Vagy tetszik! Beleütötted azt a nagy, görbe kettős mércéd az adat védelmébe - és csodálkozol, hogy nem hagyjuk? Hogy a biztos a szemünk fénye? Legjobb bíráink korai nyugdíjazását feszegetted - de bármit mondasz is, mi meghosszabbítjuk a tapasztalt szakembergárdát! Jól értsük egymást: nem engedünk a diktátumnak, az agressziónak, a pénzkötegekkel felénk történő, durva dobálózásnak, mely testi épségünket, már-már megmaradásunkat veszélyezteti! De menekülni még ebben a helyzetben sem fogunk, méltósággal, bátran álljuk a Kárpátok ormán a reánk záporozást!
És nem engedünk a jegybank függetlenségéből! Vivát! Esküszünk, esküszünk, hogy vivát!
Orbán uniós turnéja első, bemelegítő körének lassan megvonhatjuk a mérlegét.
Orbán nem akarja kipiszkálni Magyarországot az Európai Unióból.
A december 8-i emlékezetes, éjszakai tivornyába torkolló csúcsig, amikor Orbán nemet mondott a lisszaboni szerződés átírására, és ezzel pár órára kiszervezte hazánkat az unióból, még abban sem lehettünk biztosak, hogy nem ez a célja-e. De efelől most megnyugodhatunk, legalábbis egyelőre. Orbán belátta, hogy az unió további provokálása közeli, nem okvetlenül békés lehanyatlásához vezethet. A nép még túlságosan kötődik Európához, és abból is baj lenne itthon, ha az unió nem adna több pénzt. Úgy január eleje óta a játék már csak arra megy ki, hogy az EU és az IMF hiteléhez az ország úgy jusson hozzá, és az elbitangolt jószág úgy térhessen vissza a nyájhoz, hogy közben nemhogy ne szégyenüljön meg itthon, de menjen inkább a mennybe.
Az unió a következőt tudta tenni az ügy érdekében.
A Berlusconi-verzió eleve nem játszott: ha ma ellehetetlenítik Orbánt, ki kormányoz holnaptól? Navracsics? Mesterházy? Schiffer? Mint Kádár az oroszokat, Barroso behívja Kaufer Virágot?
De ugyanígy nem játszik immár az sem, hogy az alapszerződés 7. cikke alapján az Európa Tanács eljárást indítson, majd szankciókat foganatosítson Magyarország ellen a 2. cikkben foglalt alapértékek megsértése miatt. Eddig legalább voltak, akik ezt nyomták; a csapatból kedden kiszállt Schulz, az európai szocpárt vezetője. A realpolitik mögötti érvek nyomósak. A 7. cikk a közösség végső, sosem használt fegyvere valamely renitens tagállammal szemben: ha most előhúzzák ebben a pimf ügyben, ki tudja, lesz-e foganatja, ha egy komolyabb tagállamot kell majd, ne adj' isten, fegyelmezni? És abban is lehet valami, amivel Orbán szokott fenyegetőzni: hogy ti. a mértéken felüli púposkodás Magyarországgal szemben az Európa-ellenes indulatok felbuzgását okozhatja - az meg kinek jó? (Orbán csak azt nem szokta hozzátenni, hogy ezen indulatok szításából maga is milyen örömmel veszi ki részét.)
A piszkos munka tehát a Bizottságra maradt: de a Bizottság elszántsága is korlátos. Az Orbán-rezsim direkt demokráciaromboló, gyalázatos törvényei közül csak a bírói hatalmi ág bedarálását bírta kifogásolni: és még ennek is kétes a kimenete. Nem piszkálják az egyházügyi törvényt, vagy azokat, amelyek a demokratikus választói akarat torzítására alkalmasak: a médiatörvényt és a választási törvényt.
Mindez még akkor is sovány, ha a Bizottság azt is érzékeltette Orbánnal, hogy bármikor, bármit előszedhet még; ha tovább pörgetik a túlzottdeficit-eljárást; és ha a hitel feltételéül az orbáni gazdaságpolitika teljes rebootolását fogják szabni. Ja, az Európai Néppárt nem adja Orbánt. És az uniós intézmények rövid távú számításai meg hajlamuk a munkakerülésre azt diktálják, hogy most futni hagyják őt. Az Orbán-rezsim számos törvénye és gyakorlata nyilvánvalóan ellentmond az unió alapértékeinek, az unió mégsem lövi ki őket. Ez nem vall valami átütő vízióra.
Most akkor ő győzött...?
Még ikszre se hozta. Kormányzása során most először áthághatatlan korlátokba ütközött; és rövidesen arra fog kényszerülni, hogy olyan programot hajtson végre, amely majd' mindenben eddig hirdetett politikájával ellentétes. Közben egy kicsit még nevetségessé is vált. Győzni akkor fog, ha ezt is győzelemnek tudja majd hazudni. Nem az unióban - itthon, azok előtt, akik a sorsáról két év múlva dönteni fognak.
