Ha nem, és Merkelnek annyit sem sikerül elérnie, hogy Timosenkót a gerincproblémái kezelésére Németországba szállíthassák, majdnem mindegy, hogy a német kancellár hol nézi a német-portugált.
A valódi kérdés inkább az, hogy lehet-e egyáltalán foci Eb-t rendezni 2012 nyarán Ukrajnában?
Avval ne jöjjön senki, hogy a nemzetközi futball a planetáris népszórakoztatás, esetleg a globális sportipar nagyszerű eseménye, a sport és az ifjúság, a testedzés és a fair play nagy ünnepe, amibe "ne keverjük bele a politikát". Az, hogy 2009-ben épp Ukrajna és Lengyelország nyerte el az Eb rendezési jogát, politikai, hovatovább világpolitikai hátterű döntés volt, ráadásul olyan, amelyik elég jónak tűnt. Lengyelország együtt csinál valami fontosat, szépet és - ha el nem szúrják - jövedelmezőt az egyik olyan szomszédjával, amellyel súlyos, halálos konfliktusai évszázadokra nyúlnak vissza (nem mintha sok másmilyen szomszédja lenne), miáltal is az európai együttműködés égisze alatt forrnak be a múlt mély sebei. Mi több, a közös rendezvényszervezés mintegy berántja, beljebb rántja Ukrajnát Európába is. Elfele rángatja Moszkvától. Azt a kormányfőt, aki az ukrán pályázat fölött bábáskodott - az élet néha furcsa dolgokat produkál - Julija Timosenkónak hívták, még ha a meggyőzésben nyilván komoly szerepet játszottak Timosenko saját, személyes használatra tartott mágnásai is. Akkoriban ő volt Ukrajna nyugatos fejlődésének, a NATO-hoz és az unióhoz való közeledésének a letéteményese - ami persze sokat elárul a helyi választékról is. Ki gondolta volna, hogy a dolgok egy-két év leforgása alatt ennyire félre bírnak csúszni?
Arra viszont, hogy mikor kellett volna e félrecsúszást észrevenni, pontos választ tudunk adni: 2011. augusztus 5-én, amikor a kijevi bíróság elrendelte Timosenko előzetes letartóztatását. Azon a pénteki tárgyalási napon Timosenko nemcsak az ellene felhozott vádakat cáfolta nagy vehemenciával, de megfordította a szerepeket is, s az ellene tanúskodó Mikola Azarov miniszterelnököt - Janukovics elnök bábját - korrupcióval vádolta meg. Kirijev bíró a bíróság megsértése és "kihívó viselkedés" miatt lecsukatta az addig szabadlábon védekező exkormányfőt; Timosenko a bíróság előtt gyülekező híveinek egy cédulát adott át, amire azt írta, hogy nem beteg, és nem akar öngyilkos lenni. Ekkorra vált nyilvánvalóvá még a leghülyébbek előtt is, hogy Timosenko nem számíthat méltányos eljárásra, s nemhogy az ügyészség, de a bíróság is politikai motivációkból dolgozik. Timosenko végül meg is kapta a maga hét évét, jóllehet a vád nemcsak hogy nem nyert bizonyítást (a személyes haszonszerzés elemét nem is tartalmazta), de önmagában is abszurd volt: azt az oroszokkal (személyesen Putyin elnökkel) kötött gázszállítási megállapodást rótták a terhére, amelynek révén megoldódott a 2008-2009 telén fél Európát sújtó gázellátási válság. Azt, hogy ez a per par excellence justizmord volt, Janukovics elnök leszámolása legerősebb politikai ellenfelével, az ítélet óta eltelt események is igazolják. Nem csak a zord börtönviszonyok, amelyek hovatovább az elítélt puszta életét veszélyeztetik (ezekről két nemzetközi orvoscsoportnak is volt alkalma meggyőződni), és nem csak az a tény, hogy már elkészült az újabb koncepciós vádirat is a volt kormányfő ellen (egy 1995-97-es állítólagos adócsalásért újabb 12 év fenyegeti). De az is, hogy egykori kormányának és szélesebb entourage-ának szinte mindegyik tagja (aki nem sorolt át idejekorán Janukovics táborába) vagy előzetesben ül, némelyikük évek óta, vagy jogerős büntetését tölti, többé-kevésbé a Timosenkóéhoz hasonló eljárások után; a szerencsésebbek időben el tudták hagyni az országot. Ül Lucenko, a volt belügyminiszter, Filipcsuk és Ivascsenko miniszterek, Kolbun, aki a nyugdíjalapot vezette, Hricun, az államkincstár helyettes igazgatója, Makarenko, a vámhivatal parancsnoka, Didenko, a Naftogaz igazgatója, és ülnek sokan mások. És nehogy azt higgyük, hogy ez pusztán két rivális politikai klán leszámolása, a hatalom csúcsain folyó maffiaháború - a politikai perek csak a jéghegy csúcsa, a Janukovics-forradalom emblémái, amely forradalom valódi minőségét a független közjogi intézmények felszámolása, a sajtószabadság és a gyülekezési jog nemritkán erőszakos korlátozása, a választási törvény csalárd módosítása, egyszóval a politikai teljhatalom kisajátítására irányuló szisztematikus erőfeszítések adják meg.
Lehet, hogy a döntés eleve rossz volt. Lehet, ha egy évvel ezelőtt kap észbe Európa, többet elért volna. Lehet az is, hogy most, az esemény előtt egy hónappal már túl késő bojkottal fenyegetni Janukovicsot. És a lengyel kormány önhibáján kívül nyilván rettenetes helyzetben van. De az is biztos, hogy Janukovics Ukrajnájára nem szabad rányomni a tiszteletre méltóság, a normalitás nemzetközi pecsétjét; az európai nemzetek nem tehetnek úgy, mintha Ukrajnával nagyjából minden rendben lenne (jó, néha megpróbálnak a börtönben agyonverni egy koncepciós perben elzárt volt miniszterelnököt, de ezt nem kell úgy mellre szívni). És mivel a labdarúgó Európa-bajnokság épp ezt tenné, nem Angela Merkelnek, még csak nem is az európai állami vezetőknek kellene távol maradni, hanem a csapatoknak.
