A szerk.

Az ártatlanság vélelme

A szerk.

Milyen ország ez már? Milyen ország az, ahonnan elengedik a baltás gyilkost, ahol a közszolgálati tévé az adófizetők pénzén sztárolja a lúgos támadót, mert az történetesen egy többszörösen bukott politikus retyerutyája? Milyen ország az, ahol a másodfokon kiszabott 9 éves börtönbüntetéssel szabadlábon lehet várakozni a következő bírósági fordulóig, s közben televíziós programbeszédet lehet tartani egy alákérdezős interjúban az ártatlanságról? Milyen ország? Milyen közszolgálat? Milyen televíziózás? Egyáltalán milyen lelkület kell mindehhez?

A lúggal támadó gazember története a majdnem elveszett perdöntő bizonyítékkal, az előbb lefújt, majd újrakezdett nyomozással, a vérlázítóan enyhe elsőfokú ítélettel, a média-ámokfutással, a Duna tévével, Origóval együtt pontosan arra hívja fel a figyelmet, hogy mi a fenét is keresünk mi itt lent a sárban. Hogy mit keres az ország a földön, a szutyokban, mocsokban? Ki vitte földre, miért vitte földre, hogy vitte? Mindez ott röhög a képünkbe a mélyen keresztény, nagycsaládos lúgos támadó történetében.

A napi rendszerességgel elkövetett, üzemszerűen végzett, szigorúan számon kért, sűrűn ellenőrzött seggnyalás nyilván kiöli a lelket az emberből, lebénítja a tudatát, s folyamatos önkívületi állapotban tartja, űzze ebbéli ténykedését akár egzisztenciális, akár ideológiai alapon (a gazság ugyan nem ideológia, de majd’ minden gazságot meg lehet ideologizálni). De ez sem nem mentség, sem nem magyarázat mindarra, amit a magyar közszolgálati tévé művelt. Mentség nincs. A magyarázat pedig sokkal messzebbről indul, mint egy televízió vagy internetes portál működtetőinek lerontott mentális állapota. A rontásból.

Orbán Viktornak, Orbán Viktor pártjának valójában soha nem volt sajtója – mi tudjuk ezt a legjobban. Hiszen épeszű ember aligha akar a mocsokkal házalni, azzal, hogy lám, de jó, hogy lopnak, lám, de jó, hogy kiárulják a hazát, de jó, hogy stadionokat építenek, de jó, hogy marólúggal vetik magukat a kapcsolatból menekülő nő után. Orbán Viktor, illetve Orbán Viktor pártja viszont nagyon szeretett volna magának sajtót, mert a sajtóban látta a legfőbb ellenségét, pontosabban a nyilvánosságban, aminek pusztán eszköze a sajtó. A nyilvánosságot akarták megvezetni eleve. Azt akarták, hogy ne derüljenek ki a disznóságaik, vagy ha kiderülnek, váljanak is menten hőstettekké – látott már ilyet ez az ország, nem is olyan fene rég, emlékszünk jól rá. Ezért is volt nyilvánvaló, hogy ilyesmire semmiféle létező sajtó nem kapható. Ha nem, hát nem, majd csinálunk.

Orbán Viktornak és Orbán Viktor pártjának tehát a fent leírt hitükből fakadóan csinálniuk kellett egy saját sajtót, ami mindezt elvégzi. Elvették hát a magyar emberek pénzét, és csináltak belőle számos egyéb mellett sajtót is, vagy valami arra a megszólalásig emlékeztető fertelmet. Pont olyan sajtót csináltak, mint amilyen országot, pont olyat, mint amilyenek ők maguk is. S most itt fekszünk együtt, azt sem tudjuk, hogy ami az ingünkön becsorog, az szar-e vagy sár, s hallgatjuk a jó keresztény, nagycsaládos orvost, aki elkábította a szeretőjét, s marólúgot öntött a csupasz ölébe, hallgatjuk, amint azt mondja a pénzünkön csinált tévéjükben, hogy ártatlan vagyok, ártatlan vagyok, ártatlan vagyok. Mikor tűnik már fel, hogy nem is csak ő mondja ezt?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.