A szerk.

Skarlát betűs ország

A szerk.

Múlt szombaton, március 15-én Magyarország az 1848-as forradalmának és szabadságharcának 177. évfordulóját ünnepelte meg. Ez az egyik legnagyobb ünnepe Magyarországnak. Kitüntetett időpillanat, amelyben mindenki büszke lehet magára, arra, hogy milyen nagyszerű elődei voltak, s hogy milyen példa szerint élheti az életét, építheti a hazáját.

De Magyarország a következőképpen ünnepelt. A központi rendezvényen kiállt az országot tizenöt éve – és jó ideje rendeleti úton – kormányzó miniszterelnök 2-3 ezer főnyi, kistelepülésekről elébuszoztatott, jobbára hajlott korú közönség elé, akiket azért gondosan elkorlátoztak előle, s hosszú perceken át folyamatosan gyalázkodott. Fenyegette politikai ellenfeleit, szidalmazta az ország szövetségeseit. Ilyeneket mondott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. (…) Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. (…) Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket.”

Vigyen a víz „politikusokat, bírókat, újság­író­kat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Vitt már Magyarországon a víz em­be­­re­ket, nem is olyan régen, s akkor is rajtuk volt a skarlát betű, éppenséggel a sárga csillag. A „sereglet” pedig lelkesen tapsolt neki, rázta az öklét, s kinyilvánította őszinte gyűlöletét. Pár órával később, s pár utcával arrébb tízszer, hússzor ennyien gyűltek össze a demokráciáért.

Az ünnep másnapján a Magyarországot tizenöt éve vezető kormánypárt összes magasabb rangú tisztségviselője (a kommunikációs vezető, a pártigazgató, a frakcióvezető, a politikai igazgató, a főideológus, bárki, akinek megszólalási engedélye van) és persze a párt sajtóhadserege elkezdte bizonygatni, hogy a folyamatosan többes számban beszélő („a pokolban külön bugyor várja őket”) miniszterelnök, aki beszédében meg is nevezte, hogy „politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat” vigyen a víz, az valójában csak egy emberről beszélt. Mert egyről nyilván lehet így, dehumanizálva, pokolra kívánva, kertelés nélkül fenyegetve beszélni. Egy emberről, a legfőbb politikai ellenfeléről. Aztán hétfőn a miniszterelnök maga is megerősítette, hogy ő csakis egy emberről beszélt, amikor azt mondta, hogy „átteleltek a poloskák”, vagy azt, hogy „túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl”, és azt, hogy „tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket…”. Egy emberről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.