A szerk.

Az ötkarikás ostor

A szerk.

Ez az olimpia mindennek az alja, gondolja a hírolvasó, aki olyan szalagcímeket kap az arcába, hogy a hosszútávúszásra kinézett öböl vize fertőző; a szállások az utolsó pillanatban készültek el, és olyanok is lettek; látványosan alkalmatlan, releváns tapasztalattal nem rendelkező céget bíztak meg a biztonsági ellenőrzéssel, fel is kellett nekik mondani két héttel a kezdés előtt, miközben a brazil kormány sokáig látványosan nem vette komolyan a terrorfenyegetettséget.

Kevesebb jegyet árulnak, mint a két előző olimpián, de azt sem adták el kezdésig. Az olimpiai falu felszereltsége gúny tárgya; kirabolták a dánokat, ellopták a brit úszók versenyruháját, nemcsak a portugál kultuszminisztert, de még az olimpiai biztonsági szolgálat vezetőjét is kirabolták, és mindettől talán nem egészen függetlenül, rengeteg állam- és kormányfő távol maradt a megnyitótól. Ezek után mondja azt valaki, hogy az olimpia fellendíti a turizmust és építi Brazília imázsát!

Akkor tehát szégyent hoz Rio az olimpiai mozgalomra? Aligha. Ahogy a neves olimpiatörténész, David Goldblatt maliciózusan megjegyzi, a történelem arra tanít minket, hogy elnézőek legyünk, hiszen Athén fejlesztései még többet csúsztak és még kevésbé voltak fenntarthatók, Szocsi legalább ennyire korrupt és pazarló volt, Peking sokkal elnyomóbb, Szöulban több embert telepítettek ki és durvább módszerekkel, Atlantában alaposabb volt a szociális tisztogatás... Rióban mindez megvan, de ez nem újdonság és nem egyedi hiba, hanem a pusztító rendszer lényege. Igen, az egekbe szállt a büdzsé, útközben a szemétre dobták a környezetvédelmi szempontokat, és míg a korrupt döntéshozók halálra keresik magukat, az adófizetők még évtizedekig nyögni fogják a költségeket. De hát ez történik minden olimpián!

Ha azt mondanánk, hogy az olimpia az a „fejlesztés”, amivel többet lehet lopni, mint bármivel, és az embertelenül kemény felkészülés és gyakran nekivadult doppingolás után nekilendülő sportolók csak ennek a célfüggvénynek a funkciói – nos, akkor csak egy kicsit tú­loznánk, és kétségtelenül figyelmen kívül hagynánk azt a nem kevés örömet, amelyet a játékok jelentenek emberek százmillióinak. De ezzel együtt fordulóponthoz érkezett az olimpia megítélése szerte a világban. Az olimpia mindenekelőtt a bármiféle jogi és demokratikus politikai kontrolltól mentes, a velejéig korrupt nemzetközi olimpiai sportbürokrácia számára nagy üzlet; de kapva kapnak rajta a soha nem látott ingatlanspekuláció s a gigaberuházások túlszámlázásának perspektívájától elkápráztatott helyi politikai szereplők is. Már ahol megengedik nekik. A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó hat város közül Hamburgban és Bostonban a lakosság népszavazáson mondott nemet, Rómában pedig olyan főpolgármestert választottak nemrég, aki élesen ellenzi, hogy a városban olimpiát tartsanak. Az olimpiarendezés mindinkább nagyravágyó fél- és egész diktatúrák ambíciójává válik. A közvélemény-kutatásokból jól látható, hogy az ötlet itthon is egyre népszerűtlenebb, és a többség már nem akar Budapesten olimpiát. Ezért aztán érthető, miért akadályozza meg a kormány, hogy népszavazás legyen róla. De minek is szavazgatni, amikor – Schmitt Pál szíves közlése szerint – a budapesti olimpia „16 millió magyar szívügye”. A végén még egyedül maradunk pályázóként – és ezt nem kéne megvárni. Különben nyolc év múlva rólunk szólnak majd a fentiekhez hasonló hírek.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.