Pénzbehajtásnak látszó akciókat hajt végre a közterület-felügyelet – dörögte Budapest első polgára, megindítván e szavakkal keresztes háborúját az útonállásszerű közúti bírságolás, a sötét termekben sunnyogva súlyos bírságokat kirovó arctalan és arcátlan kerületi ürgék, az iskolák és óvodák előtt lesben álló közúti vámszedők és a többi rút élősködő ellen. Magyarországon valóban a vérbe sarcolják az autósokat (meg mindenki mást is, akiknek sajnos ezúttal nem nyújtott küzdelmeikben védő kart a főpolgár, de ők se csüggedjenek, van remény, alább kitérünk rá). Magyarországon olyan útszakaszokért szednek útdíjat, amilyenekért sehol a világon; Budapest körül fizetős a körgyűrű. Magyarországon a kormány rendkívüli adóval sújtja a benzint, ha az olaj világpiaci ára túl olcsó – mondván, ha nem kell az arabnak, majd elvesszük mi. Magyarországon jutalékos rendszerben dolgoznak a parkolóőrök; villogó sárgára állítja a rendőr a lámpát, ha kitelepül sebességet mérni; Magyarországon szükség esetére tartunk egy húszezrest a forgalmiban, s igen, sokszor bokrokból ugranak elő bírságolni a közteresek – a lap aljáig is sorolhatnánk tovább a lehúzás módozatait. Ezért is okozott olyan nagy örömöt Tarlós hirtelen jött gerjedelme.
S láss csodát, a nekiveselkedésből valódi ügy lett, az egyik kerület visszaszólt, a másik bevallotta, hogy hol vannak olyan kamerái, amelyek képesek leolvasni a rendszámot, s viszonylag sietve megszólalt az ügyben az ORFK is, méghozzá a főpolgármester oldalán! Konkrétan azt mondták, feldughatja magának kedves térfigyelő kameráit minden önkormányzat, illetve közterület-felügyelet, mert azok sajna nem alkalmasak az objektív felelősség megállapítására, hisz arra csak rendőrségi kamerák jók. A III. kerület önkormányzata fel is függesztette a bírságolást, bár csak addig, míg úgymond nem tisztázódnak a jogkörök.
S ha már így szóba került a III. kerület meg a dolgok tisztázódása, hát a történet egy tulajdonképpen korai pontján kiderült az is, hogy Budapest főpolgármestere mire veri itt ennyire a nyálát. De ezt tudja már mindenki, s simán, zokszó nélkül együtt is élünk vele, ilyet elég sokat lát az ember manapság.
Szóval Tarlós István a televízió nyilvánossága előtt beismerte, hogy az ő kedves feleségét is megbírságolták, s azután indította meg keresztes hadjáratát az ötvenezer forintos bírságok ellen – tehát még csak nem is lovagiasságból, hogy megvédje szíve hölgyét, hanem a fizetésének alighanem pár százalékos, statisztikailag alig is kimutatható töredékéért.
Nézhetjük úgy is a dolgot, hogy semmi vész, a jövő héten majd a főpolgármesteri nejjel a fedélzetén robban le a felújított metrószerelvény, vagy ne adj’ isten! vele kap lángra, s megperzselődik a retikülje, akkor majd a főváros metrónyavalyáit is megoldja hirtelen a főnök. De sajna a kedves felesége nem utazik metrón, hisz tudjuk, kocsival jár, néha még a tilosba is. Vélhetően Tarlósék kitűnő egészségnek örvendenek, s hajléktalan családtagjainak száma is a zérus felé tendál, hála a jóistennek. S ismét csak sorolhatnánk, hogy mennyi minden bírna megoldódni ebben a szerencsétlen fővárosban, ha azzal pár forintocskát vagy némi bonyodalmat megtakaríthatna magának Tarlós István, csak hát sajnos személyes érdeksérelem híján nincsen reá érkezése. Ha nem büntetnek meg rossz embert, ma is vidáman bírságolnak a III. kerületi közteresek…
Mindannyian tudjuk, hogy hívják ezt, mi a neve Tarlós ötvenezer forintos nekibuzdulásának: korrupció, annak is a legpitibb esete. Azért csinált valamit, mert megvágták egy kis pénzre, s nem akart fizetni.
