Skarlát betűs ország

Múlt szombaton, március 15-én Magyarország az 1848-as forradalmának és szabadságharcának 177. évfordulóját ünnepelte meg. Ez az egyik legnagyobb ünnepe Magyarországnak. Kitüntetett időpillanat, amelyben mindenki büszke lehet magára, arra, hogy milyen nagyszerű elődei voltak, s hogy milyen példa szerint élheti az életét, építheti a hazáját.

De Magyarország a következőképpen ünnepelt. A központi rendezvényen kiállt az országot tizenöt éve – és jó ideje rendeleti úton – kormányzó miniszterelnök 2-3 ezer főnyi, kistelepülésekről elébuszoztatott, jobbára hajlott korú közönség elé, akiket azért gondosan elkorlátoztak előle, s hosszú perceken át folyamatosan gyalázkodott. Fenyegette politikai ellenfeleit, szidalmazta az ország szövetségeseit. Ilyeneket mondott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. (…) Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. (…) Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket.”

Vigyen a víz „politikusokat, bírókat, újság­író­kat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Vitt már Magyarországon a víz em­be­­re­ket, nem is olyan régen, s akkor is rajtuk volt a skarlát betű, éppenséggel a sárga csillag. A „sereglet” pedig lelkesen tapsolt neki, rázta az öklét, s kinyilvánította őszinte gyűlöletét. Pár órával később, s pár utcával arrébb tízszer, hússzor ennyien gyűltek össze a demokráciáért.

Az ünnep másnapján a Magyarországot tizenöt éve vezető kormánypárt összes magasabb rangú tisztségviselője (a kommunikációs vezető, a pártigazgató, a frakcióvezető, a politikai igazgató, a főideológus, bárki, akinek megszólalási engedélye van) és persze a párt sajtóhadserege elkezdte bizonygatni, hogy a folyamatosan többes számban beszélő („a pokolban külön bugyor várja őket”) miniszterelnök, aki beszédében meg is nevezte, hogy „politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat” vigyen a víz, az valójában csak egy emberről beszélt. Mert egyről nyilván lehet így, dehumanizálva, pokolra kívánva, kertelés nélkül fenyegetve beszélni. Egy emberről, a legfőbb politikai ellenfeléről. Aztán hétfőn a miniszterelnök maga is megerősítette, hogy ő csakis egy emberről beszélt, amikor azt mondta, hogy „átteleltek a poloskák”, vagy azt, hogy „túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl”, és azt, hogy „tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket…”. Egy emberről.