A hazugságok, amelyekkel a létezését indokolja, egyre arcpirítóbbak. Vajon meddig bírja még? Elég lesz-e hatalma továbbörökítéséhez a szinte korlátlan mennyiségben ellopott pénz, a hazugságok és terjesztésük bizarr építménye, az erőszak, a megfélemlítés? Meddig bírja még az Orbán-rendszer?
És meddig bírja a Narancs? Mire és meddig lesz elég a mi elszánásunk és tudásunk – szemben a Gólemmel? Ki bírja tovább?
Nem leplezhetjük el, hogy súlyos fellegeket látunk magunk előtt, s lapunk jövője bizonytalanabb, mint eddig bármikor. A hatalom olyan intézkedésekre készül, amelyek továbbszűkítik a független sajtó létkörülményeit. Ám mégsem ezek miatt fő a fejünk. Mert a Narancsot nem tudja bedönteni a rezsim – csak a közöny.
Mi addig bírjuk, ameddig az olvasóink. Bennünk Ön, az olvasó, tartja a lelket, aki számít ránk, és akinek tartozunk annyival, hogy tovább pengessük lantunkat. A Narancs ott lesz Önnel, amikor nem érti, hogy mi folyik itt, és kideríti, elmagyarázza és összefüggésbe helyezi mindezt. Reményt ad, és tanúságot tesz arról, hogy nem, nem Ön tudja rosszul, és nem Ön az, aki egy másik, gonosz dimenzióban lakik. A Narancs az előfizetőnek otthonába viszi a bizonyosságot, hogy a szavak azt jelentik, amit jelentenek, és nem az ellenkezőjét, s hogy az önkény és az elnyomás eltévelyedés.
Nem ért véget Magyarországon a politika, amíg vannak, akik nem adják fel a cselekvést. És nem ért véget a kultúra sem, amíg a művészetek őrzik a szabad Magyarország ígéretét és megmutatják szebbik, kedves és értelmes arcát. Erről is szól, s ezeket az erőfeszítéseket veszi lajstromba hétről hétre a lapunk. A Narancs megmutatja, hogy van nyelv, amelyen még tudunk egymáshoz szólni – s e nélkül aligha találhat vissza a hazánk a jobbik, a kedvesebb énjéhez. Ahhoz a hazához, amelyben mindenkinek jut elég, és amelyben mindenkinek jár a félelem nélküli élet és a méltóság. Támogassa lapunkat! Fizessen rá elő!
