Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén nem szavazta meg, hogy a világszervezet vizsgálja a Fülöp-szigeteken 2016 óta tartó azon drogellenes háborút, amelyben ezreket (hivatalos adatok szerint 5300 embert, ám a valós szám ennek a négyszerese is lehet) öltek meg önbíráskodó biztonsági erők és ismeretlen hátterű halálbrigádok. Rodrigo Duterte elnök – aki maga is büszkén vallja, hogy ölt már embert, és hogy már polgármesterként is adott megbízásokat gyilkosságokra – közvetlenül a hatalomra kerülése után hirdette meg e hadjáratot, amelynek számos esetben bizonyíthatóan ártatlanok (néhány esetben Dutertét kritizáló értelmiségiek) estek áldozatául.
Magyarország továbbá nem írta alá azt a levelet sem, amelyet 22 nyugati állam ENSZ-nagykövete írt az Emberi Jogi Tanácsnak Kína ujgur kisebbséggel szembeni fellépése miatt. A kínai kommunista rendszer a döntően muszlim ujgurokat átnevelő táborokba kényszeríti, ahol „rezsimidegen” szokásaik, kultúrájuk megtagadását várják el tőlük. Megjegyzendő, hogy 2016-ban a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlésre 27 országból Bugacra érkezett vendégek között ujgurok is voltak, így nekik is szóltak Lezsák Sándornak, a magyar Országgyűlés alelnökének szép szavai, miszerint a Kurultáj az őstörténeti időkben gyökerező közös múltnak és hagyományoknak, azaz a kulturális testvériségnek a nagyszerű ünnepe.
A magyar kormány magatartása pusztán az alá nem írás okán is aljasnak és felháborítónak nevezhető – ám a civilizált normáknak tüntetően fittyet hányó bunkóságot Szijjártó Péter külügyminiszter indoklási szakasszal is ellátta. A miniszter az index.hu Eurologusának a kérdésére azt válaszolta, hogy a Fülöp-szigeteki beadványt menedzselő izlandi kollégája, nem adott „értelmes választ arra”, hogy miért nem járt még Duterte hazájában. „Ha valaki akar velük beszélni, az tud, én például gond nélkül tudok beszélni a Fülöp-szigetekiekkel bármikor” – hangzott Szijjártó hibátlan érvelése, aki szerint épp ezért az akció „nem hiteles”. Lám, a tavaszi EU–Kína csúcstalálkozón az európaiak is faggatták az ujgurokról a kínai külügyminisztert, aki „megadta a választ és ezen válaszok, kérdések és konzultációk megtörténte után mi nem csatlakoztunk ehhez a levélhez”.
A kínálkozó analógiák – Szálasitól Hitlerig, Rákositól Sztálinig nyilván mindegyik tömeggyilkosnak megvolt a válasza az emberirtásra, a munka- és koncentrációs táborokra – olyannyira maguktól értetődőek, hogy bővebb kifejtést nem is igényelnek. (Talán csak annyit jegyeznénk meg, hogy a szijjártói logika szerint a náci Németország elleni szövetséges katonai műveletek sem lehetnek „hitelesek”, mivel sem Eisenhower, sem Montgomery nem járt Auschwitzban azelőtt, hogy a normandiai partraszállásról döntöttek volna.) Ráadásul ennél sokkal lényegesebb az a tágabb kontextus, amelyben a mostani lépések a legkevésbé sem tűnnek meglepőnek. Már csak azért is, mert történelmi ismereteink alapján a magyar külpolitika 2010 óta tartó ámokfutása – a Magyarország szuverenitását is kockáztató kritikátlan oroszbarát fordulat; a posztszovjet „sztánok” zsarnokai előtti gazsulálás, melynek során, az azeri baltás gyilkos de facto szabadon bocsátásával Orbánék a haza becsületét is szívbaj nélkül föláldozták; a Kínának tett feltétlen behajolás; a legsötétebb közel- és távol-keleti politikai aktorokkal (nemegyszer körözött bűnözőkkel) megejtett smúzolás; és mindezekkel párhuzamosan uniós és NATO-szövetségeseink folyamatos elárulása – hosszú (de talán már közép-)távon aligha maradhat súlyos következmények nélkül a nemzetközi politikában. Amit elhárítani másnak, mint az ország jobbik felének, nincs már lehetősége. Ehhez az első lépést ősszel lehet megtenni.
