Nem volt nehéz dolga, Galló Béla, a Szili Katalin baráti kör egyik kiemelkedő alkotóművésze a múlt héten a Népszabadságban szabadult volna tőle, Szekeres Imre egy napra rá az MTI-nek beszélt arról, hogy a legnépszerűbb MSZP-s politikusnak kell lennie a miniszterelnök-jelöltnek, más sajtótermékek névtelen szocialista forrásokra hivatkozva lengették be, hogy az EP-választás után is lehet tisztújító kongresszust tartani, nem csak a hétvégén. Hogy a pártütés egyéb, csak a párt belköreiben tapintható jeleiről ne is ejtsünk szót (megtesszük néhány oldallal beljebb).
Pártütést írunk és intrikákról beszélünk, de csak rossz szokásból. Hiszen az, hogy a szocpártnak - semmilyen pártnak - nem akaródzik olyan miniszterelnökkel vagy miniszterelnök-jelölttel nekimenni az általános választásnak, akinek a főnökösködése alatt a szervezet 40-ről 10-15 százalékra abálódott le, nemhogy érthető, de az életösztön legelemibb megnyilvánulása. Hülyék lettek volna, ha nem törik ilyesmin a fejüket. Gondolták, az EP-választást még megvárják, és aztán lépnek. Nem gondolták túl jól egyébként: utána az idő szűke miatt új kormányfőt már bizonyosan nem tudtak volna állítani, tehát vagy marad Gyurcsány, vagy kora ősszel választunk. De mivel Gyurcsány nem maradt volna, Orbán idő előtt megérkezik. Gyurcsány tehát megint helyettük gondolkodott. Már ha a cél a ciklus kitöltése: és az egyik feladvány épp ez. Mikor veszít kevésbé az MSZP? Most vagy egy év múlva? Érdemes-e még próbálkozni, vagy essünk túl minél hamarabb Orbán Viktoron - lehetőleg úgy, hogy a válságkezelés az ő feladata legyen, s a következményei is őt sújtsák? De ha a következő egy évben mégis jobbra fordul minden? Ha Elvis mégis él?
Persze a kormányfő a saját fejével is gondolkodott. Hiszen ha nem magától megy, hanem kiteszik a szűrét, akkor nemcsak a miniszterelnökségnek, de a pártelnökségnek is búcsút inthet. Az pedig Gyurcsány Ferenc 9/11-e, politikai pályafutásának vége. Kívülállóként érkezett 2001-ben, és ugyanolyan kívülállóként távozik nyolc évvel később. Jól működő, tehetős és kiterjedt párthátország nélkül pedig nemigen lehet nyulat fogni a politikában.
És végül a kormányfő azt is érzékelte, hogy a lemondása kissé megakasztja a Fideszt. Nem erre számítottak. Nem lesz könnyű most a lövegeket átállítani az új miniszterelnökre, majd a jelöltre (de azért sikerülni fog). És az sem biztos, hogy pont most annyira akarnának kormányozni. (Miért nem tüntetnek érte, például?)
Legyen tehát egy semleges pali. Nem mondunk "szakértő" kormányt, de az van a fejünkben. A randa dolgokat nagyjából megcsinálja, a pénzpiacok megnyugszanak, Magyarország visszanyeri függetlenségét, mert nem csak egyetlen hitelező ad neki pénzt. Igaz, ezen semleges illető mögé is az MSZP (és az SZDSZ) fogja odapakolni a parlamenti többséget, de a párt egy kicsit legalább el tudja távolítani a dolgot magától. Én? Nem is én csinálom. Elromlott, kihívtuk a szakelemet - nem mi mondjuk, ő mondja, hogy ki kell dobni a 13. havit, a szocpolt, a gázártámogatást, istenharagját. Aztán ősszel lehet hozni megint egy másvalakit, akkor már szocialistát, szocialistábbat, miniszterelnök-jelöltnek, aki adna is valamit. Vagy az elvevést abbahagyná legalább. Ez lenne a másik feladvány: ki legyen az a férfi vagy nő, aki nekiáll brutalizálni, és vagy sikerül neki, vagy nem - mert esetleg meggondolja magát közben a szocialista frakció, Gyurcsány Ferenc minden erőfeszítése ellenére? (És a végén ez az illető nem is kap semmit, csak közben a sértéseket. Hisz mivel is lehetne kifizetni? Beírhatja a CV-jébe, hogy megmentettem a hazát.)
Ezt a dilemmát igen jól ismerjük, az elmúlt három évben máshoz sem volt szerencsénk, mint ehhez. És ebben az értelemben alig változott valami szombat reggel óta. A szocpárt embert keres, aki úgy reformál, szúr, vág, hogy mégsem. Ennek eddig Gyurcsány volt a mestere - az egyensúlyozásnak a szocpárt bal- és középszárnya, az SZDSZ jobb- és balszárnya, a különféle lobbicsoportok, a pártfinanszírozás gurujai közt. Ezért is bírta ilyen sokáig. És nemcsak ő, hanem vele és miatta az MSZP is. Orbánék 2006 ősze óta azért akarják lemondásra kényszeríteni, mert úgy vélik, ha őt kiveszik, az MSZP erős vezető személyiség, programra, kormányzati cselekvésre váltható gondolatok nélkül egyszerűen szétmállik. Érzésünk szerint ez nem volt rossz számítás.
És ezzel az utolsó, a legfogósabb feladványunkhoz értünk.
Ahhoz tudniillik, hogy mitől nem mállana szét az MSZP? Hogy miért van?
Hogy miért volt az elmúlt hat-hét évben, a poszt-horni időszakban, azt nagyjából megértheti az, aki hajlandó rá, és akinek a gyűlölet nem vette el teljesen az ítélőképességét. Emlékszünk Gyurcsány indulására, az ezredfordulóra: az akkoriban divatos harmadik utas elképzelésre, a modern szociáldemokrácia blairi és schröderi modelljére, amelyben állam és piac, munka és tőke viszonylagos békében és harmóniában szervül egymáshoz. Az állam nem tulajdonol és irányít, hanem szabályoz és ha kell, beavatkozik; a polgárait nem utasítja, hanem szolgáltat nekik. A tőke mohóságától meg a monopóliumoktól úgy védi meg őket, hogy a szabad versenyt, az egyenlő pályákat garantálja; ezért engedi be szigorú feltételekkel a piacot a közszolgáltatásokba, az oktatásba, az egészségügybe. Az egyéni felelősséget támogatja; ezért sulykolja az öngondoskodás módozatait. Nem vitatja el a személyes gazdagodás jogát, de nem is abszolutizálja; és a gazdagokra kötelmeket is ró. Az állandó növekedés és gyarapodás jótéteményeiből mindenkinek részesülnie kell, a legalul lévőknek, a legelesettebbeknek is. Nekik főként. Kiegészíti egymást a teljesítmény elismerése és a képesség az együttérzésre.
Ennek az ideológiának a konkrét lenyomatait az elmúlt legalább három év kormányzati munkájában is felfedezhettük. A szándékokban mindenképp; az eredményekben kevésbé. És tavaly októberig úgy tudtuk, a dolog csak helyspecifikusan nem jött be; vagy nem nagyon. A válság viszont ennek a modellnek az általános érvényét kérdőjelezte meg. Vajon mi marad az állam gazdasági semlegességéből, miután a világon mindenütt az ő aktív szerepvállalásától várják a kimenekülést? Az öngondoskodásból, ha az ezt szolgáló gazdasági intézmények, a nyugdíjpénztárak, befektetési alapok elveszítették értékük negyedét, harmadát? A munka és a tőke kiegyezéséből, ha a viszony épp elmérgesedett köztük, s most egymásra mutogatnak: adj te többet? A lecsurgó gazdagságból, ha a növekedés negatív lesz?
Az bizonyos, hogy ha a szocpárt a következő pár évben versenyben akar maradni, nemcsak a szervezetét és infrastruktúráját kell részben megőriznie, részben újjáépítenie, de valaminő, a fentiekre reflektáló gondolatokkal is célszerű lesz előállnia, melyekkel megindokolja a választókhoz benyújtott kérelmét. Lehetőség szerint olyanokkal, amelyek sem a piacgazdaságot, sem a képviseleti demokráciát nem kezdik ki. Amikor az a kérdés, hogy Orbán "új rendszerváltása" megkapja-e a kétharmadot, pont nem hiányzik még egy olyan párt, amelyik ezekből próbálna heccet csinálni.
Az - egyébként teljesen legitim - választási és hatalomtechnikai megfontolásokon túl ebben lehet még a hátralépés értelme. Pártot építeni, logisztikailag és szellemileg. Hisz egymással még mindig többre mennek, mint egymás nélkül. Mind a ketten: Gyurcsány és a pártja is.
