A lúggal támadó gazember története a majdnem elveszett perdöntő bizonyítékkal, az előbb lefújt, majd újrakezdett nyomozással, a vérlázítóan enyhe elsőfokú ítélettel, a média-ámokfutással, a Duna tévével, Origóval együtt pontosan arra hívja fel a figyelmet, hogy mi a fenét is keresünk mi itt lent a sárban. Hogy mit keres az ország a földön, a szutyokban, mocsokban? Ki vitte földre, miért vitte földre, hogy vitte? Mindez ott röhög a képünkbe a mélyen keresztény, nagycsaládos lúgos támadó történetében.
A napi rendszerességgel elkövetett, üzemszerűen végzett, szigorúan számon kért, sűrűn ellenőrzött seggnyalás nyilván kiöli a lelket az emberből, lebénítja a tudatát, s folyamatos önkívületi állapotban tartja, űzze ebbéli ténykedését akár egzisztenciális, akár ideológiai alapon (a gazság ugyan nem ideológia, de majd’ minden gazságot meg lehet ideologizálni). De ez sem nem mentség, sem nem magyarázat mindarra, amit a magyar közszolgálati tévé művelt. Mentség nincs. A magyarázat pedig sokkal messzebbről indul, mint egy televízió vagy internetes portál működtetőinek lerontott mentális állapota. A rontásból.
Orbán Viktornak, Orbán Viktor pártjának valójában soha nem volt sajtója – mi tudjuk ezt a legjobban. Hiszen épeszű ember aligha akar a mocsokkal házalni, azzal, hogy lám, de jó, hogy lopnak, lám, de jó, hogy kiárulják a hazát, de jó, hogy stadionokat építenek, de jó, hogy marólúggal vetik magukat a kapcsolatból menekülő nő után. Orbán Viktor, illetve Orbán Viktor pártja viszont nagyon szeretett volna magának sajtót, mert a sajtóban látta a legfőbb ellenségét, pontosabban a nyilvánosságban, aminek pusztán eszköze a sajtó. A nyilvánosságot akarták megvezetni eleve. Azt akarták, hogy ne derüljenek ki a disznóságaik, vagy ha kiderülnek, váljanak is menten hőstettekké – látott már ilyet ez az ország, nem is olyan fene rég, emlékszünk jól rá. Ezért is volt nyilvánvaló, hogy ilyesmire semmiféle létező sajtó nem kapható. Ha nem, hát nem, majd csinálunk.
Orbán Viktornak és Orbán Viktor pártjának tehát a fent leírt hitükből fakadóan csinálniuk kellett egy saját sajtót, ami mindezt elvégzi. Elvették hát a magyar emberek pénzét, és csináltak belőle számos egyéb mellett sajtót is, vagy valami arra a megszólalásig emlékeztető fertelmet. Pont olyan sajtót csináltak, mint amilyen országot, pont olyat, mint amilyenek ők maguk is. S most itt fekszünk együtt, azt sem tudjuk, hogy ami az ingünkön becsorog, az szar-e vagy sár, s hallgatjuk a jó keresztény, nagycsaládos orvost, aki elkábította a szeretőjét, s marólúgot öntött a csupasz ölébe, hallgatjuk, amint azt mondja a pénzünkön csinált tévéjükben, hogy ártatlan vagyok, ártatlan vagyok, ártatlan vagyok. Mikor tűnik már fel, hogy nem is csak ő mondja ezt?
