Az ítélet hátteréről számos spekuláció kering, és mivel az indokolása, sőt még az abban leírt tényállás is titkos, és zárt tárgyalás nyomán született, mindegyik változat épp olyan hihető és épp olyan hihetetlen, mint a másik, az egyikről éppen úgy elképzelhető, hogy valamelyik peres féltől származik, és az ő érdekeit szolgálja, mint a másikról. Van például az a változat, hogy álbolgár orosz kémek végigpoligráfozták a Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy a fiatal tisztekkel készült hazugságmentes beszélgetéseket most vagy később saját orosz céljaikra használják; a merészebb fantáziájú zsurnaliszták azt is hozzáteszik, hogy az orosz kémek azért adták ki magukat bolgárnak, mert úgy nem gyanakodott senki, hisz a bolgárok NATO-szövetségeseink. Egy másik változat szerint az NBH különféle nemzetbiztonságilag érzékeny feladatokat szervezett ki a hivatalból magáncégeknek, és e magáncégek - egy vagy több - a muszka zsoldjában álltak. Ezek a változatok - melyeket sokszor kétes tisztaságú források, érdemben ellenőrizhetetlen dokumentumok, valamint önkényes, semmit sem bizonyító következtetések támasztanak alá - Szilvásy, Galambos, Laborc bűnösségét sugallják. Az a harmadik is, amely szerint e gazfickók nem átallottak politikai ellenfeleik után is engedély és jogszabályi felhatalmazás nélkül titkosszolgálati eszközökkel szaglászni, hovatovább a magyar alvilághoz folyamodni segítségért. De van egy negyedik változat is, ez a most elítélt egykori főhivatalnokok igazát bizonyítaná. E szerint nemhogy nem kémkedtek a magyar állam ellen, de épp a magyar állam elleni kémkedést hárították el: a 2008 elejétől nagyjából fél évig tartó operáció során feltárták, hogy egy biztonságtechnikával és magánnyomozással foglalkozó magáncég, az UD Zrt. sok egyéb, magánszemélyeket és közszereplőket egyaránt érintő disznóság mellett épp ilyesmiben sántikált. Ezt a történetet is kétfelé gondolhatjuk tovább: az egyik irány szerint ami most történik, az a bosszú e feltárásért; a másik szerint viszont az UD Zrt. állítólagos jogsértéseinek a felplankolása csak Szilvásyék kémkedését leplezte, hisz az UD Zrt. a magyar állam külső védszerve volt a görbe szándékú és a behatoláson mesterkedő idegenek ellen.
Hogy e változatokból melyik lehet igaz, vagy melyek kombinációja, talán sose fogjuk megtudni. Ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség, a Debreceni Törvényszék, s a már a vádiratot a legszigorúbb titkosítási minősítéssel ellátó Alkotmányvédelmi Hivatal arra kér minket, ennek az országnak a polgárait, hogy az ítéletet - a fent sorolt intézményekbe, azok politikai elfogulatlanságába, valamint szakmai integritásába vetett megingathatatlan bizalmunk jeleként - higgyük el neki, úgyszólván bemondásra.
Hát egy lófaszt!
Erre sajnos még akkor sem lennénk hajlandók, és el is tanácsolnánk tőle e hazának minden polgárát, ha a magyar igazságszolgáltatás, s különösen a vádhatóság makulátlan működése mindennapi evidenciánk lenne, és ha soha politikus nem kérte volna még számon rajta politikai ellenfeleinek börtönbe zárását. Hisz egy magát demokratikusként számon tartó, s erre a jelzőre büszkén igényt formáló országban alapkövetelmény a közintézmények beszámoltathatósága: és a jóhiszeműségnek meg a bizalomnak csak a tények ismeretében van helye.
De ezen az ítéleten nem csak eme általános elvek szerint lenne mit magyarázni. Hanem azért is, mert messziről bűzlik. Szilvásy, Galambos és Laborc kémkedtek, de nem kémkedett az, akit ők, a kémek állítólag a kémkedéssel megbíztak volna: a negyedrendű P. Lászlót ugyanis felmentette a bíróság. Az UD Zrt. egykori vezetője - aki e minőségében akár érintettje is lehet e pernek - a kormányváltás után egy darabig a katonai elhárítás magas rangú tisztje volt. A magyar ügyészség számos, nemegyszer tragikomikus, ám mind ez ideig hiábavaló kísérletet tett Szilvásy lesittelésére; viszont még véletlenül sem indított vizsgálatot annak idején az UD Zrt. vélelmezett titkos és jogszerűtlen adatgyűjtése miatt.
Itt nem valami intellektuális játékról van szó; nem az a baj, hogy a krimi végét valaki kitépte, vagy hogy a 24 utolsó részének utolsó fél órájára elment az áram. Mégiscsak az történt, hogy Magyarország egy volt miniszterét és az egyik legfontosabb kormányszervének két volt vezetőjét a nemzet ellen elkövethető bűnök egyik legsúlyosabbikában marasztalták el. Ezért az ország minden polgárának joga van meggyőződni arról, jogában áll a per anyagának az ismeretében a saját fejével megítélni azt, hogy Szilvásy, Laborc és Galambos valóban kémkedtek-e. Vagy azt, hogy a bíróság mondvacsinált bizonyítékok alapján hibás ítéletet hozott. Azt, hogy egy koncepciós pert próbált legalább 27 évre eltüntetni a szemünk elől.
Ezt a jogot az alkotmány garantálja: de nincsenek illúzióink. Az adatvédelmi biztos tehet egy kísérletet, felszólíthatja a titok minősítőjét a minősítés megváltoztatására - ám ezt az Alkotmányvédelmi Hivatal elutasíthatja, és még azt sem kell nyilvánosan megindokolnia, hogy miért teszi. Fellebbezés nincs - a kígyó önfarkába harap, nemzetvédelmi okokból célozni sem lehet arra, hogy mik azok a nemzetvédelmi okok, amelyek miatt az ítélet indoklását emberi szem nem láthatja. Az, aki mégis nyilvánosságra hozza a per dokumentációját, akár nyolc évet is kaphat.
Csak remélni tudjuk, hogy ezek az iratok egyszer, nem is sokára, egy távoli szerveren mégis felbukkannak majd. Különben a vádhatóság meg a bíróság bajosan védekezhet a látszatok ellen. Aminél csak az lenne rosszabb, ha nem is akarnának. Ha épp ez lenne a per gazdáinak a szándéka: a fenyegető pedagógia arról, hogy ez mindenkivel megtörténhet.
