A szerk.

A vészkapus

  • A szerk.
  • 2009.04.16 00:00

A szerk.

Négy hét kacskaringózás után új miniszterelnöke van az országnak, az Országgyűlés 204 igen szavazattal kormányfővé választotta Bajnai Gordont. Bajnai kedden kora délután megtartotta őszödi beszédét, ami teljesen normálisan, úgyszólván tényszerűen hangzott. Úgy, mintha egy felnőtt ember beszélne, abból a feltételezésből kiindulva, hogy felnőtt, értelmes emberek hallgatják.

A kedvező hangzáshoz nyilván hozzátették a magukét a körülmények, elsősorban a válság, aztán az a tény, hogy a beszéd nyilvánosan hangzott el, valamint Semjén Zsolt fellépése. Bajnai ismertette kormánya névsorát, programját részleteiben lapzártánk után fogja. A névsorból (melyet lapunk 14. oldalán veszünk jobban is szemügyre) a következők szűrhetők le. A kulcstárcákat, mint a pénzügyit, a gazdaságit és a közlekedésit Bajnai mintegy légmentesen kívánta elzárni a szocialista párt elől, ami még akkor is közös érdek, ha ezt az MSZP esetleg nem így érzi. Hogy a pénzügyminiszter legalább a főnökének ne gurítson mondjuk a hiányszámok aktuális nagyságáról, az alapvetőnek tűnik ebben a munkakörben; és ebben Veres János track recordja - még ha elismerjük is szakmai teljesítményét a hiány leszorításában -, hát, nem volt makulátlan. (Amúgy a hiányt azért kellett leszorítani 3-4 százalékra, mert előtte 11 százalékra ugrott fel. Majdnem azt írtuk, ennyire vitte fel Veres, de hát ez igazságtalanság lett volna, a dicsőség nem egyedül az övé.) A másik két tárcánál meg, ne szépítsük, a fosztogatás megakadályozása lehetett a cél, és miért szépítgetnénk.

Ezeken kívül vannak még azok a tárcák és személyek, amelyek az interfészt, a közös felületet adják a párttal: ilyennek szánják Kiss Pétert miniszterelnök-helyettesként, vagy a Békés megyei pártszervezet elnökét, Varga Zoltánt önkormányzati miniszterként. És van végül a nem annyira fontos tárcák halmaza: a honvédelmi például, vagy a kulturális: hogy ott mi történik a következő egy évben... hát, elketyegnek valahogy. Ezekhez Bajnai nem nyúlt, ez maradhatott a párté. Csak bajt ne csináljanak.

Mindebből jól kivehető, hogyan van elképzelve a következő egy év, mindkét fél részéről. Hogy mi lenne itt a "siker". A hentesmunkát elvégzi Bajnai és szűk csapata, akik - miként az elmúlt három évet leszámítva Bajnai maga is - a big business könyörtelen világából érkeztek a politikába. Ehhez arra van szükségük, hogy brutalizálás közben ne zavarják őket. Hogy az ajtók zárva legyenek. És kint a gombok nyomva. Közben a szocialista párt másfelé néz, vagy a vállát vonogatja. És ha minden jól megy, jövő tél végén majd elmondhatja: igaz, hogy mi rontottuk el (egyébként nem igaz, de ezen ne vesszünk össze), de mi hoztuk helyre is (egy kicsit legalább). És evvel talán meg lehet úszni a nagy verést.

Ez annak fényében mindenképpen jó taktika, hogy az alternatívája a kormányzásról való önkéntes lemondás - nemhogy a vereség, de a teljes alkalmatlanság beismerése - lett volna. Odacsináltunk a szoba közepére, és feltakarítani sem tudjuk. Ilyet épeszű politikai párt nem tesz, ha mégis, soha többé senki nem fog rá szavazni. De hogy ezen megfontoláson túl adnánk-e érte akár harminc fillért is?

Legelőször is a Bajnai-kormány törvényjavaslatait el kell fogadnia a szocialista és szabad demokrata frakcióknak. Ha a szocialisták most bele is lettek ijesztve a megszorításokba, e pillanattól már Bajnainak is van vesztenivalója; ha csak annyi is, hogy nem csinálhatja meg azt, amit akar. Ezért a Bajnai-kormánynak jó lesz igyekeznie: ha nem cselekszik azonnal és átfogóan, újrakezdődhet az a játék a kormányfő és a frakció meg az erős szocialisták közt, amely az előző miniszterelnököt felőrölte.

Továbbá. A Bajnai-kormány saját szerepét nem látja többen (legalábbis ezt állítja magáról), mint Magyarország hitelképességének helyreállításában. Az e célt szolgáló intézkedések csúnyán meg fogják ütni a szegény és közepesen szegény és nem épp szegény, de a közepes szinten élő embereket. Nem kételkedünk abban, hogy másképp nem megy. De a legtöbb, amit ez a kormány felmutathat rövid mandátuma végén, egy sor negatív állítás lesz. Nem lett államcsőd és nem omlott össze a forint meg a magyar gazdaság. Mivel nem omlott össze a forint, nem veszett el még pár tízezer munkahely. (Sok elveszett, de még több elveszhetett volna.) Nem értéktelenedtek el a nyugdíjak (már ami megmaradt belőlük). Nem kellett a bankszámlákat befagyasztani. Ezen állítások igazságát belátni és beláttatni nem egyszerű művelet. Különösen, hogy a be nem következett katasztrófához képest a bekövetkező nagyságrendekkel kisebb, de mégiscsak - hát, ha nem is katasztrófa, de nagy córesz lesz. Annak, aki mégis elveszíti a munkahelyét, vagy amúgy is szűkös járadékának tizedét, ötödét, felét, kisebb gondja is nagyobb lesz az euró árfolyamánál. Dühös lesz, és frusztrált.

Hogy minderről ki, mely választói rétegek hogyan fognak vélekedni egy év múlva - sejtelmünk sincs. Lehet, hogy elhiszik elegen, hogy csak így lehetett, ilyen áron, lehet, hogy nem. Meg nem tudjuk mondani. De jobb esélye nincs az MSZP-nek. Ami persze az ő bajuk. De egyvalamit nem tehetnek meg: hogy mindezek után cserben hagyják vagy ellehetetlenítik azt a kormányt, amit kedden választottak meg. Ezt senki nem bocsátaná meg nekik, és okkal. Hisz nem csak saját magukat - az országot nyomnák végleg a víz alá.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.