Ostoba beszédek, de van bennük rendszer - mondhatjuk Vilmossal Orbán Viktor fölszólamlásairól. E szövegek fokozatos romlásáról sokan megemlékeztek már. A hétvégi "hagyományos" tusnádfürdői szónoklat sem hozott változást: lapos filozofálgatás (ezúttal a korszellemről), a példaképek kijelölése (most Merkel és Sarkozy), belpolitikai üzenetek, és a falu bölcse szerepéből fakadó mind komikusabb kiszólások. Az erdélyi előadás anakronisztikus népszínműre emlékeztetett (lásd cikkünket beljebb), s (bel)politikailag jórészt értelmezhetetlen volt. Ugyanakkor a beszéd vége mégis elárult valamit a közlő fejében kavargó politikai elképzelésekről. A "szegények" problematikumról beszélünk, meg a "történelmi szövetségről" mit a "középosztály" felkent képviselője, az "új jobboldal" kötend velük hamarost.
A Fideszt sokkolta a 2002-es vereség (az első forduló éjszakájának felvételei mindennél beszédesebben érzékeltetik ezt). Sokan voltunk, de nem elegen - vonta le a következtetést Orbán, s politikájának középpontjában azóta sem áll más, mint az egyetlen és legnagyobb tábor létrehozása. Jelentős tartalékok jobb felől nem lévén, a Fidesz már évekkel ezelőtt a rivális szavazótáborát kezdte kóstolgatni. E stratégia első, egyszerre meghökkentő és röhejes lépése volt, amikor az öltönyös pártelnök egy nagy villáskulccsal pózolt ("munkástagozat"), de ide sorolhatók a 2002-es főpolgármester-választás jobboldali kampányfilmjei is (a pongyolás lakótelepi asszonyság, aki rendért kiált), a Munka, otthon, biztonság c. petíció és későbbi választási program; vagy a "drágulásról" szervezett "konferencia". A Fidesz-vezérkar - ez a szociológiai hátterében ugyan nem, ám politikai nevelődésében és tájékozódásában echte elitista gyülekezet - azonban úgy képzelte a szegénységet, mint Móricka: "a" szegény az egy véglény (2002-es terminusukkal: "panelpatkány"), akit csak az érdekel, hogy lesz-e áremelés, és arra szavaz, aki többet (pénzt, ingyenességet stb.) ígér. E tévhitben benne volt 2002 tapasztalata és a választási vereséggel való számvetés hiánya, hiszen a bukásból azt értették meg: a megvetett Medgyessy azért győzött, mert egyszeri 19 ezer forintot ígért a nyugdíjasoknak. Hogy a világ nem ennyire egyszerű - még "a szegényeké" sem -, arra a 2006-os csalódás döbbentette rá Orbánt: a győzelemhez kevés, ha valaki pusztán többet ígér.
Primitív népszemléletük ugyan változatlan (lásd a népszavazást: áldozatvállalás nélkül is jobb lesz itt minden!), de az újabb megnyilatkozások - így a tusnádfürdői beszéd - arra utalnak, hogy a 2006-os infantilis üzenetek (a Fidesz letöri a gáz, a gyógyszer, az áram stb. árát) helyett Orbán az 1998-as kampányhoz hasonlóan újfent érzetekre kíván hatni. A napi kiadásaikat egyre nehezebben fedező (alsó és középső) középosztálybeliek félelmeire ("egyre nagyobb tömegei süllyednek bele ebbe a szegénytengerbe"), illetve a legalább a gyerekeiknek jobb jövőt remélő lecsúszottak és kilátástalanul szegények vágyaira.
Tusnádfürdő a "villáskulcsos orbánizmus" folytatása más, ezúttal korántsem nevetséges eszközökkel. Hogy az egzisztenciális aggodalom ne lenne általános az országban, senki nem állíthatja. Orbán ráérzett a biztonságra vágyás, a segítségre várás hangulatára: hosszú idő után ismét olyan témát talált, amivel valóban megszólíthat újabb szavazói csoportokat. Kérdés, hogy képes lesz-e mindezt eredményes politikává transzformálni. Szúrt már el ennél nagyobb ziccereket is. De mi lesz, ha tényleg sikerül emelnie valamit e félelemalapzatra? A gondolatára is kiráz minket a hideg.
