Ugyanaznap példátlan egyetértésben ítélték jogtiprónak a magyar Országgyűlés pártjai az ukrán lépést, többek között arra szólítva föl a szomszédos ország vezetőit, hogy „a demokrácia és a jogállamiság közös európai értékeit” tiszteletben tartva „tartózkodjanak” a jogszabály hatályba léptetésétől. A magyar állásfoglalás szerint az ukrán törvényhozásban még szeptember 5-én elfogadott törvény súlyosan korlátozza a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarság azon oktatási és anyanyelvhasználati jogait, amelyeket a jelenleg érvényes törvények nekik biztosítanak. Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt héten Magyarország hátba szúrásáról beszélt, a kormány pedig az Európai Unió megfelelő intézményeihez fordult az ügyben. Ha nem ennyire hangos kardcsörtetés közepette is, de ugyancsak határozottan tiltakoztak az ukrán törvény miatt a románok, a szlovákok, a lengyelek. Meg persze az oroszok, akik igen helyesen mutattak rá, hogy az egész célja voltaképpen az ő ukrajnai nemzettestvéreik méretre szabása.
Az EU-ba igyekvő Ukrajnában az uniókompatibilis nyelvtörvény nacionalista felülírása először három és fél éve, az oroszbarát hatalom megdöntése után, a Majdan téri harcok és a Krím félsziget elleni orosz intervenció idején merült föl. A polgárháborúba sodródó és a putyini Oroszországgal de facto hadban álló ukrán politika akkor végül visszalépett ettől, de a jelek szerint nem mondott le arról, hogy – a fiatal és többnemzetiségű államok mindenkori gyakorlatához hasonlóan (ugye, fölösleges egy ismert 19. századi példát említeni?) – a nyelvi egységesítés felgyorsításával is igyekezzék stabilizálni helyzetét. A mostani szándéka meglehetősen egyértelmű – már ha a tiltakozásokra adott igencsak fantáziátlan ukrán sablonreakciót vesszük alapul, miszerint az állam hivatalos nyelvét minden polgárnak magas szinten kell ismernie ahhoz, hogy boldogulni tudjon.
Ennél azért persze bonyolultabb a helyzet. Az ukránok egyszersmind az uniós sztenderdeknek is próbálnak megfelelni: és elsősorban nem is arra a kiskapura gondolunk itt, hogy az Európai Unió hivatalos nyelvein (így magyarul is) „egy vagy több tantárgy” oktatható, hanem például a pedagógusoknak biztosított tanterv-összeállítási szabadságra, vagy arra, hogy a reformot felmenő rendszerben, fokozatosan, 11 év alatt vezetnék be. Csakhogy a jogszabály öszvérjellege miatt (egyszerre akar megfelelni a nemzetféltő, bezárkózó nacionalizmusnak és az uniós nyitottságnak) a törvényszöveg nem egyértelmű, vagyis politikai széljárás függvénye lehet, éppen hogyan értelmezik egyes passzusait. Legalábbis ezt állítják a számunkra mértékadó elemzések (például a Hodinka Antal Intézeté, amely a Magyar Tudományos Akadémia beregszászi kutatóhelye).
Ugyanebben az anyagban olvasható az is, hogy a kárpátaljai magyarok jelentékeny része 11 év alatt sem tanult meg rendesen ukránul eddig – és ezen vajmi keveset segít, ha erre ezentúl csak négy év lesz, az 1–4. osztályokban. (Az új törvény értelmében utána ugyanis ukránul zajlik az oktatás a – jelen esetben – magyarórák kivételével; persze, elvileg van lehetőség más tantárgy tanítására is az adott kisebbség nyelvén, lásd fentebb.) Vagyis elsősorban a nyelvoktatással van probléma, összegez az intézet.
De nem csak azzal, tesszük hozzá mi.
Romániában vagy Szlovákiában 8–10–12 év alatt például megtanulják a magyar gyerekek a többségi nyelvet. (Akár úgy is, hogy egyébként 12 évig magyar tannyelvű iskolába járnak.) Illetve, azonnal pontosítunk a tapasztalatainkra hagyatkozva. A romániai, szlovákiai nagyvárosokban a magyar gyerekek nagy valószínűséggel elsajátítják a többségi nyelvet. Azokban a feltörekvő régiókban, amelyek a vágyott európai életszínvonalhoz egyre sebesebben zárkóznak föl, megfigyeléseink szerint semmiféle gondot nem okoz a magyaroknak a román vagy a szlovák nyelv megtanulása. Sőt: a gyerek iskolaválasztásakor egyre inkább szempont a magyar családokban az is, hogy nem célszerűbb-e minél korábban bekerülni a román/szlovák nyelvű oktatásba. Szó nincs román vagy szlovák nacionalista presszióról (Pozsonyban, Kolozsváron vagy Temesváron biztosan nincs), másfelől pedig szó nincs kisebbségi magyar „nemzetárulókról”. A minél teljesebb egyéni kiteljesedés, a boldogulás vágya a legfőbb hajtóerő.
Ettől persze a tönk szélén álló Ukrajna igen messze van, sajnos. Ennek a következménye az okkal bírált oktatási törvény. De messze került Magyarország is attól, hogy a körülötte történtekre a nacionalizmus logikáját meghaladva legyen képes reagálni. Sajnos.
