Az Országgyűlés kormánypárti többsége 2019. december 11-én mondott igent A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről címet viselő új tb-törvényre, amelynek értelmében a minimum 6 hónapig nem fizetők neve mellé a rendszerben barna jelzés kerül, azaz a TAJ-számuk érvénytelenné válik. Ők csak azután juthatnak egészségügyi ellátáshoz, ha rendezik a tartozásukat vagy fizetnek a szolgáltatásért. (A „barnák” a gyógyszerért is teljes árat fizetnek, támogatott árú orvosságra nem jogosultak.) Mindez a sürgősségi beavatkozásokra nem vonatkozik – állították akkor. Az új szabályozás hatályba lépése után azonban augusztus végén kijött egy Emmi-rendelet, amely az ilyen típusú ellátást is érvényes TAJ-számhoz köti – ennek hiányában pedig fizetni kell.
Az egészségügyi ellátásra jogosultság rendezetlensége évtizedes anomália. E káosz felszámolásába komolyan először a Gyurcsány-kormányok vágtak bele, akkor a durván egymilliósra becsült rendezetlen biztosítási jogviszony 3–400 ezerre csökkent. Ma már ennél jóval kevesebb emberről van szó, és a tavaly decemberi szigorítás után nyilván tovább tisztul a kép. Erre szükség van, hiszen e rendezetlenség következtében manapság is milliárdok folynak el a költségvetésből.
Az ilyesfajta intézkedéseket azonban normál esetben alapos előkészítés után hozzák meg, hiszen az egészségügy bonyolult rendszerében minden változtatás egy sor más dologra van hatással. Gyurcsányék alatt, elsősorban Molnár Lajos egészségügyi minisztersége idején egy átfogó reform részeként került sor erre is. Abból a reformból, mint tudjuk, végül semmi nem lett. A vele szembeni ellenállás előbb Molnárt, aztán magát a kezdeményezéseket is elsodorta. Ennek az ellenforradalomnak a vezető ereje a Fidesz volt (bár többnyire a hasznos idiótáit tolta a színpadra), amely a „magas színvonalú ingyenes állami egészségügy”, valamint „az egészségügy nem üzlet” néphülyítésével nem pusztán az egészségügyi rendszer sürgető modernizálását fúrta meg, de az erről folytatható értelmes párbeszéd esélyét is – évekre, évtizedekre előre.
Mindezt miért hozzuk most föl?
Az egészségbiztosítási szolgáltatási járulék minimális összege júliustól havi 7710 forint – magyarán ennyiért már állami egészségügyi ellátáshoz juthatunk. Ez nyilván nem létező összeg annak, akinek a két keze is kevés ahhoz, hogy a kastélyait megszámlálja. Ám sokan vannak olyanok, akiknek még ennyire sem futja. Például azért nem, mert választaniuk kell aközött, hogy az állami egészségügyi ellátási jogosultságért fizessenek-e vagy a gyereknek vegyenek ennivalót. Akik tehát felhalmoznak hathavi tb-tartozást, azok nem mindannyian notórius adócsalók. Hanem például reménytelenül szegény emberek, akik léthelyzetükből (rossz lakhatási viszonyok, egészségtelen táplálkozás stb.) következően az egészségügyi ellátásra leginkább rászorulók közé tartoznak. Több tízezer honfitársunk. Velük mi lesz? Mit kezd ezekkel az emberekkel a kormányzat, amelynek a feje hat éve egy kórházátadáson a „nehéz sorsú, segítségre szoruló emberekről” hadovált, meg arról, hogy egy „ország lelkületéről” az árul el a legtöbbet, hogy „mennyire törődik, milyen színvonalon törődik, mennyire tartja fontosnak polgárai sorsát”? Ez az átgondolatlan intézkedés a kormányzásképtelenség újabb, menetrendszerű bizonyítéka, vagy a parvenü gőgből, a legelesettebbek megvetéséből és lenézéséből fakad? És milyen „lelkület“ nyilvánul meg benne? A hirdetett keresztényi (keresztyéni) szeretet és szolidaritás? Hacsak az nem.
