A szerk.

Ha eljön az ideje

A szerk.

Úgy kezdődött, hogy Matolcsy György jegybankelnök „annyira irtózott az átlagemberek közelségétől”, hogy rendőri védelmet kért.

Csakhogy a korabeli hírek szerint Orbán körberöhögte, mire Matolcsy kicsit duzzogva a Nemzeti Bank egyik cégeként létrehozott egy biztonsági szolgálatot, aminek parancsnokává Sólyom László egykori főtestőrét tette meg. Az sem zavart senkit – már Orbánt sem –, hogy Marosán Attila épp aktív rendőri szolgálatát töltötte, ilyenformán vezénylés útján került a Matolcsy-gárda élére. Így ment ez tehát már 2014-ben is; alezredes úr, kérlek, te holnaptól a bankelnök úr alatt szolgálsz, reggel jelentkezz új állomáshelyeden, lelépni. Nem volt olyan komoly az a körberöhögés.

Aztán idén februárban a Magyar Közlöny tájékoztatott a csodálatos hírről, miszerint a jegybank egyik biztonsági cége (ekkor már legalább kettő volt neki) vásárolt 112 darab Parabellumot és hozzá 200 ezer lőszert. Minden stukkerhez tehát majdnem 1800-at. Kétszázezer darab lőszerrel ötször betárazhat egy komplett lövészdandár is, plusz Eli Wallach A hét mesterlövészből, kettős töltényövvel a vállán.

De ne vicceljük el dolgot. Itt fegyverkeznek.

És semmi okunk feltételezni, hogy ne gondolnák komolyan. Annál is kevésbé, mert a minapi hírek szerint nemcsak a tűzerőt, de a személyi állományt is jócskán megerősítette Matolcsy, amikor frissiben leigazolta az Alkotmányvédelmi Hivatal (tehát a főkémség) volt vezetőjét, s mindjárt a helyettesét is, Göbölös Lászlót, illetve Görög Sándor volt műveleti vezetőt, főigazgató-helyettest. Melléjük pedig Bakonyi Andrást, a TEK hírhedt harci kiképzőjét, sokszoros lövészbajnokot, a „rendőri szolgálati pisztoly” szakág specialistáját.

Minek? – merül fel a kérdés.

Puszta kivagyiságból? Hogyha esetleg egy jó hangulatú ustawka keretei közt a Matolcsy-sereg összemérné az erejét a Kövér- vagy Áder-gárdák valamelyikével, akkor könnyedén lenyomja őket? Mit akartok hülyegyerekek, a sokkolóitokkal meg a bilincseitekkel jöttök, mikor az utolsó katonámnak is 1800 tölténye van?

Vagy azért kellett a Magyar Rambót leigazolni, hogy kéznél legyen, ha támadás éri a forintot (végtére is a Magyar Nemzeti Bankról van szó, nem a sarki Harcosok Klubjáról). Nem, Bakonyit nem Soros György és a tőzsdecápák ellen vették állományba. Ezek gyerekes feltételezések.

Mint ahogy az is gyerekes feltételezésnek bizonyult, amit e gárdák születésekor gondoltunk, hogy tudniillik a gazdáik, Kövér, Áder vagy épp Matolcsy így akarnak kibújni a TEK nb. figyelme alól, mert a TEK nem oké, hiszen az Orbánnak jelent. Nos, egy fenét azért, hisz nyilvánvaló, hogy ezen igazolások és beszerzések után is Orbán áll a parancsnoki lánc tetején, neki jelent mindenki.

A kiskirályságok bandériumainak látszó, jól felfegyverzett magánhadseregek csak egy bizonyos határig szolgálják névadóik érdekeit. Hasznos ugyan, hogy a vezetőik a kémvilágból jöttek, hisz a magukkal hozott információik a nagy belső tülekedésben aranyat érhetnek, de a tudásuk ennél jóval többre predesztinálhatja őket. S e több kitalálásához távolról sem szükséges szakértőt kihívni, ugyan, mondja már Anton Pavlovics, hogy mi lesz a harmadik felvonásban azzal az izével ott a falon?

Aki elhatározta, hogy közbeszerzési eljárást ír ki 200 ezer lőszerre, az pontosan tudta nemcsak azt, hogy mit csinál éppen, de azt is, hogy mit fog majd csinálni velük. Mi a fenét lehet csinálni velük, tényleg? Az a legkevesebb, hogy biztosítani valakinek a hátát. Jó lesz az, ha eljön az ideje.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."