A szerk.

Skarlát betűs ország

A szerk.

Múlt szombaton, március 15-én Magyarország az 1848-as forradalmának és szabadságharcának 177. évfordulóját ünnepelte meg. Ez az egyik legnagyobb ünnepe Magyarországnak. Kitüntetett időpillanat, amelyben mindenki büszke lehet magára, arra, hogy milyen nagyszerű elődei voltak, s hogy milyen példa szerint élheti az életét, építheti a hazáját.

De Magyarország a következőképpen ünnepelt. A központi rendezvényen kiállt az országot tizenöt éve – és jó ideje rendeleti úton – kormányzó miniszterelnök 2-3 ezer főnyi, kistelepülésekről elébuszoztatott, jobbára hajlott korú közönség elé, akiket azért gondosan elkorlátoztak előle, s hosszú perceken át folyamatosan gyalázkodott. Fenyegette politikai ellenfeleit, szidalmazta az ország szövetségeseit. Ilyeneket mondott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. (…) Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. (…) Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket.”

Vigyen a víz „politikusokat, bírókat, újság­író­kat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Vitt már Magyarországon a víz em­be­­re­ket, nem is olyan régen, s akkor is rajtuk volt a skarlát betű, éppenséggel a sárga csillag. A „sereglet” pedig lelkesen tapsolt neki, rázta az öklét, s kinyilvánította őszinte gyűlöletét. Pár órával később, s pár utcával arrébb tízszer, hússzor ennyien gyűltek össze a demokráciáért.

Az ünnep másnapján a Magyarországot tizenöt éve vezető kormánypárt összes magasabb rangú tisztségviselője (a kommunikációs vezető, a pártigazgató, a frakcióvezető, a politikai igazgató, a főideológus, bárki, akinek megszólalási engedélye van) és persze a párt sajtóhadserege elkezdte bizonygatni, hogy a folyamatosan többes számban beszélő („a pokolban külön bugyor várja őket”) miniszterelnök, aki beszédében meg is nevezte, hogy „politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat” vigyen a víz, az valójában csak egy emberről beszélt. Mert egyről nyilván lehet így, dehumanizálva, pokolra kívánva, kertelés nélkül fenyegetve beszélni. Egy emberről, a legfőbb politikai ellenfeléről. Aztán hétfőn a miniszterelnök maga is megerősítette, hogy ő csakis egy emberről beszélt, amikor azt mondta, hogy „átteleltek a poloskák”, vagy azt, hogy „túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl”, és azt, hogy „tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket…”. Egy emberről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.