A szerk.

Reszket a kóc

A szerk.

Aláírta. Áder János aláírta. Hiába kérte va­sárnap 80 ezer, a fővároson átvonuló ember, hogy ne tegye, ő megtette. Aláírta Orbán Viktor CEU-t ellehetetleníteni akaró törvényét.

S milyen jól tette, hogy aláírta!

Mi történt volna, ha nem írja alá? Egy ország nyugtázza, hogy lám, vannak még derék embe­rek Orbán Viktor udvarában, akik kiállnak az elveikért, kiállnak, ha kell, a többiekért, ha kevesen is, de vannak, némelyikük főhelyen. A nép – köztük az a nyolcvanezer is, aki most épp a szabadság egyik utolsó szalmaszálát testesíti meg – hálás tehát, Áder meg visszaküldi a parlamentnek újratárgyalni ezt az „elhamarkodott” törvényt. A Fidesz frakciója röhög egy nagyot, s beadják újra, mire Áder János széttárja a karját, én megpróbáltam, látjátok, de nem maradt más lehetőségem: aláírok. S a nép felsóhajt, ő legalább megpróbálta.

Vagy Áder János összeszedi minden bátorságát, s az Alkotmánybíróságnak küldi egyenest a törvényt. S akkor majd Pokol Béla meg a gondosan kiválogatott hasonszőrűek testülete hivatalának teljes tekintélyével kinyilatkoztatja, hogy de bizony, kóser az. (Stumpf István fulmináns különvéleményt mellékel a végzéshez, mert vannak még, igen, vannak még jó fideszesek… S a nép nyugtáz megint, vannak).

De nincsenek jó fideszesek: Áder János mostani aláírása e kijelentésen a pecsét.

S innentől minden csak nyomorult magyarázkodás, hazug szerecsenmosdatás, legfőként Áder vonatkozó közleménye, melyben az aláírását igyekszik megmagyarázni… Kinek is? Mert annak a nyolcvanezernek aligha tudja (s aligha akarja). Az utókornak, ami majd lámpással keresi egy beteg korszak beteg populációjának egészséges egyedeit? Dehogy fogják azokat a Fideszben keresni. Akkor kinek? A lányának, aki egy ugyanolyan, ám éppenséggel méregdrága intézményben tanul közpénzen? (Ne kelljen már megmagyarázni, hogy Áder János egész életében a köztől kapta a fizetését.) Vagy mégis, kinek akarja beadni azt, hogy „a törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek”. Sértenek, ütköznek. Ki hiszi el neki azt, hogy szerinte „mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött, tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék”? Senki. Azt meg még kevésbé, „hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható”. Ember, szó sincs itt kölcsönös jó szándékról, egy gonosz akarat van és passz.

Áder János nem szimpla megszokásból hazudik, hanem azért, mert meg akar felelni. Áder János ugyanis a legkevésbé sem a nemzeti egység megtestesítője, ő a Fidesz-tag megtestesítője, az pedig gondolkodás nélkül teszi azt, amit a főnök mond, s csóválja a farkát, ha az lopás közben rákacsint. Annak a megtestesítője, aki tehetséges embernek tartja az udvari gázszerelőt, s démonnak az éppen kijelölt ellenséget. Áder János s az általa megtestesített alakzat nem akar mást, csak hasonulni, s e hasonulás által előrébb jutni, a nem hasonulók rovására. Áder János csak egy gyáva bohóc, akinek esze ágában sincs reszketni érted.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.