idejében is csak a közvetlenül érintettek körében bírhatott némi jelentőséggel (bár efelől is vannak kétségeink). Mégis ebből a semmilyen alelnökségből mára valami érdekessé vált: Pokorni figurája. A halk szavú, ám nehéz életű tanárember, aki legalább egy gondosan kiválasztott szemüvegkeret erejéig képes volt gondolkodásra utaló tüneteket produkálni.

Mennyi? 30?

Jogállamiságunk mentsvára, szeretett Alkotmánybíróságunk a minap részben helyt adott azon indítványoknak, amelyek a 2015. évi XXXIX. tv., azaz a jó nevű Quaestor-törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányosságát firtatták.