Az újabb verdikt szerint a kényszerítés bűntette róható az MDF volt elnöke és volt frakcióvezetője terhére, mivel párton belüli hatalmukkal visszaélve bírták rá Dávid pártelnökjelölt ellenfelét, Almássy Kornélt arra, hogy az mégse induljon az MDF vezetéséért. A büntetésük ezért – nos, büntetés nincs, hiszen a megrovás, amelyben a két volt politikus részesült, valójában bírói intézkedés. Mi több, a megismételt elsőfokú eljárás végén a vádlottakra kiszabott 450 ezer forintos perköltséget is leszállították 11 ezer forintra.
Mintha hat év múltán az lett volna a bíróság legfőbb ambíciója, hogy minél gyorsabban megszabaduljon ettől a zavaros, titkosszolgálati akciókkal, majd arcpirítóan színvonaltalan vádhatósági munkával dúsított ügytől. A történtek alapján úgy véljük, a bíróság mondhatta volna akár ezt is: hölgyem és uram, végre kiléphetnek ebből az évek óta tartó rémálomból, de cserébe el kell viselniük, hogy jogerősen elmarasztaljuk önöket.
A 2008 szeptemberében kirobbant UD Zrt.-botrányról érdemben soha semmi nem derült ki, pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több hónapos, törvényesen engedélyezett titkosszolgálati akciója nyomán konkrét személyek ellen tett följelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon lőfegyverrel visszaélés, magántitok jogosulatlan megismerése és államtitok megsértése miatt. Az ügyészség azonban a biztonsági magáncég és a politikai-gazdasági elitbe tartozó ügyfeleik viselt dolgainak a vizsgálatát rövid úton, bűncselekmény hiányában lezárta. Ezek szerint az UD nem hekkelte meg az elektronikus kormányzati gerinchálózatot, semmi gyanús nincs abban, hogy közel nyolcvan személyről (köztük Bajnai Gordonról) készített környezettanulmányt, vagy abban, hogy előkészületeket tett egy belvárosi ügyvédi iroda lehallgatására, vagy abban, hogy megszerezte a MÁV ABE biztosítottjainak az adatait; és ezek szerint a cég munkatársai biztosan nem alkalmaztak erőszakot adósságbehajtásoknál. Hidegen hagyta továbbá az ügyészséget az UD és egy politikai párt – a Fidesz – dokumentáltan szoros kapcsolata is. Ennek köszönhetően mára feledésbe merült az is, hogyan estek pánikba rövid időre a Fidesz érintett politikusai az NBH följelentésének a hírére.
Lett viszont Dávid Ibolya-ügy, mint az UD-botrány egyik mellékága. Idézzük föl röviden: máig ismeretlen személyek eljuttattak Dávidhoz két olyan, az UD-vel szembeni NBH-akció során keletkezett hangfelvételt, amelyeken a közelgő pártelnökválasztásról és Dávid külső segítséggel tervezett megbuktatásáról volt szó. A pártelnök a közvéleményhez és az ügyészséghez fordult a dolgok tisztázásáért. Ám a vádlóból az első lehetséges alkalommal, képviselői pályafutásának zárultával vádlott lett: polgári és büntetőperek indultak ellene.
Három polgári perben – személyiségi jog megsértése miatt – első- és másodfokon is vesztett, de a Kúria mindhárom felülvizsgálat során megsemmisítette ezeket az ítéleteket. Időrendben Tombor András (Orbán volt külpolitikai tanácsadója, aki Dávid ellenfelének, Almássy Kornélnak segített a pártelnök-választási kampányban), Almássy Kornél és Tóth János, az UD Zrt. egyik volt vezetőjének a kereseteit utasította el a legfelsőbb bírói fórum, amely egyúttal kimondta: a pártelnöknek „saját személye és politikai pozíciója, valamint tisztessége védelme érdekében” joga volt a nyilvánossághoz fordulni, cselekedete – mivel a pártok szabad működése jogilag védett érték – alkotmányosan indokolt volt. Az a büntetőper, amelyet az UD Zrt.-ügycsoport miatt az ügyészség kezdeményezett Szilvásy György és tsai (inkluzíve Dávid és Herényi) ellen, nem hagyhatta, és nem is hagyta figyelmen kívül a Kúriának ezt az állásfoglalását, még ha az polgári perekben született is – hiszen végső soron valamennyi kereset azon alapult, hogy a pártelnök és Herényi törvénytelenül jártak el 2008-ban Almássyék, valamint az UD sérelmére. 2012 áprilisában a bíróság a büntetőper elsőfokú ítéletében valamennyi vádlottat föl is mentette az összes vádpont alól. Másodfokon azonban hatályon kívül helyezték e döntést, és visszadobták az egészet első fokra.
A 2013 elején indult megismételt eljárásban különválasztották Szilvásy és a két MDF-es perét (eleve nem volt egymáshoz köze a két esetnek; ez is sokat elárul a vádhatóság fölkészültségéről), Herényit pedig a személyes adattal visszaélés mellett ezúttal kényszerítéssel is megvádolták. (Dávid Ibolyát már az előző körben is ezek miatt hívta perbe az ügyészség.) 2015 elejére megszületett az új elsőfokú ítélet: megrovás. Múlt pénteken ezt hagyta helyben a másodfokon eljáró bíróság. Azt ugyan az említett kúriai indoklás szellemében a másodfok is elismerte, hogy Dávidék a pártélet demokratikus működésének érdekében léptek föl – viszont az indoklás szerint bűncselekményt követtek el, mert úgymond elhitették Almássyékkal, hogy van több felvételük is. Almássy és csapata (például a karrierje megtörése miatt rettegő Giró-Szász András) attól félve hátrált meg, hogy vajh’ mi minden derülhet ki még róluk. (Tényleg, mi derülhetett volna ki? Csak nem az, hogy Tombor, Giró-Szász meg a többiek egy Orbán-mentes jobboldali pártot akartak maguknak gründolni? Nem amiatt volt-e a nagy beszarás, hogy ez a szándékuk Dávid Ibolyáék sajtótájékoztatója után a Vezér előtt is világossá vált?)
Ismételjük meg: Almássyék úgy gondolhatták, hogy van több, őket kompromittáló fölvétel is; a kényszerítés Dávidék részéről ily módon valósult meg. Ha jól értjük (egyelőre nincs a másodfokú indoklásnak írásbeli változata), ez a kulcsa a mostani elmarasztaló ítéletnek. A 2008 óta történtek ismeretében ezért arra hajlunk, hogy múlt pénteken a független magyar bíróság valójában nem Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt ítélte el, hanem önmagát alázta meg.
(Egyébként a többfordulós perben számtalanszor bebizonyosodott, hogy Dávid Ibolyánál csak kettő hanganyag volt: a nyilvánosság számára is ismert „szervuszelnökuras” beszélgetés, és az, amelyen Tombor éppen a „barátját”, Almássy Kornélt ekézi az UD egyik vezetőjének.)
