Érvkészletüket nem sikerült teljes mértékben összehangolni – míg Andrej Babiš azzal büszkélkedett, hogy a Bizottság, meghallva a visegrádiak szavát, elvetette a kötelező kvótákat, Orbán Viktor szerint a kvótát csak átnevezik, ám attól még kvóta marad. Azt már nagyobb egyetértésben ítélték el a V3-ak, hogy a migráció „megközelítése” nem változott a Bizottság javaslatában; ahogy Orbán fogalmazott, ebben nincs áttörés.
És valóban: bár a 2016-ban benyújtott, éppen a kvótarendszer miatt megfeneklett javaslatcsomaghoz képest az új paktum több részletkérdésben a megszorítóbb menekültpolitika felé mozdul el, a menedékjoghoz és a méltányos menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés elvét megtartotta a Bizottság. A több száz oldalra rúgó jogszabálytervezet-halmaz néhány ponton humánusabb rendszert ígér, összességében mégis inkább a határvédelemre és a visszatoloncolásokra helyeződött a fókusz, a menedékkérők kvóták szerinti elosztása helyett pedig a korábban a visegrádiak által szorgalmazott „rugalmas szolidaritás” egy változatát tette magáévá a Bizottság.
A javaslatcsomag 12 hétre emelné a határon lefolytatott menekültügyi eljárások lehetséges időtartamát, és létrehozna egy ugyancsak 12 hetes „határon lefolytatott visszaküldési eljárást”, így a jelenlegi 4 helyett 24 hétig lehetne a menedékkérőket a határon parkoltatni. Ez elvben nem jelenti az automatikus fogva tartásukat, jóllehet a gyakorlatban nehéz lesz másképp biztosítani, hogy a határövezetben várakozzanak. A Bizottság logikája szerint azokat kellene ebbe a gyors eljárásba terelni, akiknek kevés esélyük van a menekültstátus megszerzésére, így a javaslat alapján kötelező lesz a határon tartani a kérelmezőt, ha származási országának állampolgárai általában ritkán (20 százalék alatti arányban) kapnak elismerést. A sérülékeny menedékkérőket (kísérő nélküli kiskorúakat, kisgyerekes családokat) minden esetben mentesítené a javaslat a határon való fogva tartás alól, a többi kérelmezőnél pedig a tagállam dönthetné el, hogy a határon vagy az ország belterületén bírálja el a menedékkérelmüket. A tervezet első ránézésre talán hasonlít a Magyarországon idén nyárig működtetett tranzitzónás rendszerhez, azonban az ott fenntartott embertelen körülmények és önkényes eljárások biztosan nem felelnének meg ezeknek az új szabályoknak sem. (Azt pedig, hogy a jelenleg hatályos szabályokat sértette a tranzitzóna, a legfőbb illetékestől, a luxemburgi bíróságtól tudjuk.)
2016-ban a Bizottság a menedékkérők tagállamok közötti többé-kevésbé állandó és automatikus elosztását javasolta – ez az elképzelés elsősorban a menekültek első európai állomásaként nagy terheket cipelő Olaszországot és Görögországot lett volna hivatva segíteni. Ehhez képest az új dokumentum szerint eleve csak akkor merülhet fel a szolidaritás bármely frontországgal, ha előbb megállapítást nyer, hogy a menekültügyi rendszerére nyomás nehezedik. A többi ország ekkor önkéntes kötelezettségvállalásokat tehet; ez takarhatja menekültek vagy menedékkérők átvételét, de elutasított menedékkérők hazaküldésének „szponzorálását” is, illetve egyéb segítségnyújtást a bajba jutott tagállamnak – például a menekültügyi rendszerének erősítését pénzzel, eszközökkel.
A Bizottság csak akkor írná elő kötelezően a segítséget, ha ezek a felajánlások nagyon elmaradnak az igényektől, de a menekültek átvállalásától ódzkodó kormányok még ebben az esetben is dönthetnek úgy, hogy kötelezettségeiket azzal teljesítik, hogy beszállnak a visszatoloncolásokba. Van egy további kitétel: ha például Magyarország azt választja, hogy megszervezi egy Olaszországban tartózkodó nigériai hazaküldését, és ezt nyolc hónapon belül nem sikerül lebonyolítani, akkor az elutasított menedékkérőt át kell szállítani Magyarországra. Valószínűleg ezt értékelte Orbán bújtatott kvótarendszerként, bár ebben az esetben is csak annyi történik, hogy a szóban forgó vándor visszaküldését a továbbiakban belföldről kell intézni.
A Bizottság – amennyire ez civilizált keretek között egyáltalán lehetséges – megpróbálta figyelembe venni a V4-ek szempontjait. Orbán azonban nyilatkozatai szerint azt a rendszert terjesztené ki európai szintre, amit a tranzitzónák nyári bezárását követően bevezetett: a menedékjoghoz való hozzáférés felszámolását, az ország teljes lezárását a menekültek elől, a dísznek meghagyott két nagykövetséggel, ahol nem menedékkérelmet adhatnak be, csak „szándéknyilatkozatot”. Pontosan tudja, hogy Európában nem fog sikerrel járni, de nem is ez a lényeg. A miniszterelnök az elmúlt években arra építette politikáját, hogy őt migrációs nézetei miatt támadják – komoly félreértés azt hinni, hogy gesztusokkal, kompromisszumkereséssel bármit is el lehet érni nála.
